Home

Welcome to the eighties!

Megint Walter Hill. Ahogy fedezem fel általam eddig nem látott filmjeit, úgy rajzolódik ki előttem az akciórendező pályafutása. Egy pályafutás, mely a hetvenes évektől egészen a kétezres évek elejéig virágzott. Kritikusok szapulták ugyan egyes filmjét (például a THE LAST MAN STANDING-et, aminek én rajongója vagyok), de ki lehet jelenteni, hogy egy igazán tehetséges, stílussal rendelkező direktorral állunk szemben. De közben azért azon is gondolkoztam, hogy mik azok a stílusjegyek, visszaköszönő kis rafinériák, amelyek jellemzik őt? Persze, mondhatjuk, hogy a magányos hős (vagy anti-hős) figurája sokszor megjelenik. Jó példa erre a THE DRIVER, vagy a THE LAST MAN STANDING. Aztán a bandák szembenállása (itt azt hiszem felhozhatjuk megint Bruce Willis filmjét vagy a TRESPASS-t), de leginkább az akció kezelése ami szembetűnő. Az akciók, és az atmoszféra, azt hiszem itt lehet leginkább megfogni a fickót, ha ízekre akarjuk szedni és rá akarunk jönni hogy rejlik a kulcs. Na meg a zene, ami tényleg szerves részét képezi a dolgozatainak. leginkább azokban jelentkezik olyan markánsan és figyelemfelkeltően, amelyekben Ry Cooderrel dolgozott. Azt hiszem ezt most így összeszedtem, úgyhogy térjünk át erre a bizonyos filmre, melynek eredeti címe úgy hangzik, hogy STREETS OF FIRE. Szerintem jobb ez, mint a magyar cím. Utóbbi marha hülyén hangzik és olyan bárgyún, bár ha úgy vesszük, ilyen téren illeszkedik a film hangulatához.

Szóval STREETS OF FIRE. Walter Hill itt kicsit félredobta a fapofát amit a THE DRIVER-ben alkalmazott, és egy sokkal ironikusabb, szellemesebb mozit készített, mely látványvilágában erősen érződik a nyolcvanas évek, azon kívül pedig elképesztően vizuális cuccal állunk szemben. Vizuális, mert itt tényleg leginkább a képeknek van hatásuk, egyfajta definitív videoklip-esztétika hatja át a mű minden egyes momentumát. A karakterek mintha képregényekből kivágott figurák volnának, a főhős (az azóta Uwe Boll-hoz átpártoló, itt ultramacsó Michael Paré) keveset beszél, sztoikus, van érzéke a seggbe rúgáshoz, ugyanakkor legbelül mégis érző szívű. Kicsit a vadnyugati hősökre emlékeztet. Szikár férfi, egy kőszikla tulajdonságaival rendelkezve, és a végsőkig küzd a nemesnek vallott célért. Az akciók is inkább rajzfilmszerűek, mint realisztikusak, a zenebetétek megadják az alaphangulatot, a szórakozás tehát garantált, ha az ember nem vágyik többre a színpompás képeknél és a vadromantikánál.

Miazhogy csak ennyit szerepelek ebben a filmben???!! Rúglak szét!!

Rettentő mód élvezetes egy film szerintem, egyetlen hibája viszont az, hogy a történet nagyon soványka vonalon halad, a látvány előtérben van. Ami nem feltétlen baj, de ez kicsit visszavon az értékéből, egy kevéske hiányérzetet hagyott bennem. Továbbá, még egy szálka a szívemben az, hogy Willem Dafoe-t nem használták ki kellőképpen, mint fő ellenlábast. Gyakorlatilag alig jelenik meg a filmben. Úgy értem, ha megkapod őt mint főgonoszt, akkor basszus, szerepeltesd többet, könyörgök! Ez a színész marhajó, és amikor jelen van itt, akkor is élvezetes, még akkor is ha úgy néz ki néhol mint egy transzvesztita. Na de ez a nyolcvanas évek, ne feledjük.

A THE DRIVER természetesen jobb film, jobban is tetszett, de ez viszont igazi zsigeri, über-szórakoztató, agykikapcsolós macsómozi remek zenékkel és jó beszólásokkal. Amolyan lazítós cucc.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s