Home

Az alábbi írást Szoltik követte el!

Sono Shion 2001-ben vált ismertté a nyugaton is az azonnal kultikussá váló, Öngyilkosok klubja című filmjével, ezzel együtt világossá is vált, milyen témák foglalkoztatják őt leginkább: a modern társadalomban az emberek közötti kapcsolatok teljes eldeformálódása, a technika fejlődésével együtt járó kommunikációs krízis egyre jobban való elmélyülése. A Love Exposure azonban kivétel. Annyira, hogy nem létezik olyan film, amihez hasonlítani lehetne – műfajilag behatározhatatlan, aránylag alacsony költségvetésű ámokfutás, ami szinte az összes létező emberi érzelmen végigráncigálja a nézőt. Ahogy Sono is nyilatkozta, ez az eddigi főműve, minden, amit eddig csinált csak előtanulmány volt ehhez a művéhez.

A sztoriról dióhéjban elég annyit tudni, hogy a főszereplő, Yu 17 éves, keresztény családban felnőtt középiskolás srác, aki – fiatalon meghalt anyja kérésének próbálva eleget tenni – az igazit keresi, „az ő Máriáját”. Az apja egy olyan pap, aki minden nap arra kényszeríti, hogy meggyónja aznapi vétkeit – de Yu a légynek sem tudna ártani. Ezért végül szándékosan kezd el bűnöket elkövetni, csak azért, hogy azokról be tudjon számolni neki. S az osztálytársak radírjainak eltörésétől eljut odáig, hogy egy kungfu-szerű mozgáskultúra segítségével nők bugyiját fényképezze (ezt olvasva lehet hogy nehéz elképzelni, de tényleg baromi vicces). S amikor egy nap nőnek öltözve sétál az utcán (hosszú), találkozik egy fiatal lánnyal, Yokóval, aki éppen tömegverekedésbe keveredett 20 férfival – Yu azonnal beleszeret (és átéli élete első merevedését – erre gegek egész sorozata fog épülni, mindenki megnyugtatására). Az érzés kölcsönös, csakhogy Yoko a szerencsétlen srácot nőnek hiszi, s a helyzetet nem könnyíti meg az sem, hogy a lány mostohaanyja és Yu apja is elkezdenek kavarni egymással. Ráadásul ezalatt a Zéró Egyház ügynöke, Koike is mindent megtesz, hogy a kapcsolatukat ellehetetlenítse…

És a filmből még két óra sem telt el. Vagyis hátravan még több mint kettő – igen, a film 4 órás… De ez körülbelül két órának fog érződni, hiszen a mesteri rendezés nem hagyja, hogy egy pillanatra is elillanjon a figyelmünk; csak az egy óra elteltével megjelenő főcím tudatosítja bennünk, hogy mire vállalkoztunk, hiszen ekkor derül ki, hogy minden, amit eddig láttunk csak a prológus volt…

A filmzene igen változatos (pszichedelikus japán poptól a Bolerón át Beethovenig van itt minden), a humor az idióta, perverz, tipikusan japán fajta mellett néha koromfekete, s bár brutális jelenet ritkán van, ott viszont szerencsére nem fogták vissza magukat az alkotók – négy órába aztán tényleg sok minden belefér (a film eredetileg hat órás volt – ezt a verziót sajnos nem szándékoznak megjelentetni).

A film tehát a hit, a család és legfőképpen a szeretet kérdéseit járja körbe, egészen sajátságos módon. Aki veszi a fáradtságot, s hajlandó 4 órát erre áldozni az életéből, az garantáltan egy nem mindennapi élménnyel lesz gazdagabb. (Remekmű)
És íme a film trailere, amiből még az is kiderül, hogy based on a true story! Elképesztő.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s