szuperhősök kategória archívuma

Gondolatok az AVENGERS-előzetesről

Posted in Amerika Kapitány, képregényadaptáció, szuperhősök címkékkel , , , , , , , , on Október 12, 2011 by sanya08

Tehát kezdjük azzal, hogy megérkezett az AVENGERS trailer teljes életnagyságban, nagy felbontásban, két perces hosszúságban és a helyzet az, hogy tetszik amit látok. Felmerülnek persze ilyenkor olyasfajta aggodalmak, hogy a film talán nem lesz olyan jó, de én optimista vagyok. Tudjátok hogy van ez, van egy film amit beharangoznak és a reményeid, az elvárásaid a magasba szökellnek. Ilyen film volt a tavalyi THE EXPENDABLES, ami a legnagyobb akciósztárokat sodorta össze és dobta be a közösbe. Az eredményt ugyan én nagyon szórakoztatónak találom, szívesen veszem elő újra meg újra, de persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy merem jó filmnek mondani. De örülök hogy elkészült, lehetett volna ez sokkal de sokkal rosszabb is. Remélhetőleg a második résszel kijavítják az első hibáit, de erre még kitérek később máshol.

Az AVENGERS-szel is ez a helyzet. Adott egy szuperhőscsapat, melynek fontosabb tagjai külön-külön kaptak filmeket. IRON MAN, THE INCREDIBLE HULK, THOR, CAPTAIN AMERICA. Ezek a filmek mind egytől egyig minőségi daraboknak mondhatók, a kritikusok és a közönség egyöntetűen pozitív véleménnyel volt róluk. De ők mind “csupán” apró részesei egy nagyobb, nagyszabásúbb mozinak. Végül mindet összeterelik egyetlen filmbe, és ez az AVENGERS. A film, aminek gondolatától az összes képregénybuzi nyála kicsordul és természetesnek vesszük azt a tényt, hogy ez az alkotás bizony nem lehet akármilyen. Persze, jók voltak az előző filmek, az eredetsztorik, de az egy teljesen más tészta, az ehhez képest egy sokkal könnyebb dió volt. Adott egy karakter, írni hozzá egy jó történetet, keresni egy jó színészt, ennyi. Plusz egy tehetséges rendező. A Bosszú angyalai viszont egy masszívabb valami, itt nem elégedhetünk meg annyival hogy “jó film”. Vagy hogy “Oké, nem szúrták el.”. Ennek a filmnek a tökéletes, mindennél szórakoztatóbb és epikusabb szuperhősmozinak kell lennie, mely tartalmazza azon pozitív elemek sorát amiket az eredetsztorikban megszerettünk. Humor, jól adagolt akciójelenetek kellő aránnyal és ami talán a legfontosabb, a karakterek. Rendkívül kényes téma ez, és az alkotók vállán hatalmas súly fekszik szerintem, mert nyilvánvalóan ők is tisztában vannak azzal hogy ezt bizony nem kúrhatják el. Ha elkúrják, rajongók hadát haragítják magukra és úgy fogunk gondolni a filmre, mint egy olyan alkotásra ami lehetett volna sokkal de sokkal jobb is. Mert az egy dolog, ha mondjuk csalódunk az új Guy Ritchie-filmben (most csak úgy hasraütés-szerűen mondtam valakit), de ha ennek csalódás a vége, a világ összeomlik. Képletesen persze. Talán túlzásba viszem ezt a hozzáállásomat, de tényleg úgy gondolom hogy óriási lehetőség van ebben az egészben, aminek minden egyes aspektusát kellőképpen ki kell használni.

A minap napvilágot látott a film első igazi trailere mint említettem, és az előzetes pontosan azt ígéri amit elvárunk a filmtől. Masszív rombolást, akciókat, veszélyben a világ, hősök összegyűlnek, vitába keverednek (külön várom már az előzetesben is elhintett Stark-Rogers szópárbajt) és nem mellesleg minden erejükkel azon vannak hogy megmentsék az emberiséget. Akad egy egocentrikus, playboy figura, egy isten, egy háborús hős aki több évig hibernálva volt, egy zsoldos, ügynöknő, valamint egy tudós aki nagy zöld melákká tud alakulni. Színes csapat ez, tehát remélhetőleg kapunk majd jónéhány összetűzést. Látni az ízelítőből hogy komolyan ki akarják elégíteni a rajongókat és nagyközönséget egyaránt, és tényleg iszonyúan tetszik amit eddig láttam. Nagyformátumú, epikus szuperhősmozit ígér ami után talán úgy jöhetünk ki mindnyájan a moziból, hogy: “Igen! Erre vártunk! Boldogok vagyunk!” Nos, jövő májusban(?) kiderül, hogy mit rejt a varázsló kalapja. Izgatottan várom a végeredményt.

X-Men: First Class

Posted in akció, dráma, Film, kaland, képregényadaptáció, kritika, szuperhősök címkékkel , , , , , on Június 4, 2011 by sanya08

Hölgyeim és uraim, ezennel bemutatnám a nyári mozidömping eddigi legnagyobb meglepetését!

Nem volt éppen könnyű dolga Matthew Vaughn-nak, miután két rendező is elbaltázta az X-sorozatot. Brett Ratner a harmadik résszel dobta rá az első lapátokkal a szériára a földet, majd Gavin Hood vitt rontást a rajongókra. Pedig minden jól indult, Bryan Singer 2000-ben elkészítette azt a szuperhősmozit, mely későbbiekben divattá vált, kvázi népszerűvé tette azt, hogy képregényeket adaptáljanak mozivászonra, mert a stúdiófőnökök rájöttek: jövedelmező, és igenis van bennük sok-sok lehetőség, nem csupán gyerekek szórakoztatására valók. Singer az első X-mozival egy komoly, drámai, felnőttfilmet rendezett mely ugyan jópár dologban eltért az eredeti alapanyagtól, de nem lehetett igazán okunk a panaszra, hiszen végre vette valaki a fáradtságot és lerakta az asztalra a szuperképességgel bíró mutánsokról szóló filmet, és tette mindezt hozzáértéssel, érzékletesen úgy, hogy a néző nem lett hülyének nézve. Siker lett mind anyagilag, mind szakmailag, ezért egyértelműnek tűnt hogy elkészülhet a második rész is, mely máig az egyik legjobb képregényfilm mely valaha készült. A harmadik rész szabályszerűen alulmúlta az előzményeket, és rajongók százai vonultak ki a vetítőteremből frusztrált tekintettel, és szomorú, csalódottságot tükröző arccal. A kudarc oka annak volt betudható, hogy a film készítői láthatólag tökéletesen semmibe vették a képregény rajongóit, és totális hülyének nézve őket, néhány hanyagul odabiggyesztett üres és jelentéktelen utalással azt hitték el van intézve a dolog. Gondoljunk a film eleji Őrszem fejére amelynek semmi cselekmény-beli szerepe nincs. Ez az a módszer, ahogyan nem lehet kezelni ezeket a dolgokat. Mert ha egy képregényfilmet készítesz (ráadásul ha X-Ment), akkor vannak bizonyos szabályok, amolyan íratlan szabályok melyeknek meg kell felelned. Bizonyos aspektusokat nem hagyhatsz figyelmen kívül. Singer megértette ezt. Raimi a Pókembernél megértette. Ratner nem értette. És igen, Vaughn tanult a mások által elkövetett hibákból, és nem volt rest egy olyan filmet csinálni mely ugyan alaposan megrángatja, felrázza azt a bizonyos univerzumot, de teszi mindezt olyanformán, hogy közben nem felejti el mit csinál. Nem csupán egy nyári blockbuster-mozit, melybe elég egy-két robbanás, villanó pengék, pirotechnikai effektek és CGI-vakítás. Kell lennie egy történetnek, meg kell hogy legyen az a bizonyos hangulat, az úgynevezett szellem. Az eredeti képregények szellemisége. Vaughn tudta, hogy ezek nélkül semmire se megy, ígyhát fogta magát és beleadott apait-anyait. És hiába rakta le előtte az asztalra az olyan remek műveket mint a Kick-Ass, a Csillagpor vagy a Torta, mi szkeptikusak voltunk. De lássuk be, nincs-e annál jobb mint amikor az ember úgy jön ki a moziból hogy kellemesen csalódott, és arcán széles mosoly rajzolódik ki?

Az X-Men: First Class a hatvanas évek Amerikájában játszódik, az Űrkorszak kezdetén, amikor is az emberiség még nincsen tisztában azzal, hogy mutánsok léteznek. Charles Xavier fiatal egyetemi hallgató korán felfedezi képességeit, miszerint képes mások gondolatát olvasni. Még gyerekkorában jóbarátságba kerül egy egy fiatal alakváltó lánnyal, Ravennel aki később Mistique-ként válik ismertté. Eközben Erik bosszúhadjáratot folytat a nácik ellen akik anyja haláláért felelősek voltak, elkeseredett elszántsággal kutat egy bizonyos Schmidt, más néven Sebastian Shaw nevű alakot, aki annak idején a főkolompos volt. Mind gyilkosságban, mind pedig a gyermek Erik képességeinek kifejlesztésében. Később, ahogy a felnőtté vált fiú fogalmazza: “Én vagyok Frankenstein szörnye. És a teremtőmet keresem.” A film első harmadában domináló kétsíkú történetmesélés kontrasztot állít a két későbbi barát/ellenség-viszonyba keveredő szereplő között. Mert míg Erik az Auscwitz-beli rossz emlékeit próbálja legyőzni, csupán a bosszú és a düh élteti, addig Xavier élvezi fényűző életét, megvan mindene, és semmire nincs panasza. Élete nem olyan önzetlen cselekedetek sorozata mely később lesz, képességeit sokszor arra használja fel hogy nőket szedjen fel, de mikor arra kerül sor hogy komoly dolgokat vigyen véghez, akkor már más a tészta, előjön belőle a professzor, a tudós, a jótevő mutáns. A két férfi később ellenséggé válása már itt megágyazódik, mert céljaik, múltjuk és nézőpontjuk merőben ellentmond a másikénak. Mutánsokat toboroznak maguk mellé, fiatal, szuperképességekkel rendelkező egyéneket: Plazma, Angyal, Vészmadár, Darwin és Bestia. Ezek a nevek mind ismerősek lehetnek a szakavatott képregényrajongók számára. Mindegyikőjük külön egyéniség, és habár nem nevezhetők kifejezetten főszereplőknek, mindenki megkapja a maga jelenetét, személyiségét, senki nem marad háttérbe szorulva.

A film főgonosza Kevin Bacon által lett életre keltve, ő Sebastian Shaw, a Pokoltűz klub vezetője. Shaw kvázi egy tradicionális, klasszikus Bond-gonosz aki világuralomra akar törni, a két nagyhatalmat (Amerikát és Oroszországot) egymás ellen akarja uszítani, célja a III. világháború. Bacon láthatóan jól érezte magát a szerepben, könnyűszerrel és kellő mennyiségű komolysággal játszotta el a mutáns gonosztevőt. Shaw nem egy ripacskodó rosszfiú, ahogyan a film elején kiderül, végletekig gonosz és szadista állat aki nem rest golyót repíteni egy asszony fejébe. Első jelenete a filmben a dolgozat egyik legerősebb része. Bacon komolyan fantasztikus alakítást nyújtott, rég láthattuk őt ennyire jónak, annyira karizmatikus alakot hoz létre, öröm nézni minden gesztusát, minden arcrezdülését, tényleg. A film igazi szíve és lelke azonban Michael Fassbender Magnetója. Fassbender olyan elképesztő intenzitást vitt bele szerepébe, hogy nem lehet mást csinálni mint fejet hajtani és elfogadni: ez a férfi generációjának egyik legnagyszerűbb színésze. Harag és gyűlölet, bosszúvágy tükröződik tekintetéből mindvégig, és az akarás hogy ennek ellent mondjon, de tudjuk hogy ez nem fog bekövetkezni és ő lesz a legfőbb ellenség. Ha ez nem egy képregényfilm volna, akkor valószínűleg Oscarra is jelölnék a fickót, de erre valószínűleg nem fog sor kerülni.

A film bő két órás játékideje nem érződik, olyannyira dinamikus és sodró tempót diktál a rendező, hogy nincs idő arra se hogy az óránkra nézzünk. Ebbe a két órába Vaughn csupán két nagyobb akciójelenetet rakott bele, azok pedig olyanok hogy csak nézünk bámulunk. Bay nem tud ilyen jó akciókat rendezni, állhat a rendelkezésére akármilyen giga-költségvetés. Igazi mutánsakciókat láthatunk, mocsoknagy intenzitással megfejelve, plusz az érzelmi töltet. Vaughn e téren is kiváló munkát végzett.

Végül, utolsó gondolatok gyanánt azt mondanám, hogy ez a film simán helyet kap magának az 5 legjobb szuperhősmozi között. Komplex történetmesélésével, összetett és izgalmas karaktereivel, okos forgatókönyvével és kitűnő akcióival meggyőzik a legelszántabb kritikusokat is, hogy ez bizony nem minden napi teljesítmény. Mert az ember úgy változtat az eredeti alapanyagon ahogy akar, ha a végeredményben tükrözi az adott szellemiséget és ha a kész mű ennyire színvonalas. Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ez a legjobb a sorozatból. Vagy legalábbis nekem a kedvencem lett.

X-MEN: FIRST CLASS előzetes

Posted in hírmorzsák, képregényadaptáció, szuperhősök címkékkel , , , on Április 28, 2011 by sanya08

Bryan Singer annak idején szépen életet lehelt a szuperhősfilmek műfajába, két remek X-film után átadta a pályát Ratnernek, Ratner elkúrta, és most 5 év után végre újra reménykedhetünk, hogy egy minőségi X-Men filmet tekinthetünk meg. Az első előzetesek annyira nem hatottak rám, tetszettek de nem tudtam teljesen lázba jönni. Az új trailerek azonban egyre jobb és jobb filmet ígérnek nekünk. Ránézésre látszódik, hogy a történetet nem fogják elhanyagolni, és ha kicsit át is írják a történelmet (az X-ekét, no meg úgy egyébként), van egy olyan érzésem hogy a lényeg meg lesz ragadva. És ezen áll vagy bukik az egész. Tőlem kihagyhatják Küklopszot és Jean-t, Jégembert is, ha egy olyan X-mozit készítenek mely hűséges a képregény világához. És a hűséget nem úgy értem hogy másoljuk le, hanem teremtsünk akár egy saját lábán megálló világot de az X-Men fanatikusok közben könnyes szemmel figyeljék a történéseket. Vaughn remélhetőleg telibetalál, az előzetes alapján azt mondom, a nyár egyik legjobb filmje lesz. Viszont Kevin Bacon még mindig nem szól egy mukkot se. Kár…Na majd a moziban.

X-Men: Az ellenállás vége

Posted in akció, Film, folytatás, képregényadaptáció, kritika, szuperhősök címkékkel , , , , on Április 16, 2011 by sanya08

2006 óta most láttam először ezt a filmet. Emlékszek mikor moziban néztem. Emlékszek, hogy vártam. Tizenhat éves voltam akkor, meg voltam őrülve az ikszekért, az első két részt is nagy vásznon láttam, sőt az első részt még a megboldogult Phaedra-moziban tekintettem meg tíz évesen (hát nem pörög az idő? a rohadt életbe), a másodikat kétszer is megnéztem. Emlékszek, tetszett mind a három. Meg voltam elégedve a harmadik résszel is fiatal fejjel, úgy gondoltam remek darab volt. Mutánsok, akció, tűz meg jég meg minden, tudjátok…Hát gyerek voltam még, el voltam ájulva. Eltelt 5 rohadt év. 2011-et írunk. Idén leszek 21. Nem mondanám hogy túlzottan bölcsebb lettem, a matek még mindig nem az erősségem, a képregényeket ugyanúgy szeretem, a Pókembert gyűjtöm, az X-Men máig az egyik kedvenc képregénysorozatom. Eljött hát az idő, hogy fél évtized után újból megtekintsem a harmadik epizódot mely sokak által lett szapulva. Sokáig nem értettem miért. Ennyire rossz lenne? Becsaptak volna az emlékeim? Szomorú, de igaz. Emlékeim becsaptak és a film amit tizenhat évesen még élveztem a moziban, ma már egy elbaltázott lehetőségnek, ígéretek be nem tartásának példája lett, egy gyenge harmadik rész.

Mindenki tudja, az első két részt Bryan Singer rendezte. Az a Bryan Singer, aki a THE USUAL SUSPECTS-el szívatott minket ’95-ben (de lehet, hogy ’96, most nincs kedvem utána nézni), volt olyan tökös és elkészítette 2000-ben a nagy sikerű X-MEN képregényszéria moziváltozatát. Sikert aratott vele, nem csak pénzügyi tekintetben, szakmai téren is vállveregetés érte őt, de ami egy ilyen filmnél a legfontosabb: a rajongók is örültek. Örültünk. Örültünk mert kaptunk egy X-MEN filmet, ami ugyan eszközölt némi változtatást az eredeti mitológiához képest, de mégis hűséges maradt az alapanyaghoz. Nem kellett hogy gyöngyvásznas megszentségtelenítésnek legyünk szemtanúi. Ha jól emlékszek egyébként ez volt az a film ami elindította a szuperhősfilmek garmadáját, amely mai napig is tart. Bryan Singer egy komoly, érett filmet rendezett, ami bebizonyította hogy a szuperhősfilmek nem feltétlen gyerekmozik, sőt! Leginkább komoly kérdéseket boncolgató, háromdimenziós karaktereket felvonultató opuszok tudnak lenni. A szerencséjét megkísértette pár évvel később és folytatást dirigált. Az X-MEN 2 ha lehet még jobb lett mint előzménye, több karaktert kaptunk, de ahelyett hogy túl lett volna harsogva az egész, egy sziklaszilárd film lett az eredmény. Erőteljes, drámai. Kurvajó. Ki kellett mondanom. Kurvajó film volt.

2006. Rendezői stafétabot leadva. Singer úgy dönt nem forgatja le a harmadik epizódot, helyette a SUPERMAN RETURNS-t csinálja. Bejön az ajtón Brett Ratner. Aki amúgy egy korrekt iparos munkás. RUSH HOUR, meg ilyenek…Korrekt csávó, tényleg. Csak éppen olyan valamihez nyúlt amihez gőze nincs. Bejön az irodába, leveri a polcról a vázát, tudjátok. Kimondjam? Elbassza a dolgokat. Brett nem ide való. Hé, de adjunk neki egy esélyt, nem? Adjunk, miért is ne? Hiszen Singerről se gondoltuk volna még a THE USUAL SUSPECTS idején hogy X-MEN-t fog rendezni, nem? Ne legyünk ennyire előítéletesek, emberek!

Kezdjük. A második rész végén ígéretet kaptunk. Olyan ígéretet, mely után minden rajongó szájában összegyűlt a nyál. Szív hevesen ver, térdek remegnek. FŐNIX-SZTORI! Hoppá! Aki nem ismerné a Főnix-történetet, annak elmondanám: véleményem szerint az egyik legjobban megírt, egyik legepikusabb történet az X-MEN sorozatban. Rohadtul epikus úgy értem, hosszan folyó, rengeteg karaktert felvonultató alkotás melyet Homérosz vagy a Shakespeare se tudott volna jobban megírni. Szerelem, összetartás, árulás meg agyjáték, bolygópusztítás, ezek a címszavai a sztorinak. Tényleg, az egyik legnagyszerűbb dolog melyet valaha olvastam, Chris Claremont ezért is az egyik kedvenc íróm. Szóval az ígéret megvolt. Mit csinál ezzel az ígérettel Brett? Nagyjából semmit. Fogja a Főnixet és egy ok nélkül pusztító nőt csinál belőle. A Főnixnek – akit megismertünk a képregényekben – nyoma sincs. Nincs Pokoltűz Klub, nincs Fehér királynő se Agymester. Van egy Jean Grey akinek nagy az ereje. És ennyi. Ez már önmagában egy komoly arculcsapás a rajongónak, a Fox elmehet a francba. Úgy értem, hogy a francba képzelték? Halló! Oké hogy Singer nem ért rá, de attól még nem kellett volna elcseszni a dolgokat. Kedves Simon Kinberg és Zak Penn (ők írták). Képregényt olvastatok előtte? Nyilván nem. De lépjünk tovább. A film egy másik történetszála az, hogy néhány tudós feltalálja a szérumot a mutáció ellen. Ez Magnetonak nem tetszik, amúgy meg tök érdektelen dolog. Persze, néhány mutáns tüntet hogy nem kell ellenszer, néhány mutáns megy és beoltatja magát, de ennyi. Ez a kurvanagy bajom ezzel a filmmel. Rohadtul súlytalan. Egy ilyen történetet meg lehetett volna írni baromi jól, de helyette elkúrták. A szereplők között üdvözölhetjük Angyalt (Ben Foster), aki…Igazából alig van a filmben, teljesen elhanyagolták, Kolosszus is feltűnik, Bestia, stb…Ez mind szép és jó de semmi súlyuk nincsen a történet bandukolásának fényében. El vannak hanyagolva, el vannak pocsékolva és akkor még egy szót sem ejtettem arról hogy milyen pofátlanul gyenge húzás volt megölni két főszereplőt. Megint, súlya nincsen ennek pedig elvileg X-tag. De rá se szarunk mert a film úgy kezelte őket ahogy. Buldózer szerepében Vinnie Jones tündököl, akcentussal beszél és van egy jó szövege: “I’m the Juggernaut, bitch!”. És ennyi. Nem zavar sok vizet. Egyáltalán, ez a film úgy ahogy van, teljesen felesleges. Felesleges, elhibázott lehetőségek sorozata, kihagyott ziccerek és egy klasszikus történet semmibe vétele. Ez az X-MEN 3. Rövid, kidolgozatlan, parasztvakító popcorn-mozi kevéske igazán értékelhető momentummal. Nincsen egy központi szereplő sem, senkiért nem tudunk istenigazából izgulni, a cselekmény fordulatai pedig hidegen hagytak. Az első két rész remek volt. Ez már csak egy…Hagyjuk. Szomorú vagyok. Ha nem rajongóként nézem a filmet, akkor is legjobb szándékkal csupán közepesre tudnám értékelni.

Még valami…

A film elején mikor az X-ek a Harcteremben szimulált harcot vívnak, Rozsomák levágja egy Őrszem fejét. Legalábbis minden bizonnyal Őrszem volt és ez még az ami bassza a szememet. (ha nem Őrszem, akkor el van felejtve). Nyilván azért rakták bele hogy nekünk rajongóknak kedvezzenek, hülye húzás volt. Ha itt már léteznek Őrszemek akkor annak híre lenne, nem? Akkor velük harcolnának, nem? Véleményem szerint igen. Vagy harcoltak velük a második és harmadik rész között, amit mi nem láthattunk. Így vagy úgy, ez egy oltári baromság.

X-faktor…

Posted in hírmorzsák, képregényadaptáció, Képregények, szuperhősök címkékkel on Január 18, 2011 by sanya08

Jó, ez gyenge poén volt, bocsánat. Nem a tévéműsorról beszélek, abból egy árva részt nem néztem meg (ez az amiben táncoltak ugye?). Hanem az új X-Men filmről. Ami még idén kerül a mozikba, és melyet Matthew Vaughn rendez, az aki a kitűnő Kick-Ass-t is rendezte. Most pedig átveszi a stafétát Bryan Singer-től, és az X-Men előzményfilmet készíti, mely az első X-csapatról szól. Ami azt illeti semmi Küklopsz, semmi Jean, se Rozsi, Bestia lesz, a Fehér királynő is és a prof, nomeg Magneto. Ez meg itt az első csapatkép. Az ELSŐ! És…öm…Igen, a kosztümök egyeznek. Ez így viszont valahogy, egy kicsikét sántít, vagy csak nekem tűnik egy cseppet bénának. De még így is…Nagy reményeim vannak a filmmel kapcsolatban, a rendező miatt. Biztosra veszem hogy egy nagyon jó X-Men filmet fog készíteni, ami ütni fog. Csak legyen már egy előzetes, az Isten szerelmére…

Egyébként Emma Frost mellei…holy shit!

Jon Favreau a Vasember 3-ról

Posted in hírmorzsák, képregényadaptáció, Képregények, szuperhősök címkékkel , , , on December 7, 2010 by sanya08

Az MTV-nek nyilatkozta a rendező, hogy a lehetséges harmadik rész valószínűleg egy olyan harmadik rész lesz ami egyben folytatása az Amerika kapitány-nak és a Thor-nak is, szóval lesz ám itt haddelhadd. Tudjátok ez mit jelent, ugye?? THE AVENGERS!! Jejjee! Persze, róluk is lesz külön film.

“In theory, Iron Man 3 is going to be a sequel or continuation of Thor, Hulk, Captain America and The Avengers. This whole world… I have no idea what it is. I don’t think they do either, from conversations I’ve had with those guys.”
Azok közé tartozok akiknek a Vasember 2 jobban tetszett mint az első rész, úgyhogy jöhet akármi, jöhet a harmadik rész, addig amíg Favreau és Downey jr. van a ringben. És hogy folytatása az imént említett filmeknek? Ez egy valóságos álom lenne ha megtörténne. Ennyi biztos. Elsírnám magam a boldogságtól ha láthatnám a nagy vásznon Vasembert, a Kapitányt és Thor-t. Istenem…Csudijó lenne.

Mikor is jön Thor?

Posted in hírmorzsák, Képregények, szuperhősök on November 11, 2010 by sanya08

Kitűzték a premierdátumokat, szóval lehet visszafelé számolni a napokat. Mert Thor jön. Lassan de biztosan jön. És ütni fog. Érzem, hogy ütni fog. Hogy miért? Mert Kenneth Branagh a rendezője, azért. És ez elég nekem hogy ott legyek az első napon. Persze nem csak a jó öreg Kenneth miatt fogom meglesni, hanem azért mert képregényfilm és mert szeretem a képregényfilmeket, bár Thor-ral kapcsolatban kissé analfabéta vagyok. Nem sokat olvastam tőle, na. És csak egy vagy két rajzfilmben láttam. Hulk vs Thor valaki? Király kis rajzfilm. És igen, tudom hogy a film is király lesz. Na szóval ÁPRILIS 28 a jeles dátum!! Szóval…hány nap? Nem tudom mert matekból szar voltam. És magyar szakra járok. Magyar szakosok nem matekoznak. De azt még én is tudom, hogy 8 x 4 az rohadtul nem 16. És ezt most senki nem érti miért írtam le. Nem baj. Szóval ÁPRILIS 28!!!

X-MEN ORIGINS: WOLVERINE (2009)

Posted in Film, szuperhősök címkékkel , , on Május 23, 2010 by sanya08

Lassan egy éve hogy megírtam ezt a kritikát. Az az igazság, hogy azóta nem láttam a filmet, szóval az Isten tudja, talán most más lenne a véleményem, de azért kétlem. Még most is, ha belegondolok mennyi potenciál volt benne, és elcseszték…meh

Egy totálisan félresikerült képregényadaptáció

Pedig ígéretesnek tűnt, de tényleg. Elvégre Rozsomák volt az X-Men széria egyik legjobb karaktere, a filmekben ő volt talán a legjobb, Hugh Jackman olyan élettel töltötte meg hogy el sem tudtam képzelni hogy másvalaki bújjon kedvenc pengés barátunk bőrébe. Amikor megtudtam hogy külön mozifilmet szentelnek neki, örültem, mert úgy gondoltam ezt nem lehet elcseszni. Nem ez volt életem első tévedése.

A legfőbb baj a filmmel az az hogy megvan benne ugyan a potenciál, de a mellékszereplőket annyira elpazarolja hogy rossz nézni, valamint az eredeti alapanyagot totálisan figyelmen kívül hagyja, mintha abban bíztak volna hogy vannak olyan kreatívak és profik hogy létre tudnak hozni egy új amolyan Ujvilági Rozsomák-univerzumot. Hát nem tudtak, akármennyire is próbálkoztak vagy nem próbálkoztak.

Már a történet felütése is sántíott, már ott sejtettem hogy nem lesz ennek jó vége. Mert mi a francnak kellett megmutatni a kölyök Rozsit? Minek?? Nem tudom a választ. A másik meg hogy az a csontkarom irtó idiótán nézett ki, nem tudom kinek volt az ötlete. A másik meg hogy ezek az eredettörténetek nem mindig jó ötletek, mert van hogy nem kell, egyszerűen NEM KELL megmagyarázni, elmesélni hogy honnan jött az illető, akármilyen izgalmas szereplő, nem kell megmagyarázni rejtélyes múltjának minden egyes szegletét, mert az elrontja az összeképet. Ami jó a filmben, az egy akciójelenet és Liew Schrieber. A motoros üldözés pofásra sikeredett és Liew alakítása jó volt mint Kardfogú, továbbá Gambit is menő volt, de őt is elhanyagolták. Egyáltalán akkor mi a szarnak rakták bele? Na mindegy. De van még itt egy csomó szereplő akiknél az volt az érzésem hogy az alkotók csak villogni akartak a rajongók előtt hogy “Hú, nézzétek benne van Gambit, meg Deadpool, ja és nézd, Haspók! Na most mondjátok hogy nem kedvezünk nektek!” De közben olyan mintha azt is mondanák magukban: “Nesztek hülyék, itt van néhány csont, rágjátok!” Köszi szépen. Ja, és Deadpool…Rémesen elgányolták szegényt. A végén nem értettem hogy mi a franc van vele. Az nem Deadpool volt, az valami más volt. Aztán Danny Huston Stryker-je is sokkal gyengébb volt mint Brian Cox-é. Legszívesebben bemostam volna neki egyet, és ezt most rossz értelemben mondom. Béna volt nagyon.

Ami Hugh Jackman-t illeti, most már kételkedek abban hogy ő a tökéletes Rozsomák. Azt nyilatkozták hogy megmutatják Logan állatias oldalát is, de ez nagyon nem jött össze, ilyen jófiús még soha nem volt. Könyörgök, állatnak kellett volna lennie, nem ilyennek!! Ez Rozsomák, gyerekek!! Néha persze kivillantja foga fehérjét, de az is már nevetséges inkább. Domesztikálták kedvenc mutánsunkat. Ez van…Életem egyik legfájdalmasabb és legdühítőbb moziélménye volt ez.

IRON MAN 2 (2010)

Posted in akció, Film, Képregények, szuperhősök címkékkel , , , on Április 29, 2010 by sanya08

Mielőtt elnyomna az álom, írok a mai moziélményemről. Arról, hogy mennyire kegyetlenül nagyszerű az IRON MAN második része. Merthogy az. Annyira üt, és annyira telibe talál, hogy az csak a legnagyobbakhoz mérhető. Beszélek itt SPIDER-MAN 2-ről vagy X-MEN 2-ről, de mondhatnám akár a THE DARK KNIGHT-ot is ha már a képregényeknél vagyunk. Az első rész szolid sikere után joggal várhattuk, hogy a folytatás is hasonlóan klasszis legyen és sármos, meg baromi laza, hát meg is kaptuk, lehet ám mosolyogni rendesen, kinyúlhat arcunkra az a bizonyos őszinte, szarfaló vigyor. Az én arcomra pokoli biztos hogy kiült a mozi biztonságos “sötétjében”, ahogyan bámultam a vásznat.

Az IRON MAN 2 ott folytatja, ahol az első abbahagyta. Tony Stark bejelenti a sajtónak meg úgy az egész világnak, hogy ő a Vasember, és fürdik szépen a sikerben, hízik a mája, privatizálja a világbékét, közben pedig a hadsereg ki akarja őt sajátítani. Közben felbukkan egy orosz fickó, aki bosszút akar állni Tony-n, és partnerére talál a háttérbe szorult, kissé szerencsétlen de gazember Justin Hammer-ben. Végül is ennyi a hivatalos sztori, de az a helyzet, hogy itt ennél még sokkal de sokkal több minden van. Ellentétben az első résszel, itt a forgatókönyv még biztosabb talapzaton áll, és sokkal összetettebb, komplexebb felépítésű szerkesztéssel van dolgunk, amit könnyedén el lehetett volna szúrni, de Justin Theroux remekül megoldotta feladatát és tarantinói leleménnyel fonta egybe a sok-sok szálat és ütköztette a sok-sok színes karaktert.

További pozitívum, hogy minden szereplőnek megvan a maga nagy jelenete, és ahogy az első rész végén elhúzták az orrunk előtt a mézes madzagot, úgy teszik most is az alkotók. Rátesznek még egy lapáttal az első részre, kapunk még több vitriolos párbeszédet, és az akciók is masszívabbak lettek, nevezetesen az ominózus monacói jelenet, amelyben Whiplash alaposan megbabusgatja kedvenc vasból gyúrt hősünket. Apropó Whiplash! Azt hinnénk ő itt a fő-főgonosz, de meglepő módon valamennyire a háttérbe “szorult”, nem csupán ő veszélyezteti Tony/Vasember életét, sőt itt a főellenség maga Vasember, és az ő hedonizmusa, önpusztító életmódja és excentrikussága. A film nagy részében magával viaskodik. Ez egyáltalán nem baj, ez is az alkotók kreativitását jelzi, továbbá azt, hogy jól ismerik a képregényeket. Nem akció minden, de ha akció van, akkor az keményen odacsap. Az akciók pedig elképesztő látványosak, jobbak mint az előző részben, még vagányabbak és még vadabbak, olyanok hogy Michael Bay és a retardált robotjai elmehetnek a búsba. John Favreau tudja hogyan kell rajongó-szemét-megkönnyeztető akciójeleneteket levezényelni, nagyon odatette magát a fickó. Látszik, hogy abszolút figyelembe vette a rajongók kívánalmait. A finálé pedig maga a csoda! Ugyanazt éreztem mint amit az első résznél is két éve. Örömöt! Gyermeki örömöt!

Na és ha már a gyermeki örömnél tartunk. Nick Fury és Black Widow.

Ők ketten – főleg Fury -minimálisan vannak a filmben, de azok a jelenetek, amikben benne vannak, mocskosul örömteliek. Úgy értem basszus, ott van Nick Fury a vásznon! Élőben! Sam Jackson alakításában! Sőt, francba, nem Sam Jackson. Ő Nick Fury! Élmény volt őt látni. Aztán War Machine és Vasember bunyója tisztára a rajzfilmre emlékeztetett, és ja igen Black Widow-ról akartam írni. Scarlett Johansson alakította, mint tudjuk, és én imádom alapból Scarlett-et, már szinte rajongok érte. Scarlett + Iron Man = abszolút siker! Scarlett mint Fekete Özvegy olyannyira bevált, hogy jobbat el nem tudnék képzelni. Embertelenül szexi, kívánatos, és amikor először megjelent teljes Özvegy-kosztümben, hát én azt hittem megőrülök! ÚR-IS-TEN! Meg kell dögleni érte! Arról nem is beszélve, hogy a film végén szétrúg jó néhány segget, de úgy, hogy ott majd’ behugyoztam örömömben. És látható volt hogy ő csinálja, nem vágták agyon a jelenetet, nem mozgott ide-oda idegesítően a kamera, hanem láthattad normálisan, minden mozdulatot, egyszerűen mindent. Borzasztó jó volt. Az, meg hogy Happy Hogan-t is láthattuk többet akciózni, az külön öröm.

Persze, Robert Downey jr. még mindig baromi jó mint Stark, nem tudok elképzelni mást a szerepre, Don Cheadle pedig sikeresen átvette Terrence helyét. Szépen helytállt Rhodey szerepében. És még maga Stan Lee is kapott egy cameo-szerepet, aki pislog egyet akkor, az frankón lemarad róla.

Összességében tehát ez egy igazi, élvezetes, baromi szórakoztató moziélmény, a hozzám hasonló képregény-rajongóknak abszolút kötelező, igazi Marvel-gyöngyszem! Megkockáztatom a Pókember 2 mellett az egyik legjobb képregényfilm.

Ó, és a stáblista után maradjon mindenki, mert az…Az a kis jelenet, az…Uhh…mi jön itt még…jézusom…k*rvára boldog vagyok..

CHRIS EVANS LESZ AMERIKA KAPITÁNY

Posted in Egyéb, Film, Képregények, szuperhősök címkékkel , on Március 24, 2010 by sanya08

Sok találgatás, latolgatás után eldőlt végre, hogy ki játszhatja Joe Johnston filmjében a címszerepet, Amerika Kapitány-t. A végeredmény egész jónak mondható, a többi esélyes árnyékában mindenképpen jónak lehet felfogni. Mert mi volt a többi? Channing Tatum, Ryan Phillipe, meg még valaki, nem jut eszembe hogy ki. Mit ne mondjak, bitang módon feldühített már annak a gondolata, hogy esetleg Channing Tatum játszhatja a nagy amerikai hőst. Semmiképpen nem neki való szerep lett volna, hiába játszott a G.I. Joe-ban, ami nem rossz film ugyan, de a legjobb amit az alakításáról elmondhatok, az az, hogy nem cseszte el a film élvezhetőségét (számomra legalábbis). Egyébként pedig a színészi tálentuma a béka segge alatt van, ha nem alább, úgyhogy tényleg nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült hogy nem ez a kis nyápic rúgja szét a gonoszak seggét. Hanem Chris Evans. Chris Evans, Chris Evans. Nem olyan rossz választás. Ha jobban megnézzük, a FANTASZTIKUS NÉGYES-ben egész élvezhető alakítást nyújtott, ráadásul szerepelt Danny Boyle SUNHINE-jában, ami azért már sokkal komolyabb volumenű, több színészi tehetséget igénylő film volt. Evans derekasan megállta a helyét a rendkívül erős szerepgárdában (Cillian Murphy, Michelle Yeoh, Mark Strong, és még sorolhatnám), így lehet reménykedni abban, hogy jól fogja eljátszani a Kapitányt. Csak nem árt némi edzés is, meg egyebek, ha rátermett legény akar lenni a szerepre. De ez már így egy jó kezdet, szó se róla.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.