Home

Spielberg az elmúlt jónéhány évben képtelen volt engem levenni a lábamról. Hiába nyúlt sokat ígérő science-fiction témához (Különvélemény, A.I.) vagy tért vissza Indiana Jones karakteréhez (Indiana Jones és a…), a katarzis elmaradt. Hiába a sok jó ötlete, hiába tudja valóban élettel megtölteni a képeket, gyönyörű, jól beállított szcénákat produkálni, valamit félúton a karrierje során elvesztett és nem nagyon tudta azóta visszaszerezni. Pedig látszólag mindig megvan minden a későbbi filmjeiben is, és mégis hibádzik valami. Vagy pedig szimplán a stílusa az, ami néha kivágja nálam a biztosítékot.

Legújabb filmjének előzetese kvázi beígérte azt, hogy a jó öreg Steven visszatért a nagyszabású, jó kiállású eposzok készítéséhez. Szélesvászon, magasztos zene, naplemente, harc, verejték, becsület, dicsőség…Stb. Néztem a trailert és az volt az érzésem, hogy Spielberg végre visszatért és formában lesz, megint ad valamit a filmvilágnak, amit évek múltán is előveszünk és könnyes szemekkel nézzük végig huszadik alkalommal is. Na persze sejthettem volna, hogy valami bűzlik Dániában. A helyzet az, hogy rég voltam ennyire szétszakítva egy film által. Tegnap a mozit enyhén frusztrálva és kissé csalódottan hagytam el, mert itt bizony sok minden nem stimmel és nem hinném hogy teljes mértékben velem volna a gond. Úgy ültem be, hogy akartam szeretni és őszintén szólva sokszor sikerült is belemerülnöm ebbe a cukormázas világba. Ugyanakkor nem egyszer szerettem volna fejjel beleborulni a popcornos zacskóba, mert a Hadak útján nincs híján a jó öreg spielberg-i szentimentalizmusnak. Ha ez még nem volna elég, sajnos gyakran lapossá válik. Két és fél óra nem feltétlen sok idő, ha jól van elosztva, itt viszont totálisan el lettek tévesztve az arányok.

Igaz ami igaz, a történet és maga a koncepció egészen érdekes (vagy totálisan érdektelen, nézőpont kérdése az egész): egy ló, akinek a neve Joey, gyakorlatilag végiggázol az I. világháború poklában. Összebarátkozik egy angol sráccal aki felneveli őt, majd a háború kezdetekor szétszakadnak. Az angoloktól átkerül a németekhez, onnan egy francia kislányhoz, és minden kínt átél, mire újra visszakerül a sráchoz, hogy aztán happy end-del zárjuk le a napot. Szerintem nem túl nagy spoiler, ha elárulom hogy happy end van a végén, tekintve, hogy Spielberg-filmről van szó. Ezt már megszokhattuk a “mester”-től, hogy szereti a filmjeire kvázi ráerőltetni a boldog végkifejletet, többek között ezért is szoktam az elmúlt jópár évben készült filmjeitől gutaütést kapni.

A gond ott van leginkább, hogy meglehetősen túl van nyújtva a dolgozat és bizony belekerült nem egy, hanem több üresjárat is, és tényleg sokszor vontatottá és unalmassá válik az amúgy csodaszépen fényképezett alkotás. Igen, újból Janus Kaminski áll a kamerák mögött, aki itt szeret eljátszani a plánokkal, nagytotálokkal és úgy mindennel ami a nagyszabású műveket jellemzi. Igazi eposzt kívántak együtt letenni az asztalra, mégis hiányzik egy csomó minden. Potenciálisan egy zsebkendő-áztató cuccal van dolgunk, ámbár talán velem van a baj, hogy egyszer sem éreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban, nem támadt kedvem sírni. Talán a kőszívűségem az oka vagy pedig Spielberg valóban elnézett valamit. Személy szerint az utóbbira tippelek.

A színészekkel úgy nagy általánosságban nincs túl nagy gond, igaz a főszereplő srác néha idegesítő a folytonos “mindjárt sírok”-tekintetével és hanghordozásával. Tom Hiddlestone jó volt, Toby Kebell is, nem lehet igazán panaszra okunk de senki nem kiemelkedő. Talán Emily Watson az, ha jobban belegondolok. Az akciók is remekbeszabottak, grandiózus kivitelezettségűek, és van néhány olyan jelenet, ami tényleg arra készteti a nézőt hogy előre dőljön a székében és konkrétan rászegeződjön a tekintete a vászonra, de ez mégse elég. Nem elég, mert a úgy éreztem hogy a játékidő többségében kedvenc rendezőnk inkább erőlködött mintsem kreatívkodott volna, szellemessége is jobbára elhagyta őt (hát mi a helyzet azzal a libával? de komolyan. miért van ott a filmben?), néha azt éreztem hogy egy Disney-produkciót nézek. Nincs baj egyébiránt a Disney-vel, nem kívánom szapulni.

Még mindig kettészakítva érzem magam a film által. Egyrészt jó, mert bírtam hogy nem erőltettek bele felesleges romantikus szálat és tényleg a LÓ volt a főszereplő (habár nem mindig tudtam teljes egészében azonosulni vele, lehet azért nem bőgtem). Szóval egy pont oda. A zene is szép. Még egy pont. Az operatőri munka kiemelendő. Oké, újabb pont. A “szabadítsuk ki a lovat”-jelenet zseniális. Az is plusz két pont, hogy Joey-t nem egy patriótának írták meg, mert szépen összehaverkodik a németekkel, az angolokkal, a franciákkal (apropó, a francia fejezet is elnyerte tetszésemet). Mindazonáltal úgy gondolom inkább vagyok negatív (vagy inkább közepesen pozitív) véleménnyel mint jó véleménnyel. Nem rossz, de nem is túl jó. Szentimentális a végletekig, optimista és ez így szuper meg minden, de Steven Spielberg-nek össze kéne lassan szednie magát, készítenie kellene egy újabb olyan filmet ami inspiráló hatással van a nézőre, és amitől az embernek egyből kedve támad filmet készíteni a saját udvarán.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s