Home

Az itt a baj, hogy ennek a filmnek majd’ minden porcikájából és képkockájából hiányzik az eredetiség. Mintha még csak nem is próbálkoztak volna az alkotók, annyira semmilyen lett ez az egész alkotás. Mondhatnám persze, hogy “de pedig ott volt a potenciál”, de nem lenne igaz, mert ezt a történetet, hogy két ismeretlen összejön de csak szexre, amúgy barátok lesznek, nos már jó párszor eljátszották. Vagy ha nem is jópárszor, de annyira ismerjük a sztorit és tudjuk kívülről minden egyes fordulatát, hogy csak na.

Pedig ezzel még önmagában nem is volna baj, igazából sok olyan filmet szeretünk, aminek előre tudjuk a történéseit, előfordul, hogy akad az egészben valami plusz, ami az átlag fölé helyezi, itt azonban ez nem történt meg. Minden cselekményszál unalomig ismert toposzokra épít, nem nyújt semmi eredetiséget, de semmi pluszt sem, a rendező minden stílus nélkül végzi a dolgát (iparos), a forgatókönyvíró maga pedig minden bizonnyal csak azért írta meg, mert megrendeltek tőle egy ilyet. Unalmas közhelygyűjtemény az egész másfél óra, és mint olyan fel is idegesített olykor, mert újra eszembe jutott, hogy a romantikus komédia mint olyan napjainkra holtvágányra ért. Ebből pedig elég hamar ki kéne lábalnia.

Persze egyszeri filmnézők lehet megtalálják a számításukat, és nem mondom hogy nem lehet élvezetet lelni ebben a dolgozatban, a helyzet csak az, hogy engem kiakasztott azzal hogy semmi eredeti nincsen benne. Ennyi az egész. Attól függetlenül lehet rajta nevetni is akár, meg meghatódni, a baj ott van, hogy mindezeket olcsó eszközökkel éri csak el. Timberlake meg nem rossz színész, de ennél azért többre képes. Ahogy Mila Kunis is, bár ő legalább szemrevaló nőszemély.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s