Home

TAKEN_B1_ONLINEKár volt leváltani a rendezőt. Vagy úgy egyáltalán, kár volt erőltetni a folytatást? Nem is tudom, tyúk-tojás esete, de talán inkább az utóbbi felé hajlok. De talán, ha a rendező marad a székében, akkor kisülhetett volna ebből valami kevésbé otromba és összecsapott film, mint amit kaptunk végül.

Először is a sztori: Mills vígan éldegél, közben az előző rész gennyládáinak a rokonai úgy döntenek, hogy bosszút állnak, mert micsoda dolog az, hogy valaki csak úgy jön is lemészárolja a fiaikat meg testvéreiket. Csúnya dolog. Logikus lépésnek gondolják tehát azt, hogy elrabolják az egész Mills-famíliát, csak hogy okot adjanak arra Liam Neeson-nek, hogy újból fenékbe billentsen néhány tagot, hogy aztán a harmadik részben már az akarjon bosszút állni, aki ezeknek a tagoknak a hozzátartozója volt. Vagy mondjuk az, akié a gránáttal felrobbantott autó volt. Mert ha nincs gps, megteszi a kézigránát is, ugyebár. Ezt mindenki tudja, de ha eddig nem voltunk ezzel tisztában, akkor most már tudatában vagyunk ennek az információnak. De egyébként hülye vagyok, tőlem aztán lehet ilyen-olyan a sztori, mehet itt a kakaskodás jobbra meg balra, de akkor ehhez találni kellett volna valami kompetens direktort, aki mindezt le tudja vezényelni és aki legalább egy kicsit is ért ahhoz, hogy miként kell egy épkézláb akciójelenetet ledirigálni. Mert az egyszer biztos, hogy ez az Oliver Megaton (cool name, btw) nem érti a dolgát. Nyilván ez már a Szállító 3-ban is bebizonyosodott, az is eléggé fércmunka volt, de itt már tényleg kiböki az ember szemét, hogy egyrészről a kamera nem tud nyugton maradni, másrészt hogy a közelik száma az akciójelenetekben túlságosan sok, harmadrészt meg, hogy az a vágóolló úgy elszabadult mint annak a rendje. Hogy a sztori olyan amilyen, az szinte másodlagos. De könyörgök, ha már egyszer itt van egy Liam Neeson, aki így idősödő kora ellenére hitelesebb badass, mint fiatalabb társai, egyszerűen pofátlanság ilyen hellyel-közzel lefilmezett harcjeleneteket adni neki. Mert például lett volna egy jó akciójelenete, mikor három taggal hadakozik egy sikátorban, de ott is, a kamerát túl közel vitték és már számolni se tudtam, annyi vágást eszközöltek. Mikor értik már meg, hogy ennek így semmi értelme? Mikor esik már le a rendezőknek meg a vágóknak, hogy ez egyáltalán nem járható út, sokat ront az élvezeten? De tényleg. Valaki szóljon már nekik. Tessenek példát venni vagy John Hyams-ről, vagy Steven Soderbergh-ről. Ők tudják hova kell rakni azt a rohadt kamerát.

De egyébként – hogy ne csak a fikázásról szóljon ez a cikk – nem lehet azt mondani, hogy mentes volt a film a szórakoztató pillanatoktól. A fentebb említett gránátos szám például elég vicces volt, meg amikor egy laza mozdulattal Mills felnyársalta a főgenyát. Szóval még akkor is, ha buta az egész, buták a főgonoszok és bénák az akciók, valami entertaining-faktora volt neki, hogy úgy mondjam egy laza péntek estére néhány sör mellé elmegy. Minél több sört iszol, annál élvezetesebb. Más kérdés, hogy én egy sört sem ittam, de agyilag kellőképpen le voltam tompulva ahhoz, hogy valamelyest tudjam élvezni ezt a másfél órát. Csak hát na…Örülnék, ha inkább az olyan akciófilmből készülne több, mint amilyen a Dredd vagy a The Raid. Azok is faék-egyszerűségűek, de az akciók kurvajól vannak kivitelezve.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s