Home

Lehetne akár reality-show is

Maiwenn neve a filmek szakavatottabb rajongóinak leginkább két Luc Besson-produkcióból (Leon a profi; Az ötödik elem) valamint a Magasfeszültség című Alexandre Aja által rendezett brutális horrorfilmből hangozhat ismerősen. Arról nekem speciel fogalmam sem volt, hogy rendezőnőnek is felcsapott (előző munkái: Pardonnez-moi; Színésznők bálja), ez pedig immáron a harmadik alkalom, hogy a kamera mögött szorgoskodik. Legújabb alkotása igazán érett és komoly munka, a francia bűnüldözésnek egy szegletébe enged betekintést, a gyermekvédelmisek munkáját ismerhetjük meg jobban.

A történetet nem lehet egésznen megfogni, kicsúszik az ujjaink közül, dokumentarista stílusának behódolva inkább csak kisebb fejezeteket láthatunk. Itt karakterek vannak és történések, nincs szépen végigvitt lineáris cselekményvezetés, tényleg olyan, akár egy dokumentumfilm, amiben ezeket az embereket követjük folyton munkába menet, majd bepillantunk a kulisszák mögé is, és este a hálószobába. Meghallgathatjuk apró-cseprő gondjaikat, megleshetjük hibáikat, és szemtanúi lehetünk annak az odaadásnak, amellyel munkájukat végzik nap mint nap. Nincsen kimondott főszereplő, nincsen egy bizonyos szemszög (ámbár a film segít nekünk azzal, hogy bevon a történetbe egy kezdő fotóriporternőt), végig objektív marad az egész.

Könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy alulértékeljük előzetesen a filmet, esetlegesen azzal hessegetjük el a megtekintését, hogy “Biztos uncsi.”, de ezennel kijelentem, hogy Maiwenn dolgozata távol áll az unalmastól, sőt éppen ellenkezőleg, értő kezekkel von be minket ebbe a világba. Kliséktől és felesleges maníroktól mentesen viszi a nézőt egy tanulmányi kirándulásra úgy, hogy közben egy percig se válik didaktikussá vagy szárazzá. Nem ítélkezik, csak mutat, kamerája nem palástol semmit, dialógusai életszerűek és jól megírtak, az a két órás játékidő seperc alatt elszalad, közben pedig aztán azon kapjuk magunkat, hogy a szék szélén ülünk, annyira izgulunk és érdekel minket, mi lesz még. Élethszituációkat láthatunk, és reménykedünk, hogy nem kerülünk ezekbe bele. Kínos témákat pedzeget a film, de sose félve, sokkal inkább nyíltan, de egyszer sem válik öncélúvá az alkotás, mindig őszinte és jól kimunkált.

Nem mondok nagyot azzal, hogy azt mondom: ez bizony egy mestermű. Mostanság egyre kritikusabb vagyok, egyre ritkábban látok olyan filmet, amelyre ezt rásüthetem, de a Polisse teljes mértékben meggyőzött engem. Felkapott és vitt magával, és nem eresztett egészen a végéig. Megütött, meghatott, mindezt tette egyszerű eszközökkel, néhány remek színész segítségével és egy őszinte forgatókönyvvel. Nem gondoltam volna hogy levesz ennyire a lábamról, de megtette. Idén ez az egyik legjobb film amit láttam.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s