Home

Woody Allen Rómába ment

Na megérkezett az idei W.A.-adagunk is. London, Barcelona és Párizst követően kedvenc neurotikusunk ezúttal Rómát pécézte ki legújabb filmjének helyszínéül. Ezúttal sokkal humorosabbra vette a figurát mint legutóbb, kevésbé tündérmesei jellegű alkotást tett le az asztalra, inkább a harsány olasz komédiáknak kívánt ezzel emlékművet állítani, illetve igyekezte kifejezni az irántuk való tiszteletét. Mondhatnánk hogy epizodikus, de sokkalta inkább több szálon futó sztorit hozott nekünk.

Természetesen a középpontban ismét a szerelem áll, illetve a párkapcsolatok bonyolultsága, ezekhez pedig írt a Mester sztorit is (mármint sztorikat), amelyekhez leszerződtetett egy csomó rangos színészt. Láthatjuk itt Alec Baldwin-t, mint egyfajta mentorát Jesse Eisenberg karakterének, aztán itt van Ellen Page, akiről el kell hinnünk hogy igazi csábító femme fatale (nyilván a film tudatában van annak hogy ez így elsőre hihetetlen, de a végére azért elhisszük neki), Judy Davies, a nagy olasz komikus Roberto Beningni és még maga Woody Allen is tiszteletét teszi. Mindezeket figyelembe véve azt kell mondjam, hogy én az első fél órát kb. csalódva néztem. Igen, csalódva. Tekintve, hogy én vagyok az egyik legnagyobb tisztelője és rajongója a direktornak, ez nagyon nagy szó. Valahogy a poénok nem mindig voltak olyan ütősek, és nem éreztem azt az átütő energiát, azt a kreatív energiát, ami oly jellemző Allen produkcióira. Mert lássuk be: a Banánköztársaság továbbra is minden idők egyik legviccesebb filmje, ahogyan az Annie Hall-ban is olyan poénok vannak, hogy fetrengünk a röhögéstől. Itt az a helyzet, hogy egyik üt, másik félrecsúszik. Van ilyen persze, aki minden évben csinál egy filmet, attól nem várhatunk el mindig mesterművet. Egész egyszerűen képtelenség.

A Rómának szeretettel igazi vintage W.A., jó és rossz szempontból is. Egyrészt, a filmben szereplő Allen karaktere egy az egyben majdhogynem ugyanaz, mint amiket eddig is játszott. Már az első jelenete is klasszikus, ahogyan idegeskedik a repülőn, leszögezhetjük, igen: ez a fickó semmit nem változott. Aztán a párkapcsolatok bemutatása, azoknak az összetettsége, a szex, a neurotikus csajszi aki sokat beszél és szexuális nagyon, meg a szórakoztatóiparnak mutatott fricska, mind-mind ismerős motívumok már, ha a direktor filmográfiáját nézzük. Némelyikük ugyan elég fáradtnak hat itt, de azért így is kellőképpen szórakoztatóak és azért jut ide is egynéhány remek ötlet (opera a zuhany alatt, zseniális), a végére pedig már egészen alakulnak a dolgok. Sajnos azonban úgy éreztem, hogy maga Róma nem mutatja meg olyan markánsan az arculatát, ahogyan Párizs tette az Éjfélkor Párizsban című film filmben, sokkal inkább a sztorikra lett összpontosítva, nem lépett elő főszereplőül az örök város. Ezt kicsit sajnáltam.

Összességében véve, ez egy kevésbé remek Allen-mozi. Ettől függetlenül vállalható és szórakoztató, semmiképpen nem rossz. Csak nem annyira zseniális, mint mondjuk az előző filmje. Persze ha azt nézzük, hogy az az előtti filmjére (a You Will Meet…) is azt mondtam hogy kevésbé remek, akkor most feltételezhetően jön majd egy újabb klasszik.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s