Home

Érdekes megfigyelni a Mission: Impossible-filmek evolúcióját. Az első rész – melyet tegnap néztem meg évek óta újra – egy meglehetősen agyas, stílusos kémthriller volt, ami nem az akciójelenetekre fektette a hangsúlyt, sokkal inkább a történetre és a cselekményre. Brian De Palma remekül oldotta meg a feladatát. Ezek után 2000-ben jött John Woo-verziója, a második rész, mely pontosan az ellenkezője volt az elsőnek. Történetét tekintve egymondatos (értsd: faék egyszerűségű), primitív, egysíkú, egyetlen értékelhető dolog benne az akció, mely sokszor nevetségesen túlstilizált. A harmadik résznél beugrott J.J. Abrams, aki jó iparos módjára igyekezte összeszedni az első rész és a második rész pozitívumait, az eredmény pedig egy egész jó, de annyira mégse emlékezetes mozi lett. Hová lehetett hát ezek után menni? Milyen rendezővel? Milyen stílusban? Egyáltalán: érdemes negyedik részt csinálni? Tom Cruise-t el lehet még adni akcióhősként?

A rendezői székbe Brad Bird ugrott be, aki minden idők egyik legjobb szuperhősfilmjét csinálta (Hihetetlen család). Tom Cruise maradt. Társnak beugrott Jeremy Renner. Paula Patton. Simon Pegg maradt. Ving kiesett (mondhatni). Az eredmény a legjobb Ethan Hunt-mozi az első rész óta.

Hogy mitől lett olyan jó? Nem kis részben Brad Bird jelenlétének és kivételes tehetségének az akciójelenetek rendezését illetően, és komoly szerepe van itt Tom Cruise sármjának. Igen, a fickó még mindig tudja mi fán terem a sztárság és úgy bújik bele újra Hunt bőrébe, mintha csak erre született volna. Megmondom őszintén, tisztelem a csávót. Lehet őt utálni, de akkor is tagadhatatlan, hogy jó színész, plusz jól válogatja meg a szerepeit.

Oké, ha a történetet nézzük, akkor nem nagy szám. Van egy őrült fizikaprofesszor, aki atomháborút akar kirobbantani, ezzel egymásnak ugrasztva az amerikaiakat meg az oroszokat. A Kremlint felrobbantja, Hunt és csapata lesz okolva a merényletért, így aztán a kormánytól függetlenül kell nekik kiugrasztani a nyulat a bokorból. Teszik mindezt a legmodernebb kütyükkel és jókora profizmussal.

Nem a történet itt a lényeg, hanem az, ahogyan elmeséli Bird. Folyamatos és őrült tempót diktál, az események pörögnek, nincsen megállás egy percre sem. Kifejezetten tetszett a nyitánya a filmnek, aztán a főcím is el lett találva, a zenével egyetemben. Nem olyan komoly és hangulatos mint az első rész volt, viszont ki merem jelenteni, hogy ez a második legjobb film ebben a szériában. De míg a M:I egy okos blockbuster volt, ez már inkább egy elsőosztályú popcorn-mozi, ami nem fél bemutatkozni, nem rejti véka alá a célját. Szórakoztatni akar és ezt nagyon jól teszi. Cruise és csapata merészebbnél merészebb küldetéseken vesz részt, és minél képtelenebbnek tűnik a feladat, mi annál jobban szórakozunk, mert mulattató nézni, ahogyan megoldják őket. A film egyik fénypontja az ominózus toronyházas jelenet, ami garantáltan tériszonyt fog előidézni az érzékenyebb emberkéknél (alig mertem levegőt venni közben).

A másik ok, amiért jól sikerült a film, az az akció. Az akciók jól vannak fényképezve, ki lehet venni a legtöbb ütést és rúgást, ráadásul csajbunyót is kaptunk az arcunkba. Vigyorogtam, na. De tényleg. Cruise pedig jó kondiban van.

Persze, nem mestermű. De a rendező gondoskodik arról, hogy 2 órára elfelejtsük a külvilágot, hogy kikapcsoljuk magunkat. Az akciójelenetek kreatív elméről tanúskodnak, a tempó – mint mondtam – gyors, szórakozás-faktor nagyon magas. És hozzá kell tegyem, még barátnőm is el volt ájulva a filmtől, pedig ő aztán nem volt lelkes hogy ezt kell megnéznünk.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s