Home

Az elfuserált lehetőségek filmje.

Pedig milyen szépen indult! Egy film, amiben szerepel Jason Statham (korunk egyetlen igazi akcióhőse, vagy még talán ott a Rock), Clive Owen pornóbajusszal, Robert De Niro újra fegyverrel a kezében. Nyolcvanas évek. Akció. Előzetesben dübörög a Scorpions. Statham vs. Owen. De Niro. Erőszak: pipa. Vér. Minden adott volt egy fasza kis akciófilmhez, a probléma csupán az, hogy ennél sokkal többet akartak az alkotók, itt törött bele a bicskájuk. Nem, nem azért lett csalódás a film, mert többet akartak belevinni mint egy sima akciófilmbe, hanem mert mindez csak félig sikerült a rendezőnek illetve a forgatókönyvírónak. Most hagyjuk azt, hogy igaz történet alapján készült, és tudjuk be ennek a történet sutaságát és minden egyéb mását, felejtsük ezt el, a lényeg, hogy egész egyszerűen nem lett jól megírva.

Kezdve a karakterekkel. Statham ugyebár adja a szokásos figurát, és tényleg, ebben ő baromi jó, de itt most nem működött a figura. De Niro még jó volt, Clive Owen pedig vitte a prímet, de ez nem mentette meg a dolgozatot. Egyrészt, belevittek némi drámát is, ami itt-ott túl lett dramatizálva, a forgatókönyv pedig baromira túlkomplikálta a cselekményt, ez se tett jót a filmnek. Aztán sokszor unalomba és érdektelenségbe fulladt az egész cucc. “Kit kell megölni? Miért is? Mit tett ő? Mi ennek az értelme?” Mindegy, el lett fuserálva, az a helyzet.

De ha már a történet nem egy nagy vasziszdasz, akkor mi van az akciókkal? Az akciók csak jók, nem?

Nem. Az a nagy helyzet, hogy az akciók terén is kilóg a lóláb, hiába van itt nagy tűzerő, az a kevés akció ami van, nem nagyon ment meg semmit, mert nem olyan minőségiek. A vágóolló túl gyorsan kattog, maga a rendezés nem vall nagy kreativitásra, nincsen elég kohézió, hiába az R-es korhatár, ennél jobbnak kellett volna lenni. A Statham-Owen bunyónak megvoltak a pillanatai, kemény volt, ezt lehetett érezni, de az operatőröknek most már meg kéne tanulniuk azt, hogy akció közben egyrészt ne rángassák a kamerát, másrészt csapjanak már rá a vágó kezére ha túl sokat belevágna, mert ez sokszor követhetetlenné teszi a kész jelenetet. Ez a legnagyobb kifogásom.

A filmbe még beleerőltettek egy szerelmi szálat ami teljesen felesleges, láthatunk egy kis irodai herce-hurcát amiben fejesek beszélnek fontos dolgokról, és újra láthatjuk Statham frankó borostáját, de ezúttal ez rohadtul nem elég egy jó filmhez. És emiatt szomorú vagyok, mert nagyon vártam, és hiába olvastam róla rosszakat, nem akartam elhinni hogy tényleg nem jó. Elvárásaim nem voltak égbe szökőek és így is csalódás ért. Nem borzalmas, de a tudat, hogy lehetett volna sokkal jobb is…Tudjátok…Fáj.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s