Home

Na, ez is megérkezett, a rejtélyes, bujkáló, önmagát nem mutogató perfekcionista rendező új filmet tett le az asztalra, hogy ez által egy újabb lerágható csontot dobjon a filmmel foglalkozók elé. Amit aztán lehet évekig rágcsálni, ízlelgetni meg minden. Mert biztosra veszem, hogy fognak erről a filmről is többoldalas esszéket írni, és most nem azért mert mondom ezt mert annyira tökéletes remekműnek tartom, hanem mert olyan az előadásmód és a szerkezete a cuccnak, hogy arról valójában órák hosszat lehetne elmélkedni, pedig igazándiból mit láthatunk itt? Egy texasi család sztoriját. Még csak nem is olyan epikus cselekményvezetésű sztoriról van szó, mint mondjuk a GODFATHER vagy a DALLAS, sőt tovább megyek: cselekmény szinten a film nem nagy kunszt igazán, úgyhogy aki ilyesmire lenne kiéhezve, az inkább nézze újra a nemtudommit. Ott van a kutya elásva, hogy Mallick kicsit olyan, mint Kubrick. Perfekcionista: pipa, ezt tudjuk. Előadásmód kellően távolságtartó, a befogadás nehézkes, filmjei nem nevezhetőek könnyed hangvételű popcorn-moziknak, mindketten inkább a műértőknek készítik/készítették a filmjeiket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy sznob balfaszok tudják csak értékelni, de ha egy átlagos Jánosnak berakod példának okáért ezt a filmet vagy a 2001-et, akkor az rémült tekintettel fog rádnézni majd előbb-utóbb megkérdezi: fog itt valami történni? Az a helyzet fiúk, hogy ez is egy olyan film, amiben ha úgy vesszük tényleg nem sok minden történik, ugyanakkor pedig ennek az ellenkezője is kijelenthető, miszerint ebben a filmben minden történik.

Kezdődik a film azzal, hogy valami történik Brad Pitt családjával. Brad Pitt telefonhívást kap, arca sápadt lesz, alig jut szóhoz. Aztán ugrunk az időben, látjuk Sean Penn-t amint téblábol egy lakásban, majd elmegy munkába. Aztán egyszercsak az orrunk elé tolnak egy egészen remek, szuggesztív, meditatív hangnemben megcsinált teremtéstörténetet. Láthatjuk, amint a Földön az élet lassan kialakul (esküszöm, ez a fickó egy időgéppel visszament és lefilmezte, annyira perfekt az egész), láthatunk dinókat és csak nézünk magunk elé, feltesszük magunknak a kérdést hogy “Mit is látunk tulajdonképpen? Mire ültem én be? Egy család történetét akartam megnézni, ehelyett pedig dinókat látok és ősrobbanást? WTF?” Majd amikor vége a teremtésnek, visszatérünk a családhoz. A gyerekek születéséhez. Oké, kezdjük kapisgálni. Mallick magát az életet akarja itt vászonra vinni. Nincs kevesebb célja neki mint az, hogy “megfogalmazza a megfogalmazhatatlant”. De tartok tőle ennél még többről van itt szó. Mintha mindannyiunk gyerekkorát szeretné rekonstruálni, nem történeti szinten, inkább az érzések terén. Ahogyan a jó költő csinálja, Mallick is azt műveli, hogy nem a konkrétan kimondott szavakkal mesél, hanem képekkel, érzésekkel, nem megérteni kell ezt a művet, hanem sokkal inkább érezni. Nem a cselekményt kell figyelni, hanem a hangulatot, a szépen megkomponált, gyönyörűen filmezett képeket.

Uwe Boll mondta erre a filmre, hogy egy “piece of shit”, és ezúttal szeretném egyet nem értésemet kifejezni a germán rendezőguruval (aki olyan korszakalkotó műveket adott nekünk mint a BLOODRAYNE vagy a POSTAL). Ez a film nem “piece of shit”. Viszont meg tudom érteni azokat, akik nem tudják szeretni, mert valóban nehéz. Valóban mondhatjuk, hogy nem történik semmi és hogy látszólag többet akar mondani, mint amit mutat. Mert igen, mindaz amit látunk, nem nagy cucc. De ha hozzávetjük az operatőri munkát, elkezdjük csodálni a képeket és próbáljuk magunkat átadni ennek a meditatív filmélménynek, akkor eljuthatunk arra a pontra hogy elkezdjük becsülni ezt az alkotást és gondolkodni vagyunk kénytelenek azon amit látunk. És hogy mit látunk? “Csupán” a gyerekkort a maga csupasz valójában. Az apa-fia viszonyt. Kétségbeesést és anyai törődést. Az Életet. A Teremtést. Oké, nem akarok itt ömlengeni mert nincs kedvem feltörölni de az az igazság, hogy tényleg remek ez a film és tényleg ajánlanám a nyitottabbaknak megnézésre mert érdemes. Az év egyik olyan filmje, ami ténylegesen, konkrétan figyelemre méltó és említésre érdemes. Amire emlékezni fogunk 10 év múlva is.

Na, de…Akármennyire is mester ez a Mallick, egy valamit nem értek. Én szeretem Sean Penn-t, de tényleg, viszont azt nem igazán értem, hogy mit keres ebben a filmben. Úgy értem, a karakter akit alakít alig van jelen (csak az elején meg a végén kicsit), és amit nem vágok, hogy miért PONT Sean Penn lett kiválasztva a szerepre? Miért nem valaki más? Ezen az egyen agyaltam kicsit és rájöttem hogy igazából ennyi az igazi kifogásolni valóm a filmmel kapcsolatban, hogy ezt nem értem.

Advertisements

One thought on “Az élet fája (2011)

  1. Most először volt néha az az érzésem, hogy Mallick blöfföl. Bár úgy látszik, túl fiatal vagyok még ehhez 🙂 De Az őrület határánt remekműnek tartom a mai napig.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s