Két hét múlva PROMETHEUS

Úgy bizony, két hét múlva megtudjuk, hogy mi fán terem a science-fiction. Erről még nem is posztoltam, pedig igazán megér egy misét, mert eléggé várós film sokak számára (számomra is). Egyrészt ugye azért, mert Ridley Scott visszatér ahhoz a műfajhoz, amit segített annak idején revizionálni, másrészt pedig ugyanahhoz a franchise-hoz tér vissza. Az ALIEN-hez. Na persze folyamatosan tolják le a torkunkon, hogy ez nem Alien lesz, nem előzményfilm, hanem egy saját lábán önállóan megállni képes produkció, de mindannyian tudjuk az igazságot: ez a film egy pre-Alien mozi lesz, abból a filmből gyökerezik. Ezzel pedig nincs is semmi baj. Persze érezhető, hogy valami újat és érdekeset készítenek, az előzetesek mind ezt sugallják. Valami olyan film lesz, ami potenciálisan bekerül majd a történelemkönyvekbe – remélhetőleg nem csak azért, mert el lett baltázva.

Ridley Scott jó még?

Jó kérdés. Jogos is. Hiába Prometheus, hiába néz ki ígéretesen a film, nézzünk a szívünkbe; az idősebbik Scott régen csinált igazán áttörő filmet. És most hogy azt mondom “régen”, még csak nem is a Gladiátorra gondolok, mely szerintem egy felettébb túlértékelt alkotás, hanem még régebbre. Talán a kilencvenes évek elején. Oké, nem mondom hogy szar filmeket csinált az elmúlt időkben, mert például a Good Year egy kellemes kis filmecske. A Body of Lies szintén korrekt, az American Gangster pedig szolid, de túl száraz. Miért pont most ocsúdna fel ebből a középszerűségből? Igaz ami igaz, ez a megfelelő film arra, hogy végre újra előrukkoljon valami olyasmivel, amivel mindannyiunkat levesz a lábáról, és nem is akarok vészmadárkodni…Csak sorolom a tényeket. Ridley már régóta nem az a zseniális rendező, mint aminek anno megismerte a közönség. Lehúzni se akarom, mert bírom őt, de ne legyünk teljesen elfogultak.

Csak el ne kúrd

Ugyanazt vallom ennél a filmnél, mint amit a The Avengers-nél, tehát hogy ezt a filmet elkúrni nem szabad. Mert bizony el lehet. Már azzal is, ha csak egy közepes mozi lesz. De nem szabad annak lennie, mert az előd olyan, amihez fel kell nőni. Ezt pedig nem úgy kell tenni, hogy majmoljuk azt, hanem ki is kell lépni az árnyékából. Ezért vitázok mindig barátnőmmel, amikor azt mondja, milyen kár, hogy nem lesz a Prometheusban Ripley. Persze, kár…De annyira elcsépelt lenne és ragaszkodó. Vissza kell térni az alapokhoz, ahhoz az ősi félelemhez és fenyegetéshez, melyet az Alien első részét is áthatotta, de ezt úgy kell tenni, hogy a rendezőnek nem szabad mindig visszanéznie. Természetesen ez szinte lehetetlen kérdés. Nyilvánvalóan lesznek utalások az első részre, de a fő, hogy ezeknek az utalásoknak történeti fontosságúnak kell lenniük. Cselekménybeli funkciójuk kell hogy legyen. Nem tekinthetnek úgy az Alienre, mint a popkultúra részére. Az volna a hiba. Ezt a hibát vétette a Terminator Salvation is. Ezzel vigyázniuk kell ezeknek az újra felmelegített cuccoknak.

A másik legfontosabb kérdés, hogy vajon tényleg minden kérdést meg akarnak-e válaszolni azzal kapcsolatban, hogy mik az alienek. Szerintem minél több a kérdés, annál izgalmasabb a dolog, de néhányat válaszolatlanul kell hagyni. Az előzményfilmek hajlamosak túlmagyarázni a dolgokat (lásd: Star Wars prequelek). Aminek örülök az az, hogy eddig úgy néz ki, tényleg inkább az első részre támaszkodnak és nem az egész szériára. Nem mintha bajom volna a többi résszel, de jobb, hogy most azokat kihúzták úgymond a listáról. Ott már úgyis az igazi brand Ripley volt (okéoké, nyilván még az alienek), belőle pedig egy halhatatlan, elpusztíthatatlan szuperhősnőt faragtak, pedig úgy kezdte a dolgot, mint egy egyszerű nő, aki a józan paraszti eszével próbálja kivágni magát a szarból. Arra is kíváncsi leszek, hogy vajon itt lesz-e Ripley #2? Tudjátok, aki rezonál arra a karakterre, akiben felfedezhetjük azokat a jól ismert jellemvonásokat. Nem is tudom, valahogy gondolom hogy lesz, de azért remélem annyira nem fog rá támaszkodni.

Mindezt leírva csupán egy kellemes szekpszist érzek. Persze, vannak aggályaim, ugyanakkor meg akárhogy is nézem a trailereket meg a tv spotokat, másra se bírok gondolni csak arra, hogy Ridley megcsinálja. Bombasztikus látványvilág, jó szereposztás és egy sejtelmes, sokat ígérő történettel van dolgunk. Ráadásul R besorolású lesz, tehát emiatt se kell aggódni. Lesz vér és gore. Meg elvileg félelem. Reméljük, hogy tényleg remek lesz. Két hét múlva kiderül.

Jackie Brown (1997)

Hogy is van az a mondás a jó borról? Hogy idővel csak jobb lesz? Valami ilyesmi, ugye? Akkor ezt most szépen írjuk át erre a filmre: ez a film idővel egyre jobb és jobb. Furcsa nem? Véleményem szerint ez az egyik legérettebb és legjobb Tarantino-film, ezt mondom úgy, hogy nagy rajongója vagyok az összes alkotásának. Imádom a Ponyvaregényt a végletekig, a Kill Bill máig alapműnek számít nálam, a Death Proof-ot alulértékelt gyöngyszemnek tartom, az Inglourious Basterds pedig egy kibaszott mestermű. Igen, a Reservoir Dogs is. Bocsánat, hogy utoljára hagytam. De a Jackie Brown egy teljesen más fajba tartozik. Ennek talán az is az oka, hogy ez az egyetlen QT-film, amely nem saját ötletből íródott, hanem egy már kész regény volt az alapja, a Rum Punch című Elmore Leonard-műnek az adaptációja ez. De lehet, hogy nem itt van az ok. Talán az idő, amiben fogant. Az, hogy a Ponyvaregény után készült, ami nemzetközileg elismert film és ami gyorsan kultikussá érett, az emberek pedig egy olyat akartak még egyet, csak pepitában. Erre kaptak egy Jackie Brownt, ami ízig-vérig Tarantino ugyan, de mégiscsak más. Míg a Pulp Fiction-t áthatotta a popkultúra ízvilága és az olcsó bűnügyi regények, ponyvák régies illata/szaga, addig a Jackie Brown már egy sokkal összetettebb és finomabbra hangolt alkotás.

Miről is van szó? Egy negyvenes évei derekán álló fekete bőrű stewardessről, akit a vámosok elkapnak pénzcsempészés vádjával. Ebből a kulimászból igyekszik aztán magát kirángatni egy idősödő óvadékügynök segítségével.

Miben is rejlik e film különlegessége? Mondanom sem kell, a dialógusok csak úgy repkednek és trágárak ugyan, de gyönyörűen meg vannak írva. Tarantino nem szűkölködik a szavakkal, már-már költészet az, amit itt művel. Ebben természetesen társul szegődnek a színészek is. Pam Grier – a hetvenes évek blaxploitation-királynője – alakítja a főszereplő Jackie Brownt, aki remekel ebben a szerepben, egy Oscart simán megérdemelt volna. Erős, magabiztos nőszemélyt formál meg, aki azonban merőben eltér a régen alakított figuráktól. Jackie nem szuperhős. Nem tud karatézni, se kung-fuzni, a saját józan paraszti eszével kell túljárnia a többiek eszén, hogy elérje célját, ez pedig nagyobb mélységet ad neki, mint bármi más. Tarantino ért ahhoz, hogy erős női karaktereket írjon, itt pedig bombasztikus sikert ért el.

Grier mellett Robert Forster is megállja a helyét. Forster egy nagyon alulértékelt színész, akit sajnos kevesen alkalmaznak jó szerepekre, itt azonban imádom az alakítását. Azzal a faarcával, távolba meredő, merengő tekintetével többet mond el, mint bárki más újonc ebben a szakmában, egész egyszerűen fenomenális. Tarantino sokszor rajta is hagyja a kamerát, és csak nézzük őt, csak nézzük…De nem is bánom, remek arc. Szeretem.

Samuel L. Jackson-t se szabad kifelejteni. Ő sajnos mostanában elvállal minden lószart és csak ritkán adódik olyan szerep, amiben igazán megmutathatja a képességeit azon kívül, hogy ő mekkora faszagyerek. Itt pályafutása egyik legjobbját hozza. A laza, magát marha okosnak gondoló fegyverdíler szerepében hozza a maximumot úgy, hogy a végén még félelmetessé is válik anélkül, hogy túlzásba lenne víve az alakítás. De Niro mellette meg külön poén, aki igazából itt csak mellékszerepet kapott, de azt kurvajól hozza. Sokan mondják hogy alul van használva, de szerintem nem. Ennyit igényelt maga a karakter és rohadtjó benne. Emlékezetes mellékszerep Bridget Fondáé is, aki folyton bikiniben van és tudja hogyan rántsa magába a niggert.

Még valami, ami dob a filmen: az a halványan kirajzolódó szerelmi történet, amely annyira szubtilisan és finoman van ábrázolva, hogy szinte észrevehetetlen. Mégis ott van. És jó hogy ott van. Szép, őszinte, csendes és kedves vonulat ez a filmen kissé meglepő húzás Quentintől. De örülök, hogy van egy ilyen oldala is.

Elhiszem, ha valaki azt mondja erre a filmre, hogy unalmas és semmitmondó. De annak azt tanácsolom, nézze újra! Volt, hogy nekem se tartozott az abszolút kedvenceim közé, de most, hogy újra megnéztem, újra belészerettem. A részletekben rejlik a varázs, az apró mozzanatokban. Az arcok filmje ez. Egy látszólag harsány, de amúgy meg csendes és szerény film ez többek között az öregedésről és az újrakezdésről. Nem csak egy trágár gengszterfilm, amiben mindenki átver mindenkit. Annál sokkal több és sokkal összetettebb. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

21 Jump Street (2012)

Ez nem is volt olyan borzalmas. Tudom, a kritikák igazán nem is húzták le – épp ellenkezőleg – de valahogy mégis óvatosan nyúltam a filmhez. Ebben az óvatosságban nem volt benne az, hogy annyira szívem csücske volna az eredeti sorozat Johnny Deppel, hogy is lehetne? Nem is láttam egy epizódot se, úgyhogy fogalmam nincs, honnan is indult ez az egész. Hogy milyennek kellett volna ennek a filmnek lennie, és a többi, és a többi. Azt tudom, amit látok. És mit látok? Egy zsarufilmet tinikomédiába oltva. Főszerepben két olyan színésszel, akiket nem kedvelek különösképpen, de ha őszinte akarok lenni, most mindkettőjük nőtt a szememben. Az egyik Channing Tatum, akire egészen eddig egy antitálentumként tekintettem, akinek tényleg semmi tehetsége a színészethez; most azonban bebizonyította hogy tud ő vicces is lenni és ismeri azt, hogy önirónia. A másik Jonah Hill, akit…Oké, őt eddig is bírtam valamennyire, és itt is vicces, viszont könyörgök, valaki adjon neki enni, mert így soványan nem fest túl jól. Ő és Peter Jackson fogjanak szépen össze és szedjenek vissza pár kilót. Kéretik ezt megtenni a világbéke érdekében! Köszönjük!

A történet amúgy nem egy nagy húzás, a klasszikus drogos-beépülős sztorik sémájára épül, kicsit parodizálva is azt, és a lényeg hogy hőseinknek vissza kell menniük a gimibe, és ott beépülni. Ez a szál az ő jellemfejlődésük gyanánt is kiemelendő, hiszen szereplőink osztálytársak voltak annak idején, és nem voltak igazán jó viszonyban. Ahogy azt valahogy sejteni lehet, itt aztán fordul a kocka. A gátlásos geekből lesz a suli menője, az egykori szépfiúból, focistából pedig a nerd-közegbe fog tudni beilleszkedni. Igazából ez tetszik, valahogy jól mutatja a mai helyzetet. Egyszerűen semmi sem olyan mint régen…Ezzel a vonallal persze ki is pipálhatjuk a film közepe táján bekövetkező kötelező drámát, melynek során a két főszereplő egymás torkának ugrik. Ez tényleg akkora toposz már, hogy a fal adja a másikat, de itt is működik. Tetszett ez a szerepcsere, jó húzás volt a forgatókönyvírók részéről.

A 21 Jump Street – vígjátékról lévén szó – nem szűkölködik a poénokban. Sokszor igencsak trágár vicceket sütnek el a film alkotói, nem egyszer eljutnak a pisi-kaki poénokig (de sose válik gusztustalanná), és előfordul az is, hogy félremegy a komédia (volt hogy nem tudtam nevetni), mindenesetre kijelenthető, hogy 80%-ban működik és ez már nagy szám. Akciók is akadnak, de azok nem olyan hangsúlyosak, érezhető rajtuk, hogy csak azért vannak benne, mert megköveteli a műfaj, nem pedig másért. De azért ott se szúrták el nagyon a rendezők.

Összességében egy korrekt alkotás ez. Nem lesz belőle klasszikus, mert ahhoz hiányzik belőle valami, de egy nagyon szórakoztató és mulattató másfél órás marhulást raktak le elénk, amivel el lehet ütni egy kis időt.

The Master előzetes

Hölgyeim-uraim! Stanley Kubrick egyik méltó utódja, tisztelt Paul Thomas Anderson 5 év után visszatért, hogy újabb filmmel lepjen meg bennünket a cseszettül zseniális és mesteri There Will Be Blood után. Legújabb filmje a The Master címet viseli, és a veszettül tehetséges Joaquin Phoenix lesz a főszereplő Amy Adams (akinek a feneke jó) és Philip Seymour Hoffman (akinek a fél fenekét megtekinthettük a Derült égből Polly című filmben) mellett. Az előzetes talán idén a legjobb (jójójó, durva kijelentés de ha jól meggondoljuk, igaz), nagyon jól össze van vágva, teljesen felkeltette az érdeklődésemet. Ez a film mestermű lesz. Ezt most mondom.

 

The Girl and Her Trust (1912)

Csak gondoltam belinkelem, érdemes megnézni, ha érdekelnek a némafilmek még a mozi őskorából. Ezt a darabot D.W. Griffith rendezte ’12-ben, és igazából ha azt nézzük semmi extra, de valahogy mindig örömmel nézem meg a régieket. Látni, hogy honnan fejlődött hova a mozgókép, miként kezdtek el a rendezők narratívákban gondolkozni az attrakció helyett illetve mellett. Griffith volt kb. az első, aki elkezdett sztorikat mesélni. Egyszerű vonalvezetésű sztorikat ugyan, de kezdetnek megtették ezek is. Rengeteg rövidfilmet készített, meg néhány egész estét művet is. Ez egy aranyos, szolid darab:

 

 

Rejtélyes manhattani haláleset (1993)

Woody Allen sok műfajt kipróbált, ’93-ban éppen krimit csinált. Nem ez az egyetlen bűnügyi filmje a filmográfiájában, de mindenképpen az egyik legjobb. Még úgy is, hogy egyébként maga a film a rendező erősebb filmjeihez képest (Annie Hall, Match Point, Manhattan, stb.) inkább egy “korrekt” helyezést ér el. Ezt persze úgy kell értelmezni, hogy még így is remek film, de inkább egy kellemes időtöltés, egy szolid alkotás, mint betonkemény remekmű. Tudjátok, nem feltétlen az a fajta film, ami után valami iszonyatos katarzist érzel, de nem is vész kárba az a rászánt másfél óra.

Woody és Diane Keaton a két főszereplője ennek a filmecskének, az Annie Hall után ez volt a második közös filmjük, gondolom azért is jöttek itt össze újra, hogy kicsit visszakacsintsanak a múltra. Egy középkorú házaspárt játszanak, akik élik unalmas életüket, mígnem a szomszéd felesége meghal rejtélyes körülmények között. Dehogy rejtélyes, inkább az van, hogy első látszatra tűnik egyértelműnek, majd a jelek arra mutatnak, hogy gyilkosság történt. Diane Keaton és egy másik férfi elkezdenek nyomozni és szimatolni, addig Woody karaktere folyton elégedetlenkedik, köszöni szépen ő aztán nem kér az ilyen dolgokból. Méghogy gyilkosság! Aztán odáig fajul a dolog, hogy ő is meggyőződik arról, hogy valami nincs rendjén. Ezzel fel is dobják szépen az unalmas hétköznapokat, ami Hitchcock Hátsó ablakára emlékeztetett. Ott is volt ilyen dilemma, hogy akkor most volt gyilkosság vagy nem volt gyilkosság, ráadásul abban is az volt, hogy egy párocska kezdett el gyanakodni.

Ami elmondható a filmről az az, hogy nagyon szórakoztató. Amolyan ártalmatlan szórakozás az egész, különösebb filozofálás és moralizálás nélkül, stresszmentesen, csak úgy, ahogyan azt Woody tudja. A párbeszédek klasszikusak, és tetszett ahogyan a krimi műfajába belekóstolt a fickó, közben még a stílusát is megtartotta. Diane Keaton is jó a szerepében, Woody is a tipikus Woody, hadar és idegeskedik. De imádom.

Korhatár nélküli a film, szóval ne várjon senki vért meg erőszakot, viszont poénokat és könnyű szórakozást mindenképp. Ajánlott néznivaló, ha szereted Allen-t.

Osombie – Teaser Trailer

Nem fűzök most hozzá semmit, de erről amúgy lesz kritika még a héten. Enyhén szólva zseniálisnak tűnik.