Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)

Elérkeztünk ide is. A naaagynagy AVENGERS-film utolsó bevezetőjéhez, Amerika Kapitány eredetfilmjéhez, Joe Johnston rendezésében. Mi is volt eddig? IRON MAN 1-2, THE INCREDIBLE HULK, THOR. Ennyi, ugye? Remélem nem hagytam ki semmit. Ezek a filmek mind hozták a színvonalat, szórakoztatóak voltak mind a képregényrajongók, mind pedig a laikusok számára, mindenki megkapta a magáét. Utalások az univerzumra, utalások a másik filmre, itt Tony Stark, ott Tony Stark, ott egy pajzs, ott egy kocka. Szóval minden összefügg, egy univerzum ez, egy világ. Ezt akartuk. A CAPTAIN AMERICA sem okoz csalódást igazán, egy-két kritikus pontra szeretnék rávilágítani a kész filmmel kapcsolatban, de egyik sem olyan hajdenagy dolog. De a hiba, az hiba. És muszáj beismernünk, még ha kicsit nehéz is.

A film Steve Rogers-ről szól. Fiatal, vézna, betegeskedő srác ő, tipikusan olyan gyerek akit folyton megvernek a nagyobbak, de van egy olyan remek tulajdonsága, hogy nem rohan el, hanem felveszi a harcot azokkal akik megverik. Még ha nem is nyer, de megvan benne az akarat, hogy visszavágjon, hogy felvegye a kesztyűt az elnyomókkal. Katonának viszont alkalmatlan, mert hiába van meg a szíve a harchoz, betegsége (asztma, satöbbi) és testalkata akadályozza őt abban, hogy bizonyítson Amerikának, hogy harcoljon a hazájáért. Egészen addig, amíg egy orvos fel nem figyel rá, és felhasználja őt a szuperkatona-kísérlet alanyának. A művelet sikeres lesz, a vézna Steve-ből izmos, megtermett férfiember válik, majd később kvázi Amerika szimbólumává növi ki magát. Közben pedig egy bizonyos Vörös Koponya világuralomra kíván törni.

A dolgozat nem rest időt tölteni az úgynevezett eredettörténet ismertetésével, ami nagyon is jó dolog. Kicsit lassú léptekkel haladunk előre az első órában, ez viszont kifejezetten tetszett, nem lett elkapkodva a dolog, hagytak időt ahhoz, hogy megszeressük Rogers-t, meg hogy megtudjuk milyen ember is ő. Amikor aztán átvált szuperkatonává, a film egy kicsit erőre kap, majd újra lassabb léptekkel lépdel. Kifejezetten tetszett, hogy némi iróniával kezelték ezt az “Amerika hőse”-dolgot, nem lett erőltetve a cucc, hanem kicsit túlzásba is vitték, ezzel adtak neki egy ironikus hangvételt. Amerika Kapitányból eleinte inkább egy amolyan cirkuszi majmot csinálnak, turnéztatják, vele próbálják eladni a háborút, és imádtam, hogy közben Steve-ből nem vált egy olyan piperkőc, beképzelt hülye, hanem ugyanaz a “brooklyn-i srác” maradt, aki volt, csak épp most már tud is tenni valamit a hazáért.

Na de amikor elindul megmenteni Bucky-t, a film pörögni kezd, és itt ketté oszlik a dolog. Egyrészt, egész jó iramot diktál többségében az alkotás, a nosztalgikus hangulat mindvégig ott van, remek ötlet volt, hogy a második világháborúba helyezték a filmet (amúgy is ott játszódik ez a része), ez külön ízt ad az egésznek. Az akciók ahogy elnéztem inkább kézművesek voltak, és olyan igazi old-school eksönöket tekinthettünk meg, vagyis ha valaki kiosztott valakinek egy pofont, azt láthattuk és hallhattuk is, mint régen, ráadásul még a lövéseket is mutatták, ha valakire rálőttek, összeesett. Nem tudom, ez azért fontos részlet. Tehát az akció része kipipálva, ment a haddelhadd rendesen, lőttek, robbantottak, szöktettek, mindez olyan masszív mennyiségben-mértékben és minőségben, hogy tényleg le a kalappal.

Természetesen az egyik legfőbb kérdés, hogy hogy állt helyt Chris Evans? Azt kell mondjam hogy remekül, ugyanolyan remek és testre szabott választás volt, mint Stark szerepére Robert Downey Jr. vagy mint Thor-nak Chris Hemsworth. Visszafogta magát a srác, nem ripacskodott, tényleg ő volt a Kapitány és Steve Rogers egy személyben, nem okozott csalódást. A többiek is mind jók voltak, kifejezetten tetszett Stanley Tucci karaktere, Tommy Lee Jones-t is bírtam, Haley Attwell is odatette magát (ahh…). Hugo Weaving, mint Vörös Koponya, igazi klasszikus gonosztevő aki a világot akarja uralni (mert ő felsőbbrendű és kész), és mint olyan, baromi jó volt, úgy gonoszkodott ahogy kell. Lehetett volna kicsit többet is a színen, azt hiszem, de nagyon nincs kifogásom ellene.

Egyedül a vágás zavart itt-ott. Nem az akcióknál, ott jó volt, hanem egyes jelenetek között, néha olyan tesze-toszának éreztem a váltást, volt hogy egyből belevágtak az akcióba, amit furának éreztem. Ez kissé néhol megtörte a lendületet, de annyira nem, hogy nagyon elrontsa a dolgot, csak mégis, nem tudok elmenni mellette úgy, hogy ne mondjam el. A másik, hogy a befejezés is kissé gyors volt, valahogy úgy éreztem, hogy olyan hirtelen rárakták a pontot, ugyanakkor megmentette a dolgot az az egyszerű, de kedves dialógus Carter ügynök és Rogers között. Esküszöm megható volt, a film utolsó mondata pedig erre egy szintén szívfacsaró pont volt arre a jelenetre.

After credits-scene

Természetesen most is volt, ezúttal egy AVENGERS-teaser, és olyat vigyorogtam, hogy lehet a jegyszedő csaj aki már szedte össze a szemetet, hülyének nézett.

Összesítve

Kisebb hibái ellenére a színvonal tartva van, elég szív és lélek szorult a filmbe ahhoz, hogy keblünkre ölelhessük, látványos akciók, nameg a jó öreg, sokadjára bevált képlet: good vs. evil. Ajánlom. Most pedig jöhet az AVENGERS!!! jupííí

Pókember 2 (2004)

Tegnap nosztalgiáztam és újranéztem Sam Raimi Pók-trilógiájának második fejezetét (most az elsőt átugrottam, ahhoz nem volt hangulatom), ellenőrizve, hogy még mindig tudom-e szeretni.

Máig ezt a filmet tartják minden idők egyik legjobb szuperhősfilmjének, nem is véletlenül, mert eléggé odatették magukat az alkotók több téren is. Az első rész hibáit feljegyezve gyorsan ki is javították azokat (nem volt gagyi zöldmanó-jelmez, sőt zöld manó sem, és az effektek is szebbekké váltak), a forgatókönyv biztos lábakon áll, az akciók még látványosabbak és ütősebbek, meg úgy összegészében egy szilárdabb, jobb filmet tettek le az asztalra. Peter Parker immáron elfogadta hogy ő Pókember és szuperhősi mivoltának próbál kétségbeesetten eleget tenni, közben pedig igyekszik Parker-ként is élni. A SPIDER-MAN 2 azzal a dilemmával játszik el, hogy mi történik ha az ember személyisége kettéválik, hogyan lehet valaki szuperhős és magánember egyben? A Pókember-képregények híre és sikere leginkább abban gyökerezik, hogy az olvasóközönség könnyedén tudott azonosulni a főszereplővel. Könnyebben, mint például Batmannal, mert míg a denevérember egy skizoid hajlamú, gazdag, antiszociális fickó, addig Pókember valójában egy kissé szerencsétlen fiatal, akinek amellett hogy meg kell küzdenie mindig valami szupergonosszal (néha világot kell megmentenie), az is fő problémája, hogy miből fizesse ki a lakbért, el kell tartania szeretett May nénijét és akkor még a csajokról nem is beszéltünk. Egyik oldalon a vörös Mary Jane, a másikon Gwen Stacy. Néha Fekete Macska, vagy Debbie Whitman. Szóval a srácnak van gondja bőven, de lényegében olyan mint mi mindannyian. Csak épp ő még ráadásként szuperhős is. Plusz, irtó jó beszólásai vannak harc közben. Mindebből a mozifilmekbe át van ültetve elég sok minden, de azért jópár dolog kimaradt.

Ami van:

- Pókembernek/Parkernek tényleg sok a gondja: May néni, Mary Jane, Oki doki
- A Hírharsona folyton lejáratja őt
- Lakbér kifizetése késik
- Legjobb barátja ellene fordul
- Akció

Oké, amit itt felsoroltam, az mind a “probléma”-részhez köthető. Ami azt illeti, Parker ebben a filmben nem is csinál mást, mint szenved, kivéve akkor amikor ledobja a Pók-gúnyát és újra csak Peter lesz. Akkor őszintén mosolyog és bárgyú arccal rója az utcákat, miközben a Raindrops Keep Falling on my head szól. Még mindig szerelmes Mary Jane-be, de miután az első rész végén kikosarazta őt (istenem…), itt meg MJ bejelenti hogy összejött mással és házasodni készül, de azért mégis szerelmes még Peterbe, de Peter még egyszer kikosarazza őt, mielőtt bepróbálkozott volna még egyszer MJ-nél, de MJ kikosarazta őt. Szóval kosarazzák egymást, mert ehhez értenek. Ez talán a három film egyik fő hibája, hogy Peter-t túlságosan nagy lúzernek állítják be. Sosincs szerencséje, mindig kapja az élettől a pofonokat, az egyetlen öröme a gonoszok ütlegelése lehetne, de ezt is unja már mert így nincsen magánélete. A másik probléma ebből fakad, hogy kedvenc Pókarcunk keveset poénkodik. Van egy-két beszólása a srácnak, de ha összehasonlítjuk a klasszikus képregényekkel ezt, akkor láthatjuk a nagy különbséget. Remélem, hogy Andrew Garfield már viccesebb Pók lesz. Tobey Maguire ugyan szimpatikus gyerek és jól megállja a helyét maszkban és maszk nélkül, de bevallom néha már idegesítő volt az a bárgyú arca és a folytonos szerencsétlenkedése. Továbbá, ami még húzza a filmet egy kicsit, az a néhol túlzásba vitt melodramatikus hangvétel. Sam Raimi hajlamos az ilyesmire, néha patetikus stílust üt meg azokkal a zsebkendő-szcénákkal (May néni kifakadásai és a dialógusok Peter és MJ között), meg ahogyan sulykolja a tanulságokat.

De még mielőtt a kedves olvasó azt gondolná, hogy lehúzom a filmet, nem. Nem húzom le, csak rámutatok néhány hibájára, mindezek ellenére azonban így is azt mondom, hogy kiváló munka a SPIDER-MAN 2. Persze, nem hibátlan, de a maga nemében remek. Az akciók pontosan kiszámítottak és kivitelezettek (talán néhol túl kimódoltak, de ne legyünk elégedetlenek), Octopus mint főellenség prímán kitalált alak, sajnáljuk szegényt, és vannak csúcspontok a filmben, nem is kevés. A humor is betalál sokszor, leginkább Jameson jelenetei érnek aranyat ilyen téren és az a kínos (de marhajó) jelenet a liftben.

Jól van megírva a film, mert érezhetően ügyeltek a karakterekre, azért a Pókember-érzés is benne van még ha kicsit változtattak is rajta. Tudjátok, a lelke megvan, és végülis az a lényeg.

Összesítve

Tudtam élvezni a filmet, még mindig bejön. Kritikusabb voltam vele mint máskor, de lehet azért mert már idősebb lettem. De tény ami tény, szórakoztató produkció ez, és akárhogy is nézzük: nagy fába üti a fejszéjét Marc Webb, ha ennél jobb Pókember-filmet akar csinálni. Nem lehetetlen, de azért nehéz.

The Amazing Spider-Man trailer rendesen

És továbbra is fenntartom a véleményemet, miszerint ez jónak néz ki. Na persze, innen még simán csúszhat lejjebb, mert nem látunk így se olyan sokat, és azért rengeteg múlik azon, hogy azt a jellegzetes Pók-humort megtartják-e és mennyire fog működni, továbbá az akciók, ugyebár. Az akciók fontosak. Egyetlen dolog szúrja csak a szememet, az az, hogy kicsit feleslegesnek érzem az eredet történet újbóli elmesélését. Láttuk már, tudjuk hogy miként született pókarc, szóval csinálhatták volna azt, amit a THE INCREDIBLE HULK-nál, hogy a főcímnél dióhéjban ledarálják nekünk képekben hogy mi történt. De ez legyen a legkisebb baj. Remélem nem vall kudarcot Mark Webb.

Kamerás Pókember-előzetes

geekgasm. ’nuff said

A Zöld Lámpás is készülődik. újabb trailer

Martin Campbell hozza nekünk nyáron az új DC-adaptációt, bizonyítván hogy nem csak Batman meg Superman létezik ebben az univerzumban, hanem vannak még érdekes(ebb) figurák, történetek. A Zöld Lámpás szintén 3D-ben lesz, a főszerepben a mostanában nagyon felkapott Ryan Reynolds, a THE TOWN-ból ismert Blake Lively (akit én hülye módon összekevertem Rebeca Hall-al). Az új előzetes masszív szórakozást ígér, melyben úgy tűnik hogy jócskán lesz science-fiction is, amolyan Star Wars-módra. Látványosnak néz ki, és izgalmasnak. Részemről ez a nyár egyik legjobban várt filmje.

Super (2010)

A trash válasza a KICK-ASS-re

James Gunn rendező annak idején a Trománál kezdte a pályafutását, itt szerzett ismeretei, tapasztalatai pedig rendre meg is látszódnak rendezésein. Pontosabban azon a két rendezésén amit volt szerencsém látni tőle. Hirtelen nem tudom hogy hány filmet rendezett, lehet csak ezt a kettőt, de ez a két produkció a maga beteg humorával és abszurditásával levett a lábamról. B-film mind a kettő, ironikus hangvétellel, a komolyan vehetőség határán mozognak, amellett kurva szórakoztató alkotások.

A SUPER egy férfiról szól akinek az életében két tökéletes pillanat adódott. Az egyik, amikor feleségül vette a nőt akit szeret, a másik pedig amikor egy rendőrnek megmutatta merre futott a tolvaj akit üldözött. Két tökéletes pillanat, neki csak ez adatott meg. Frank egy mimóza lelkű fickó, igazán nem tudna ártani még a légynek sem, azon kívül kicsit ügyefogyott, szerencsétlen és ki lehet jelenteni: lúzer. Gyerekkora se volt jobb mint felnőttkora, most pedig az a helyzet hogy a felesége elhagyja őt egy drogdíler miatt. Frank egy isteni sugallat hatására úgy dönt: visszaszerzi feleségét mégpedig úgy, hogy szuperhősnek öltözik s egymaga száll szembe a környék gazfickóival. Segítőtársául szegődik később egy fiatal képregényárus lány.

Az összehasonlítás elkerülhetetlen, de mégis felesleges. Nem csak azért mert a KICK-ASS és a SUPER két teljesen eltérő stílusú film, hanem mert tényleg mindkettő más-más közegnek szól. Matthew Vaugh filmjénél is sokan nyavalyogtak hogy így az erőszak, úgy az erőszak, kislány káromkodik és hentel, és a többi és a többi, szóval megosztotta a népet. Na most megnézve a SUPER-t, ez egész egyszerűen nevetségesnek tűnik. A KICK-ASS sem éppen egy átlagos popcorn-mozi, nem mindenkinek való, de ugyanez hatványozottan igaz James Gunn filmjére. Mert míg az előbbi film nagy sikert aratott a tinédzserek körében, simán beilleszthető a manapság oly’ divatos “lúzer vagyok de teszek ellene valamit”-típusú mozik közegébe, ennek eredményeképpen sokan imádták, addig a SUPER egy mocskosabb film. Ránézésre is sokkal olcsóbb, stílusa piszkosabb, inkább hajaz egy B-filmre mint egy nagyköltségvetésű cuccra. Ami nem is véletlen, hiszen ez egy alacsony költségvetésű film. Ha a KICK-ASS-re azt mondtuk hogy hangvétele kissé cinikus és szatirikus, úgy Gunn darabja sokkal inkább annak mondható. Odavág keményen, gyomron üt, baszakodik a fejeddel, ez a film úgy erkölcstelen és durva ahogy van. Paródiának tűnik, de ez senkit ne csapjon be. Holott tele van a dolgozat humorral (leginkább feketével), nem csap át paródiába, a nevetés sokszor arcunkra fagyhat. Inkább hasonlítható a film a TAXI DRIVER-höz, csak ez viccesebb és olcsóbb. Frank karaktere sokszor átlépi a határt, olyankor is büntet amikor nem kéne, kissé pszichopata a lelkem. Társa Ellen Page, aki ennyire még nem bújt ki a bőréből, ilyen beteg alakítást még nem nyújtott. Lehet elfelejteni a JUNO-t, ez a Page-alakítás mindent visz. Amikor felveszi a szuperhősjelmezét, az pedig…rohadtul zavarba ejtő és valahogy helytelenül szexi és kívánatos. Akik azon aggódtak hogy gyengéd érzelmeket táplálnak Hit-Girl iránt, megnyugodhatnak. Ellen Page már elmúlt 20 is, úgyhogy nyugodtan kívánhatjuk. Rainn Wilson-t eddig nem ismertem, de most már figyelek rá, ő is fantasztikus alakítást nyújtott. Szívbemarkoló és vicces. Rajtuk kívül láthatjuk még Kevin Bacon-t, a nagy Michael Rookert, és Gregg Henry-t.

A film vége nem kacsintgat folytatás felé, kerek, lezárt történetet alkot, egy kisemberről aki úgy dönt kezébe veszi az igazságot és kupán vágja vele a rosszakat mindezt azért hogy feleségét visszaszerezze.

Nem mindenki fogja szeretni a SUPER-t, valaki egyenesen utálni fogja, de lesznek olyanok akik egy csiszolatlan gyémántként fognak tekinteni rá. Én az utóbbi kategóriába tartozok. Sötét, cinikus hangvételű akció-komédia amit mintha annak idején a Tromáék csináltak volna. Zseniális!

Thor (2011)

A nyári szezon egyre hamarabb kezdődik. Hivatalosan ugyan még tavaszt írunk, a virágok éppenhogy virágzanak, a fagy elmúlt, de a nyár illata már megcsapja az orrunkat ha betévedünk a moziba. A szezon első blockbustere, egyben az év egyik legjobban várt filmje (legalábbis a képregény-rajongók által egész biztosan) megérkezett. Megérkezett, és tette ezt trendi módon konvertált háromdében.

Miután Jon Favreau 2008-ban bebizonyította hogy lehet még reménykedni a képregényfilmekben (Vasember), az egész műfaj újra kivirágzott. A Marvel Studios nagyléptékekben valósítja meg a rajongók legvadabb álmait, kezdve azzal hogy Tony Stark-ot méltó módon vászonra vitték, Sam Jackson-t előléptették Nick Fury-nak, Hulkot rehabilitálták Edward Norton személyében, Amerika Kapitány készülődik már, a Bosszú angyalai pedig szintúgy. Thor eddig kimaradt a listából. Hosszan huzavona után a producerek úgy döntöttek hogy Kenneth Branagh lesz a tökéletes választás a film elkészítéséhez, mely döntéssel kezdetben nem voltam tökéletesen elégedett. Mert míg szeretem Branagh-t, tisztelem mint rendezőt, mint Shakespeare-ismerőt, de kételkedtem abban, hogy képes levezényelni egy képregényfilmet. Egy olyat mint a THOR. Bíztam ugyan benne, de szkeptikusan fogadtam a hírt. Mert hát itt nem lehet hibázni, itt minden lépésnek tökéletesnek kell lennie. Ha már van két kiváló VASEMBER-filmünk, egy szórakoztató THE INCREDIBLE HULK, nem baszhatjuk el azzal hogy elkészül egy ótvar, vagy netán közepes THOR. Nem engedhetjük meg magunknak, mert aztán dugába dől az egész, ha van egy koszos folt egy nagy, precíz festményen akkor az könnyedén elkúrhatja az illúziót. Mint mikor elkészült a harmadik X-MEN film és az a szörnyű WOLVERINE. Nem jó az összkép.

Csütörtökön 18 órakor ott ültem a sötét moziteremben, ölemben egy üveg víz. A hangszórókból őrjítően, agybaszóan idegesítő zene üvöltött vagy 20 percig, és ismétlésre lett állítva. Kezemben ott pihent a 3D-szemüveg. Kicsit maszatos volt, de nem törődtem vele, nem tudtam letörölni és tisztára mosni. Jobb oldalamon a BTK-s filmklub szervezője, balomon egy anyuka a gyerekével. Előttem a hatalmas vászon. 6 óra körül végre kezdődik a vetítés. Reklám. Utálom a reklámokat, még jó hogy csak kettő volt belőlük. Jönnek az előzetesek, szemüveg fel. Persze hogy Karib-tenger kalózai. Johnny Depp megint kalózosat játszik, de engem hidegen hagy. A következő előzetes: TRANSFORMERS 3! Akármennyire nem tetszett az első és második rész, ez az előzetes elég meggyőzőre sikerült, tetszett. Kung-fu Panda is színrelépett, majd a macsek a Shrek-filmekből. Vicces, jó, de lépjünk könyörgök. Valami kezdődik. Nem, nem a film, hanem egy videoklip. Hirtelen elvörösödök. “Csessze meg. – gondoltam magamban – Lehet hogy rossz filmre ültem be?” Egy lány magyarul énekel, a klip kőkemény 3D. Nem értem miért kellett végignéznünk. Mindegy. Ahogy vége lett, elkezdődött a film. Megnyugodtam. Hátradőltem. Kezdtem izgulni, mert mi van ha nem jó? Könyörgök, ne legyen elbaszva…

Megvallom őszintén, sose ismertem igazán Thor-t. Pontosabban fogalmazva nem voltam teljesen tisztában a történetével. Tudtam hogy ki ő, hogy ő egy isten, a mennydörgés istene, van egy pörölye, egy féltestvére aki Loki, apja Odin. De ennyi. Idáig terjed a tudásom őt illetően, úgyhogy sajnos nem tudom úgy hasonlítani egymáshoz a mitológiát és a mozifilmet. Azt azonban elmondhatom, hogy hosszas szkepticizmusom után olyan széles vigyor rajzolódott ki a pofámon, hogy meg kellett őrülni. Ami a VASEMBER-filmekkel elkezdődött, a mitológia tiszteletben tartása és méltó módon nagy vászonra helyezése, folytatódni látszik. Branagh bár első hallásra furcsa választás, de ha jobban megnézzük a történetet, valahogy egyértelmű döntés. Testvérharc, királydráma, szerelem, az egészet akár Shakespeare is írhatta volna (dobjátok a köveket). Nagy szerencsére tényleg nem az lett hogy semmibe vették a mitológiát, a történetet, a szereplőket, hanem tisztelettel bántak velük. Nem az volt a mottó hogy nyaljuk a seggét a rajongóknak azzal hogy telibecsesszük a filmet ilyen-olyan cameókkal aztán el van intézve. Nem, minden szereplőnek megvan a helye, mindenkinek megvan a maga motivációja, mindenki abszolút rendben van, panaszra nem lehet okunk. A történet előzményeit a film első húsz percében ismerhetjük meg, a jelenetek Asgardon játszódnak, megtudjuk hogy mi történt Thorral, hogyan került a Földre, és láthatjuk miként harcolnak a Jégóriásokkal. Az akciók már itt ütnek, mint egy kisgyerek, tátott szájjal bámultam a vásznat, majd’ kibújtam a bőrömből. Thor eldobja a pörölyt, letarolja a szörnyeket, Thor repül, Thor harcol. Igazi harcos, vadóc figura. Itt már tudtam hogy jó filmen vagyok, és tudtam hogy Kenneth nem rontotta el a rábízott feladatot.

A THOR véleményem szerint kétségtelenül felveszi a versenyt a VASEMBER-filmekkel. Stílusát, hangvételét tekintve is hasonlítanak egymáshoz ezek a filmek, mind könnyedek, szórakoztatóak, jó arányérzékkel adagolt humorral rendelkeznek és további jellemző: nem veszik semmibe a meglévő mitológiát, épp ellenkezőleg. Tiszteletben tartják azt, ami le van írva a képregényekben, ennél nagyobb öröme pedig nem lehet egy comicbook-geeknek. Emlékeztek micsoda élmény volt 2008-ban mikor végre láthattuk a nagy vásznon Vasembert teljes páncélzatban? Vagy amikor a kétezres években méltó köntösbe helyezték Pókembert? Itt is ez az érzés fogott el. Látni Thort teljes pompájában, még úgy is hogy soha nem voltam igazán rajongója: ÉLMÉNY. Chris Hemsworth láthatóan jól érzi magát a szerepben, nem is csoda. Sikerült a karakterbe kellő mennyiségű karizmát gyömöszölni. Thor általa egy jóképű, vadóc, lázadó figura lett aki eleinte a harctéren érzi magát a legjobban. Így utólag el se tudom képzelni hogy más játszaná a mennydörgés istenét.

A további színészek is mind remek munkát végeztek, külön élmény volt nézni Anthony Hopkinsot és Stellant, Tom Hiddlestone mint Loki nagyon megnyerő volt, Rene Russo pedig…nos nagyon sok vizet nem zavar, de jó volt. Natalie Portman, aki egy fiatal tudóspalántát alakít, szintén jó, főleg ha szereted Portmant. Tudjátok, ő az a fajta lány aki megolvasztja a szívedet. Nyilván, nem erről az alakításáról fogunk majd később emlékezni, de kellően aranyos és szeretnivaló.

Ha kötekedni akarnék, azt mondanám hogy Kat Dennings kissé feleslegesnek bizonyult. A lány akit játszik gyakorlatilag semmiféle funkciót nem lát el a cselekmény gördülését illetően, mást se csinál csak poénkodik. Ó, oké. Ő a filmben a HUMOR. Nem akarom bántani, de ő az egyedüli akit tényleg feleslegesnek éreztem. Nem vészes a csaj, nem olyan mint Jar Jar a THE PHANTOM MENACE-ben, közel sem. Csak amikor elővette a mobilját és kiejtette a száján a fészbuk-szót, akkor tudtam hogy ő amolyan közönség-humor funkciót lát el. Tudod, aki tipikusan olyan poénokat süt el, melyek kedveznek a kis agyatlan fiataloknak. De persze a film végére őt is megkedveltem, szóval nem az van hogy idegesített a csaj elejétől végéig. Mert nem.

A 3D-hatás egész jó volt, annak ellenére hogy eleinte nyavalyogtam miatta. Nem akartam 3D-ben megnézni, de nem volt más választásom sajnos. Szerencsére nem lett elcseszve és tényleg élvezetes volt a hatása.

A THOR tehát egy újabb fejezet a Marvel-filmek történetében, egy lábjegyzet a THE AVENGERS-höz, szórakoztató popcorn-mozi a laikusoknak, rajongóknak szájtátós, könnycsorgatós élvezet. Remek akciók, mitológia, testvérharc és kiváló humor. Kenneth Branagh végül megcsinálta, és én ennek örülök. A stáblista végét pedig most is érdemes kivárni, mert bónuszjelenetet kapunk.:)

Spidey akció közben

Igaz, csak ilyen lesifotós-szintű fényképek, de ez is valami. Lekapták amint Póki rohan, hálót lövell és egy kamion tetején van. Szóval akcióban leshetjük meg kedvenc szuperhősünket, teljes kosztümben, maszkkal a fején. Egyre jobban várom, nem tudom hogy fogom kibírni jövő évig amikor láthatom végre. Persze, addig lesz még egy rakás hivatalos kép, poszter, szinopszis részletesebb meg persze előzetes, teaser, és a többi, és a többi. De én már annyira szeretném látni, hogy az már fáj. Fura vágyat érzek arra hogy nagy vásznon követhessem Parker mindennapjait Pókemberként és magánemberként. Ó, és állítólag Jonah Jameson nem lesz a filmben. MI????? Jameson nélkül Pókember? Ez kicsit meglepő hír, de mindegy, hát ha nem kell bele akkor nem kell bele. Ettől nem lohad le a kedvem egy cseppet sem. De azért szívesen megnézném ezúttal hogyan tiporja a földbe a hálószövő hírnevét.

A Kapitány akcióban

Újabb kép az Amerika Kapitányból, és késztetést érzek arra, hogy itt megosszam.

Ja és még erről eszembe jutott egy remek dal:

 

Új kép a THOR-ból

A nyár egyik legjobban várt filmje (legalábbis általam egészen biztos) az Kenneth Branagh próbálkozása a képregény-szuperhős témakörrel. A THOR az eddigi képek alapján egy masszívan látványos, akciódús film lesz, az alábbi képen pedig főhősünk valamiért nagyon berágott: