Home

Bosszúvágy Redux

Az elmúlt évtizedben nem egy veterán aktor rövidke visszatérésének lehettünk szemtanúi. Clint Eastwood a GRAN TORINO című mozijában morgott még egy utolsót(?) és tanította a fiatal “gengsztereket” móresre, Stallone is visszatért hogy Rambo-ként seggbe rúgja a Burmát rettegésben tartó gennyládákat. Michael Caine ugyanilyen elkötelezettséggel és alázattal dobbantott egy újat a gyöngyvászonra, hogy szembenézzen az újkori London hanyatlásával és a mai generáció söpredékével. Nem ez az első alkalom, hogy a jeles brit színészt bosszúvágyó figuraként láthatjuk, elég csak a nagyszerű GET CARTER-re gondolni (nem a Stallone-félére, hanem az eredetire gondolok természetesen). Nem áll tehát tőle távol az, hogy felvegye a kesztyűt és merev, hideg tekintettel hidegre tegyen egy-két arra érdemes egyént.

A HARRY BROWN Londonban játszódik, a címszereplőt alakító Michael Caine egy nyugdíjas férfi. Felesége kórházi ágyon fekszik, nincsen neki senkije, csupán egy másik hasonló korú férfi, Len. Néhanapján elmennek a közeli kocsmába, beszélgetnek egymással mint két jó cimbora, sört isznak. Egyik ilyen társalgás során Len elpanaszolja Harry-nek, hogy a helyi fiatalok miként zaklatják őt és nem hagynak neki nyugtot. Harry azt tanácsolja, menjen a rendőrökhöz. Len-t másnap meggyilkolja egy csapat suhanc, akik az utcát tartják rettegésben. Ez a fő cselekményszál kiindulópontja, innentől kezdve pedig nincsen más hátra az öreg háborús veteránnak, mint hogy szembeszálljon nem csak az elkövetőkkel, de saját múltjával, és önnön személyével is.

Daniel Barber elsőfilmes rendező kvázi megcsinálta a modern idők Bosszúvágyát. Tökéletesen beleillik azon filmek soraiba, melyek az igazság egyén kezébe vételét rakták középpontba, de a korszaknak megfelelően a tónus még sötétebb és még keményebbek a jelenetek. Ezen kívül a direktor rendkívüli szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot, filmje amellett hogy kitűnő bosszúdráma, amolyan szocio-filmnek is beillik, csakúgy mint a szintén angol, az EDEN LAKE. Ugyan egyik horror, másik akciódráma, de ilyen tekintetben sok hasonlóságot felfedezhetünk bennük. Mindkét műben már a fiatalok veszik át az “irányítást”, apuci és anyuci nincsen jelen, elkallódott, elcseszett tinédzserek azok akik a legnagyobb veszélyt jelentik a társadalom számára. A rendőrség persze tehetetlen, bizonyíték híján nem igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, Brown pedig elhivatott ugyan a célját tekintve, mégse nevezhető sebezhetetlen szuperhősnek. Ha meglövik, vérzik, kórházba kerül, a tüdeje már nem a régi, viszont a pisztolyt azért tudja kezelni múltjának köszönhetően.

Amint említettem, ez a film Harry saját félelmével való szembenézéséről is szól, ezt jól szimbolizálja, jelképezi az a jelenet, amelyben napi rutinja során mindig elér egy bizonyos alagúthoz, mely sötét és ki tudja miféle veszélyeket rejt. A film elején nem mer keresztülmenni, inkább a hosszabb, kerülőutat választja, a film végén azonban eljut arra a pontra, hogy be mer menni oda, ahová előtte nem mert. (Értitek? Ez egy metafora.)

Itt-ott rendkívül erőszakos filmmel van dolgunk, azon kívül akadnak rettentő intenzív jelenetek is. Ennek egyik legékesebb példája az, amikor Harry fegyvert vesz egy helyi fegyverkereskedő drogdílertől. A helyzet pattanásig feszül, minden perc telve van feszültséggel és a néző szinte lélegzetvisszafojtva várja mi sül ki ebből.

Mondanom se kell, hogy Caine fantasztikusat alakít, igazi nagy visszatérésnek lehetünk tanúi, bebizonyítván, hogy öregember bizony nem vénember, hiába a kor, a pisztoly, a szigorú tekintet még mindig jól állhat valakinek. Ezen kívül a játékát érdemes figyelni, drámai színészként is bizonyít újfent az “öreg”. Legalább akkorát, mint amekkorát Clint Eastwood a GRAN TORINO-ban. Mellette ismertebb színészek nem igazán bukkannak fel, hacsak nem számítjuk Emily Mortimert, aki egy rendőrnőt alakít. Tetszett a játéka, nem lett a karaktere ledegradálva egy ostoba szintre. Játéka élvezetes.

Azoknak ajánlom ezt a filmet, akik szeretik Michael Caine munkásságát és akik nem ellenzik egy akciófilmben a szociális kommentárt és a jóadag drámát. Itt megvan minden, és maga a cselekmény ugyan a már megszokott utat járja, mégis képes stilárisan és mondanivalójával újat mondani és nagyot rúgni a néző hasába. Nem mondom, hogy klasszikussal állunk szemben, de érdemes lesz még egyszer-kétszer elővenni ezt a művet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s