Home

Garry Marshall-nak sose kellett a szomszédba mennie a giccsért, valahogy minden filmjében (későbbiekben egyre inkább) könnyű kézzel tálalta azt, hol ízlésesen, hol kevésbé ízlésesen, de azért mindig úgy, hogy a nagyközönség, a massza megzabálja azt. Főleg a fiatal lányok meg asszonyok, mert lássuk be: ezek nem feltétlen pasiknak való mozik, sokkalta inkább chick flick-ek. De természetesen ilyen is kell néha, jómagam is fogyasztója vagyok hébe-hóba.

A Carla új élete egy szellemileg hátramaradt lányról szól, arról, hogy hogyan próbál újra beilleszkedni a társadalomba, miként küzd le egyes akadályokat. Mindez lehetne egy keményvonalas szikár dráma is, de a direktor magához hűen inkább egy tejszínhabos cukormázzá alakította az egészet, sajnos ez is lett a buktatója. Mint azt mondtam, Marshall néha képes ízlésesen tálalni a giccset és az azt szállító történetet, itt azonban épp az ellentétére fordul az egész, a bő kétórás játékidő alatt nem tudta igazán eldönteni, hogy mi is akar lenni valójában ez a film. Bele-belekóstol különböző irányvonalakba, egyszer dráma, máskor aranyos szerelmi történet, de egyik része se tudott kellőképpen megmozgatni engem.

Leginkább a dráma részével vannak problémák, mégpedig legfőképpen az, hogy a rendező a szereplőivel és azoknak a jellemeikkel kapcsolatban iszonyatosan elnéző, a karakterek (főleg most a családtagokra gondolok) faszságait végezetül teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, kvázi le se szarja. Példának okáért a szülők figurája sínylette meg ezt a bánásmódot, Carla édesanyját például sokszor felpofoztam volna, de Marshall olyan módon elvarrta a végén az ő karakterét, hogy a fejemet fogtam kínomban. Arról a tényről nem is beszélve, hogy az egyik testvér leszbikus voltát is teljesen felesleges volt belepakolni, semmi jelentősége nem volt, hacsak nem annyi hogy “Ha már van egy fogyatékos a családban, legyen egy leszbikus is, és a végén legyünk empatikusak. Mert az píszí.

A romantikus illetve a komédia része se sikerült sokkal jobban, bár talán elfogadhatóbb, természetesen a sokak által már kitaposott útvonalon halad a cselekmény, semmi meglepetést nem rejteget. Juliette Lewis és Giovanni Ribisi láthatóan megtettek minden tőlük telhetőt, de így se elég, a dialógusok amiket a szájukba adtak, agyhalál volt. Plusz, a magyar szinkron mintha egyfajta paródiája lett volna az egésznek.

Készült már jobb is ezen a vonalon, annak pedig az volt a címe, hogy BENNY & JOON. Az egy remek, szívet melengető film, hiteles szereplőkkel, hiteles alakításokkal és nem utolsó sorban: hiteles történettel. Míg ez megmarad az elnézés és a parasztvakítás, a felszínek szintjén. És ezt most speciel megbocsáthatatlan bűnnek tartom.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s