Home

Egy korszak felé irányított szerelmi vallomás

Szeretem a nosztalgiát. Szeretek elmerengeni a múlton és szeretek álmodozni. Imádom a mozit és a B-filmeket. A mozgóképet, mert véleményem szerint az felér egy csodával. Számomra a FILM az emberiség egyik legnagyobb találmánya, amiért örökké hálás leszek. Szeretem azokat a filmeket, amelyek egy letűnt korszakot hivatottak bemutatni, pontosan azért, mert ilyenkor feltámad bennem a nosztalgia, és akaratlanul is elvágyódok. Mindig is szerettem volna az ’50-es években fiatal lenni. Tudom, badarság, hiszen mindenkinek meg kell tanulnia a jelenben élni, de azt hiszem erre mindig is képtelen voltam bizonyos értelemben. Joe Dante rendező ezt az életérzést, a mozi szeretetét és egy korszakot igyekezett megfogni 1993-as filmjében, melyet sokáig nem is ismertem. Egy újabb eltűnt gyöngyszemre találtam hát rá, aminek nagyon örülök.

A film egy filmproducerről szól, aki olcsó B-filmeket gyárt, és amelyekre büszke is. Szeret ráijeszteni a közönségre, szereti rájuk a frászt hozni, lelkesedése felér egy gyerekével, amikor látja az eredményt. Új filmjét megy bemutatni személyesen egy kisvárosba, ahol is megismerünk egy családot, azon belül is fiú testvérpárt, akik rajonganak a rémfilmekért. A hangulat maga fenyegető és aggodalommal teli, ugyanis a film a kubai rakétaválság idején játszódik, az atomtámadástól való félelem tehát ott van a levegőben és szinte áthatja az egész alkotást. Ezáltal kap a Matiné egy olyan vonulatot, mellyel nem sok ifjúsági film büszkélkedhet. A félelem valós, ezért jobban átérezhető, mint bármi más. Fura dolog egyébként egy ilyen családi filmben ezt a témát érinteni, de furcsa mód működik; nem árnyékolja be teljesen a produkciót, nem nyomja rá a depresszió a bélyegét, sőt – felhasználja ezt arra, hogy a végén egy szép tanulságot levonjunk és mosolyogva keljünk fel a székünkből.

Bájos, szeretni való gyöngyszemmel van dolgunk, ami amellett hogy szépen megragad és illusztrál egy korszakot, szórakoztat és ki is kapcsol. Teszi ezt bájosan és ügyesen, egy remek koncepciót és egy még jobb forgatókönyvet használva, mely gyanítom hogy tele van az alkotókat érintő megannyi személyes benyomással. Ez érződik a filmen, és ez teszi még szerethetőbbé. A lelkesedés a mozi iránt érződik minden egyes jeleneten, és a mániákus, szivarozó és gyermeklelkű filmproducert alakító John Goodman igazán szerethető figura. Állítólag William Castle-ről mintázták, ez be is bizonyosodott számomra, amikor megnéztem a The Tingler című film trailerét, melyben hasonló eszközöket használtak a nézők ijesztgetésére, mint ebben a filmben.

Különösen tetszettek a film-a-filmben jelenetek, imádnám megnézni a Mant! című filmet moziban (tudom hogy erre nincs sok esély), és komolyan mondom nagyban vigyorogtam, amikor a végén a fiatalok összejöttek és az imént említett film nézése volt az első randevújuk. Ez szép. Szép és ártatlan. Ugyanakkor tudom, hogy ilyen általában a filmekben fordul elő, de pont ezért…Basszus, álmodozni csak szabad!

A Matinét tehát mindenkinek ajánlom aki szeret moziba járni, szereti a B-filmeket, a szörnyfilmeket és aki nem riad el attól, ha egy ilyen, fiataloknak szánt filmben olyan komoly témát is boncolgatnak, mint az atomtámadás. Jó, nem kell félni, nem olyan durván vágnak bele, igazából csak érintőlegesen, de végig ott van az árnyéka a dolognak. Mindenesetre örültem, hogy felfedeztem magamnak ezt az alkotást, imádtam minden percét.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s