Home

James Bond 22. felbukkanása a mozivásznon sokak számára csalódás volt. A kritikusok meg a közönség elég negatívan fogadták, főleg a fantasztikus CASINO ROYALE után. Marc Froster volt az, aki átvette a stafétabotot és nem is tudom mit szóljak hozzá. Egyrészt, véleményem szerint ez egy jó film. Egy JÓ Bond-film, még ha nem is nevezhető túlságosan hagyományosnak, de mégis ott volt a feeling, továbbá az sem egy elhanyagolható körülmény, ha mernek változtatni az alaptételeken. Ugyanakkor mégsem lett annyira remek, mint az előző etap.

Forster egy igencsak érdekes választásnak bizonyult. Érezhetően a fő cél az volt, hogy direkt egy olyan rendezőt válasszanak rendezésre, aki nem tipikusan akciórendező, hanem az érzelmi részre tudja magát leginkább ráfektetni. Mert persze itt az egyik fő téma a bosszú volna, szóval eddig érthető. Azzal viszont nem számoltak, hogy Forster, ha akcióra kerül sor, csak néz, bámul maga elé és azt se tudja mi merre mennyi.

És itt eljutottunk a film legnagyobb hátulütőjéhez. AKCIÓ. Ez ugyanis a Bond-filmek egyik fő motívuma. Aminek jónak kell lennie és emlékezetesnek, hiszen itt láthatjuk Bondot működés közben, ahogyan szuperhős módjára fenékbe billenti a rosszakat. Martin Campbell ezt a CASINO ROYALE-ban fantasztikusan oldotta meg, ott az akciók nem csak hagyományosan fényképezett, lenyűgöző mutatványok voltak, amellett masszívak voltak és látványosak, izgalmasak és lendületesek. EMLÉKEZETESEK! Ellenben Forster nem tudja hogyan kell kezelni ezeket, ennek köszönhetően az ebben a filmben látható csim-bumm szcénák többségében felettébb kuszán rendezettnek és fantáziátlannak bizonyultak, odáig is elmehetnék hogy azt mondjam, lélektelenek voltak. Érezhetően itt-ott a Bourne-filmek szolgáltak alapul, és többnyire rosszul vágott jeleneteknek lehettünk tanúi. Egy-két kivétel akadt persze, a film eleji üldözés lábon, háztetőkön egész jó volt, és amikor Bond egy kis lakásban verekszik egy taggal, szintén kellően remek kis jelenet, meg még a Tosca-rész volt kiemelkedő, de a többi elsikkadt.

Az akciók tehát nem valami jók, ugyanakkor ami az akciók között van, az adja el nekem a filmet nagyon. Főként Daniel Craig alakítása Bondként. Craig nem az a bájgúnár mint Brosnan volt, nem süt el kétpercenként egy egysorost és nem aggódik folyton amiatt, hogy jól áll-e rajta a nyakkendő vagy összekócolódott-e a haja. Craig egy igazi vadállat, tele dühvel és bosszúval, mégis mocsokmód fókuszált karaktert formál meg, akinek elhisszük azt, amit véghezvisz. Nem superman. Vérzik, liheg, kifárad, de mindig talpra áll. Újfent az emberi oldalát láthatjuk meg, és ez nagyon bejött. Azon felül rohadtul badass egy fickó, igazi bad motherfucker. A főgonosz figurája megint egy alacsonyabb beosztású fickó, nem szupergonosz mint Bloefeld, inkább egy kis féreg akit eltaposásra vár. Nagyon tetszett.

Imádtam az apró kis emberi momentumokat Bond és Mathis között, Bond és a CIA-ügynök között, Bond és M között, stb. Szóval ami az akciók között voltak, nekem nagyon bejöttek. Ezek miatt tudom ennyire értékelni ezt a filmet, és ezek miatt mondom azt, hogy ez bizony alulértékelt. Van ugyan néhány homályosabb momentum a cselekményben, de végtére is jó úton halad a franchise ahhoz, hogy újra egy a felnőttek számára is abszolút élvezhető, minden gyermetegséget nélkülöző sorozattá váljék. Craiget pedig szeretném még sokszor a 007-es ügynök bőrébe bújva látni. Mert jól megy neki.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s