Home

Talán elöljáróban tisztázni kellene egy nagyon fontos dolgot. Egy fontos dolgot, miszerint mindenki megfelelően kezelje az elvárásait ezzel a filmmel kapcsolatban. Értem ez alatt azt, hogy ha megnézed a trailert – mely inkább állítja be ezt az alkotást olyan műnek, amelyet akár Chris Columbus is rendezhetett volna – és pontosan azt várod a kész dolgozattól, amit ott tálalnak, akkor lehetséges, hogy az arcodra esel. Mert talán furcsállod, hogy Martin Scorsese, aki olyan komoly remekműveket rakott le az asztalra, mint a Taxisofőr, a Nagymenők vagy a Komédia királya, miért is fogott egy olyan vállalkozásba, melynek az alapja gyakorlatilag egy ifjúsági könyv. Mondjuk, hogy mesekönyv. És tényleg, miért is történt mindez? Ugyan mi lehetett a motiváció minden idők egyik legjobb rendezője számára, hogy belevágjon egy ilyen projektbe? Öregkorára hülyülne talán? Vagy esetleg behódolt volna végre a stúdiórendszernek, és úgy táncol, ahogyan mások fütyülnek? Ezt még alátámaszthatná a 3D használata, ami napjainkban igencsak eluralkodó – de inkább már unalmas – trendnek számít. „Lehet, hogy tényleg ez történt?”

Igazán jó kérdés, de hadd válaszoljak.

Nem, Scorsese nem hülyült meg, és az sem történt, hogy meghunyászkodó kutya módjára behódolt volna a rendszernek, mert látva a teljes filmet – mely semmiféleképpen nem tükrözi a trailer által reklámozott mézesmázas gyerekmesét – teljesen világossá vált számomra, miért is rendezte ezt a művet pont Martin Scorsese.

Akik jártasak a rendező életművében, azok tisztában lehetnek azzal ténnyel, hogy a rendező nem csak hogy képes remekművek megrendezésére, de ráadásul ő maga is egy hatalmas filmrajongó (tudom, ez lehet hogy egyértelműnek tűnik egy rendezőnél, de nem feltétlen az, szerintem), akinek az egyik legnagyobb szerelme a MOZI. Rég elfeledett műveket restauráltat, felújít, beszél róluk hogy még többen megnézzék, pokolian nagy hévvel és lelkesedéssel, akár egy gyerek. Ez a mentalitás pedig tökéletesen átjön a Hugón keresztül is, ugyanis ezen alkotása nem másról szól, mint magáról a MOZIról. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a film egy szenvedélyes, lelkes szerelmes levél (és mint olyan, simán odasorolható akár Woody Allen Kairó bíbor rózsáihoz) magához a mozgóképhez, és nem utolsó sorban a filmtörténet egyik nagy innovátorához, George Melies-hez, aki először vitte be a mágiát, a varázst a filmbe. Amikor ez tisztázódik, máris világosabb a napnál, miért nála landolt ez a projekt. Mert talán senki más nem lett volna képes ilyen tökéletesen, minden giccs és pátosz nélkül, mégis abszolút érzékenyen, finoman bemutatni ezt a történetet.

Első látszatra tehát nem egy nagy dolog, amit itt láthattunk, de a kissé lassú intro után, mikor elkezd minket sodorni az elbeszélés tornádója, nem győzzük ámulni és bámulni a varázslatos mozivásznat, amin felelevenedik egy korszak, egy ember, Scorsese újra megszeretteti velünk a mozit, az igaz rajongók pedig könnyüket csorgatva lesnek mosolyogva minden egyes jelenetet. Stílusát, elbeszélésmodorát illetően valójában egy kicsit nehézkes belelendülni – hiszen az ilyen filmeknél másfajta bánásmódot szoktunk meg, Scorsesétől mégiscsak furán vesszük az ilyesmit – de nincs probléma, amint megszokjuk a szituációt.

A Hugo utalás-sorozatokon keresztül andalog, hogy ezzel is elérje hatását, fantasztikus, mesébe illő képi világ tárul elénk, melynek hangulata olykor az Amelie csodálatos életét juttatja eszünkbe (ahogy a zene is néhol hasonlít rá), de mindezt megspékeli egy jól használt 3D-vel. Értsd: nem pusztán cirkuszi látványosságként nyomja az arcunkba, nem az a benyomásunk, hogy ezt most csak azért csinálta, hogy kedvezzen a producereknek, hanem érezzük, hogy van funkciója a történet elmesélésének szempontjából.

A színészek egytől-egyig tisztességesen teljesítették feladatukat, Chloe Moretz itt is szeretnivaló, ahogyan a Hugót alakító fiú is, de a prímet Ben Kingsley Melies-je viszi. Játéka igazi bravúr, Oscart érdemelt volna, több jelenetét is megkönnyeztem. Igen, annyira jó volt a fickó. Még a Borat-színész is abszolút helytálló, bármilyen furcsának tűnik a szerepeltetése, Johnny Deppet pedig kiszúrhatják a rajongói két jelenetben is (cameo csak). Panaszra senkinél nem lehet okunk, ez itt a lényeg, a direktor úr egyébként is híres arról, hogy színészeit jól irányítja.

Összességében, varázslatos egy mozi ez. Szerelmes levél, óda, egy szelet történelem és mese a javából. Scorsese köszöni szépen nagyon is jól van, tehetsége és szakértelme továbbra se hagyta őt el. Ennek pedig végtelenül örülök. Imádtam ennek a filmnek minden egyes percét.

Reklámok

One thought on “A leleményes Hugo (2011)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s