Harry és Sally

Van-e barátság férfi és nő között? Örök kérdés, mely rendre megosztja az embereket, mert mindenkinek megvan erről a maga véleménye, általában tapasztalatok alapján. Kinek ilyen tapasztalata volt, kinek olyan, van aki azt mondja hogy lehetséges a dolog, van aki kizártnak tartja, aztán van aki nem tudja mert még sose próbálta. Nora Ephron, a csajmozik forgatókönyvírója Rob Reiner rendezővel karöltve készítette el a HARRY ÉS SALLY című mozit, melyben erre a kérdésre igyekszik választ adni.

A film az idők folyamán kultikus státuszt harcolt ki magának, ezt az is intenzíven bizonyítja, hogy nincs ember a földön aki ne hallott volna még Meg Ryan ominózus színlelt orgazmusáról amit egy zsúfolt kajáldában ad elő Billy Crystal-nak bizonyítva hogy bizony nem mindig lehet megkülönböztetni az igazit a hamistól. Nő-Férfi: 1:0.

Ami eszembe jutott a film nézése közben, hogy ilyeneket ma már nem csinálnak. Tudom, hogy folyton nyafogok a hollywood-i filmkészítés mai állapotát tekintve, de nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy amit a nyolcvanas-kilencvenes években műveltek a műfajjal, az a mai napig is olyan fogyasztható, szórakoztató műveket eredményezett mint e jelen tárgyalt filmünk, vagy éppen a Szerelem hullámhosszán, mikor még Meg Ryan és Tom Hanks volt a mozis álompár, vagy mikor Sandra Bullock színre lépett (és jól be is skatulyázta magát később), nos azok a filmek ha nem is mesterművek, de ha ma megnézzük és össze merjük hasonlítani a mai romantikus cuccokkal, akkor arra a konklúzióra jutunk hogy kapja be Hollywood. No de így is azt állítom hogy az aranykor a negyvenes-ötvenes évek voltak. Éles dialógusok, sziporkázó humor, Cary Grant, Spencer Tracy, Katherine Hepburn, még sorolhatnám. Billy Wilder, Audrey Hepburn, és a többi, és a többi. Ők voltak ám a nagy ászok. Később jött Woody Allen az intellektuális humorával, majd Rob Reiner a maga felismerhetetlen stílusával (de szakértelmével, hozzá kell tegyem) és Nora Ephron. A HARRY ÉS SALLY a legnagyobbak közé tartozik és ezt nem csak azért mondom mert alapból gyengéd viszonyt táplálok a jó romantikus filmekért (igen, akár el is érzékenyülök rajtuk. I’m a sucker for romantic movies.), hanem mert ez a film valóban marhajó és ezt akárki beláthatja. Először is, itt nem teljesen arra megy ki a játék hogy a nőknek kedvezzenek, szóval nem egy kifejezett chick-flick az amiről beszélünk (habár vannak motívumok meg erre utaló jelek, ez tagadhatatlan), hanem egy rohadtul univerzális mozi ez. Univerzális olyan értelemben hogy kicsit mindkét nem nyelvén megszólal, és teszi ezt ellenállhatatlan bájjal és sármmal olyan színészek segédletével mint Meg Ryan és Billy Crystal. Hiszen ha már arról készít valaki filmet, hogy létezik-e barátság férfi és nő között, akkor jobban is teszi ha nem csupán a csajokhoz szól hanem bevonja a játékba a férfiakat is.

A férfinemet Billy Crystal képviseli. Ő Harry. Harry-nek van egy bizonyos életszemlélete és sötét oldala, folyton a halálon gondolkodik és szentül meg van arról győződve a film elején, hogy a két nem között nincs barátság mert a szex mindig felkapja a fejét valamelyik oldalon, onnantól kezdve meg már halott ügyről beszélünk. Ellenben ott van Sally – mint Nő – aki ezzel szemben azt mondja igenis van barátság köztük. Sally egyik kapcsolatról a másikra szökken, első látásra egy naiv kis szőke csaj, egyébként pedig okos csak épp nem mindenben ért egyet Harry-vel és kezdetben egymás idegeire mászkálnak. Amikor másodjára harmadjára találkoznak a filmben, már mindkettejük változott egy kicsit. Harry épp válófélben van, Sally-t elhagyta a barátja, így mondhatni természetes dolog, hogy immáron elkezdenek egymáshoz közeledni. Barátok lesznek. Több hónapig szépen megy a dolog, mindent meg tudnak egymással beszélni, tényleg mint két országos cimbora. De a filmes logika megköveteli azt, hogy a film egy pontján valami történik. Persze hogy elkezdenek egymáshoz vonzódni és így beigazolódni látszik Harry állítása.

Amíg azonban bekövetkezik ez a törés, eltelik egy kis idő. A HARRY ÉS SALLY egyik legnagyobb erőssége a remek, néhol vitriolos és sziporkázó dialógusok melyeket “csak” alátámasztanak a remek színészek. Billy Crystal és Ryan kettőse igazi kincs, és néhol felfedezni véltem Woody Allen-utalásokat, amik kifejezetten tetszettek. Nem egyértelmű utalások, sőt inkább azt mondanám hogy hatással volt mondjuk az ANNIE HALL erre a filmre, de lehet ezt csak a rajongó mondatja velem. De egy bizonyos jelenetben Meg Ryan rohadtul emlékeztetett Annie-re, öltözködését illetően.

Nem hiába verekedte ki magának a kultikus attitűdöt a film. Tele van piszokjó dialógusokkal, okos dialógusokkal, hozzá kell tegyem. Vicces, szórakoztató és elgondolkodtató ez a dolgozat. Példamutató profizmussal és bájjal nyakon öntött keresztmetszet a férfi és nő viszonyáról és arról hogy meddig tart a két nem között az úgynevezett barátság. Ajánlom mindenkinek hogy nézze meg! Garantált jókedv, azon pedig muszáj szakadni mikor Harry az ablakra köpi a szőlőmagot. “I roll down the window.” Zseniális.