Home

Tekintsünk el most szépen Lars von Trier nemrégiben tett meggondolatlan, poénnak szánt de erősen félreértelmezett és túllihegett kijelentésétől, miszerint ő szimpatizál Hitlerrel. Tekintsünk el attól, hogy ez a fickó hajlamos néhanapján pöcsfejkedő megjegyzéseket tenni. És koncentráljunk rá, mint rendezőre. Tudom, nehéz kérés, nem könnyű. Ahogy az sem könnyű, hogy Mel Gibson-t egy remek színészként kezeljük, az ominózus telefonbeszélgetés után (jó, nekem megy a dolog, de sokaknak nem). Na most, Trier az én szememben – ahogyan azt már párszor mondtam – napjaink egyik legjobb filmrendezője. Nem a tömegnek készíti a dolgozatait, lehet utálni a műveit, de én egy remek direktornak tartom őt. Legújabb filmje a MELANCHOLIA egy sajátosan értelmezett világvége-film. Egy olyan alkotás, ami más ember kezei között sima katasztrófafilmmé vált volna, de ez az őrült dán most is valami nagyon rendhagyót rakott le az asztalra.

A cselekmény egy testvérpár körül forog. Justine és Claire. Justine-ről szól a film első fele, őt ismerjük meg. Esküvőre készül, amire az egész família meg van híva. Látszólag boldog, mosolyog, szinte ragyog, gyönyörű külseje azonban egy érzékeny, depresszív belsőt takar. Egyetlen éjszaka alatt az egész élete romba dől, az esküvő nem úgy alakul ahogyan eltervezte, a mikroközösségen belül bekövetkezik a romlás, a széthúzás. A második fejezet Claire-ről, a testvéréről szól. Claire – az esküvő után ki tudja mennyivel – magához veszi a lelkileg teljesen összeomlott Justine-t, és megpróbálja gondját viselni. Ja, és közben megtanuljuk, hogy egy idegen bolygó közeledik Földünkhöz, hogy elpusztítson itt mindent. Igen.

Míg Trier előző filmje, az ANTICHRIST egy igazi, agresszívan arcba tolakodó, brutális és kíméletlen horrorfilm volt, addig legújabb filmje sokkal melankolikusabb hangnemet üt meg, ahogyan az a címéből is kiderül. Ezúttal is előszeretettel használ kézikamerát, a költségvetés újfent nem áll nagy összegű számból, és ez is tekinthető egyfajta kamaradrámának, némi apokaliptikus, világvége színezettel meghintve. Sok nagyívű beállítást kapunk, csodálatos kompozíciókat tálal elénk (már a nyitójelenet is egészen szuggesztív és olyan hogy beleégeti magát a retinánkba), a cselekmény pedig lassan csordogál előre. Nyilván, aki egy sima bolygóütközős katasztrófafilmet vár el, az csalódni fog, ugyanis a MELANCHOLIA színtiszta művészmozi (jaj, utálom ezt a kifejezést, namindegy), odáig is elmegyek, hogy azt mondjam: Bergmani harangokat kongat, amikor a szereplői lelkébe próbál behatolni rendezőnk. Mélyre hatoló karakter-analízist kapunk, és ennek alázattal hódolja be magát Kirsten Dunst, aki talán eddigi legjobb alakítását nyújtja. És most nem túlzok, azt kell mondjam, hogy igazat mondott a sok kritikus, és nem hiába díjazták a csajt Cannes-ban (Cannes-ban, ugye? Remélem nem írok hülyeséget). Testvérét alakító Charlotte Gainsbourg is hasonlóan kitűnő játékot nyújt. Ők ketten adják a film savát-borsát, ha szabad ilyet mondani, ők alkotják a film gerincét, rajtuk múlik az, hogy bevesszük-e ezt a világvégés szituációt, hogy bolygó közeledik hozzánk. Trier ugyan talán kicsit túlnyújtotta a filmjét, és lehet hogy itt-ott az a bizonyos olló megszaladhatott volna, de sebaj. Van egy bizonyos hangulata a filmnek, a néző önkéntelenül is elképzeli, milyen volna, ha a világvége tényleg mindjárt itt lenne. Amikor pedig a filmben bekövetkezik – mert bekövetkezik, ne legyenek illúzióink – az baromi hatásos képsorokban van tálalva.

Ami még nagyon tetszett, az a képek és a zene egysége, Dunst karaktere, az, hogy a depresszív, kiégett nőből a film végére, ahogyan közeleg a vég, úgy válik egyre erősebbé, míg Claire egyre inkább összeroppan. Ez nagyon tetszett, Trier elemében volt most nagyon lélektanban.

Mondom, nem egy könnyed péntekesti mozi, szükségeltetik hozzá egy bizonyos hangulat, itt-ott lankadt is az érdeklődésem (úgy a közepe tájékán, de lehet csak simán fáradt voltam), de azt mondom, hogy így is kellőképpen erőteljes alkotás kerekedett Trier értő kezei alatt. Az idei év egyik legfigyelemreméltóbb filmje, amit érdemes látni. Még akkor is ha utálni fogod, de mégis, legalább azért nézd meg, hogy véleményt alkothass róla.

Reklámok

One thought on “Melankólia (2011)


  1. Na, elég vegyesek a vélemények erről a filmről, most már muszáj látnom. Nekem a sztoriról így először a Festen (Születésnap) című, szintén dán film ugrott be – az egy igazi remekmű.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s