The Amazing Spider-Man 4 perces trailer

Úgy tűnik a Sony érzi azt, hogy az emberek annyira nem lettek meggyőzve afelől, hogy ez egy jó film lesz, és most kétségbeesetten bevetnek mindent, hogy minél több mozijegyet vegyenek majd. Részemről okés, igazából én mindenképpen megnézem már az első héten, vevő vagyok én mindenre. Szóval kiadtak most egy 4 perces szuperelőzetest, amiben nem lőnek le olyan sok mindent, de mutatnak benne érdekes dolgokat. Az elején a gyerkőcös-maszkos momentum el lett találva, Garfield még mindig hitelesnek tűnik és szimpatikusnak, Emma Stone úgyszintén, a Gyíkot meg majd meglátjuk milyen lesz.

További észrevételeim:

- kicsit még mindig túl darkosnak tűnik

- CGI tűz nem valami jó (ámbár, ha ez lesz a film legnagyobb hibája, akkor boldog ember leszek)

- poénkodás van, de nem túl sokat mutatnak, remélem több lesz benne

- Rhys Ifans úgy néz ki eltalálta a karaktert, szerintem szeretni fogjuk

- csak éjszakai akciók lesznek? Batman-szindróma

- Póki jelmeze frankó

- Ben bácsi akkor most meghal vagy nem?

No jólvan, szerintem nem lesz itt különösebb probléma, bízok benne, hogy kellemes meglepetés lesz a cucc. Ha mégsem, akkor szomorú leszek nagyon.

Ultimate Spider-Man (rajzfilmsorozat)

No, időszerűnek tartom, hogy megosszam gondolataimat a pár hete menő új Pókember-rajzfilmsorozatról, mert mégsem kellene elhanyagolni. Kezdjük ott, hogy nem tartottam egy remek ötletnek azt, hogy egy új sorozatot indítanak, tekintve hogy az előző, a The Spectacular Spider-Man egy zseniális kis széria volt, amely megélt két évadot aztán le is lőtték. Hogy miért, az rejtély. Ugyanígy máig nem értem miért nem készült folytatása a Wolverine and the X-Men-nek. Szóval a Marvel úgy döntött, készít egy újat, ami teljesen más stílust és hangvételt képvisel. Olyannyira más, hogy össze se lehet nagyon hasonlítani a két szériát. Mert míg a Spectacular frankón eltalálta a Pókember-feelinget mindenestül, szépen kontrasztban volt a dráma, a humor és az akció, addig ez a sorozat komolyan vehetőségben inkább emlékeztet a Spider-Man and His Amazing Friends-re, amiből egy-két részt megnéztem még régebben, de kissé agyzsibbasztónak bizonyult. Nos, ez ugyan nem olyan ciki mint amaz, viszont tény, hogy mintha egy sokkal fiatalabb korosztályt céloztak volna meg az alkotók. Ez érződik a poénok bárgyúságán is. Idióta viccek vannak benne, idióta beszólások, és sokszor eszméletlenül fárasztó az egész…Mégis – és most lehet hogy csak a Pók-fan beszél belőlem – baromi élvezetes számomra. Az a mérhetetlen együgyűség, ahogyan például a főgonoszokhoz nyúlnak (Fátum dokit például egy rémesen egysíkú és hülye gonosztevővé avanzsálták), már-már dicsérnivaló és tiszteletre méltó. Az egysorosok se rosszak, nem egyszer csapkodom a térdemet nevetés közben. Igen, meglehet hogy kissé pihent agyú vagyok alapjáraton, de leszarom, jót szórakozok rajta.

A karakterek is el vannak találva szerintem, külön tetszenek azok a kiszólások Pókember által a néző irányába.

Az animáció szép, az akciók is jól vannak megrajzolva, ilyen téren aztán tényleg nem lehet okunk panaszra.

Érdekesség, hogy ebben is tiszteletét teszi Coulson ügynök. Nick Fury is szerepel minden részben. Stan Lee rendre feltűnik takarítóként Peter Parker sulijában. Gwen Stacy-nek egyelőre nyoma sincs, MJ van, de nem nagyon hangsúlyos a Peterrel való viszonya. May néniből MILF lett, ami az Ultimate-képregényre emlékeztet. Oké, a MILF erős túlzás lehet, de hirtelen ez a szó jutott róla eszembe. A lényeg, hogy nem az az öreg hölgy, aki régen volt. És ha már szóba került az Ultimate Spidey-képregény, elvileg ugye annak alapján készült ez, de igazából nem látok sok hasonlóságot. Annyi, hogy Peter itt is középsuliba jár és úgy néz ki, mint a képregényben. Ennyi. Itt nyoma sincs Bendis fiatalosnak tűnni akaró dialógusainak (bírom amúgy Bendis stílusát, csak néhol vetette el a sulykot), teljesen más hangvételben történnek az események, ahogyan azt már mondottam volt.

Eddig csak 5 vagy 6 epizód ment le azt hiszem, ezek mind kellően poénosak voltak, ámbár tényleg, igen komolytalanok. Ha három részt egymás után nézel, akkor agyilag tényleg letompulsz. Talán a legutóbbi Hulkos rész volt az, ami már javuló tendenciát mutat ezt illetően, eddig az volt a legjobb. Mindazonáltal azt kell mondjam, elég szórakoztató kis sorozat ez eddig. Persze, idióta. De sokféle olvasat lehetséges Pókembert illetően. Valaki a komolyabbat, valaki a bárgyú-vicceset kedveli, és mindenki megtalálhatja a maga változatát. Én mindegyiket bírom, de mondom…Spectacular Spider-Man rules!

Van ám itt nekünk egy Pókemberünk is! (The Amazing Spider-Man new trailer)

Meg is feledkeztem már erről, annyira elvette az eszemet a The Expendables 2 trailere. Pedig tudvalevő hogy mekkora Spidey-geek vagyok, tehát illendő ezt az új kedvcsinálót is akkora tisztelettel fogadni, amekkorát megérdemel. Megérdemel? Igazából vitázhatunk ám erről, mert rajongás ide vagy oda, azért megmondom az őszintét, kissé szkeptikus merek lenni ezzel az új filmmel kapcsolatban. Több oka van ennek, az egyik az a tény, hogy újrakezdik az egész franchise-t. Tudom, hogy a Sam Raimi-féle sorozat már kifújt a harmadik részre, de érdekes lett volna egy negyedik epizód, amiben gatyába rázzák az egészet és Raimi kijavítja a hibáit. Illetve kevésbé hagyja, hogy a stúdió belepofázzon a munkájába, mert mindannyian tudjuk, hogy miattuk került bele Venom a harmadik etapba. És ha Venom, meg úgy maga a szimbióta nincs, akkor az egész film sokkal jobb volna. Ó, mindegy. Halott lóba nem rúgunk bele – mondaná egy bölcs ember. Ez az egyik ok a szkepszisre (van ilyen szó? nem húzza alá a gép, úgyhogy gondolom van), a másik meg a mindenki által agyontémázott dolog, mégpedig hogy ugyan minek is újra elmesélni azt, hogy miként lett Pókember Pókember. Tényleg szinte lejárt lemez ezt felhozni, mert mindenki ezen rinyál dehát igazuk is van. Véleményem szerint elég béna lépés volt a Sony részéről ez, hogy ilyen hamar rebootolják a cuccot, mert ezzel nemcsak a rajongók agyát cseszik fel, de az egyszeri mozibajáró is már húzza-vonja a szemöldökét hogy most akkor mi a szentszar van. Igen, húzza-vonja, mert nem fogja érteni, és még emlékszik ám arra a Tobey fiúcskára, akit anno megcsípett a pók, és valószínűleg azóta se szárította fel a könnyeit amelyet Ben bácsi halála miatt csöpögtetett. Viccet félretéve, tényleg hülye ötlet volt ez, de ha már így állunk, akkor el kell fogadni, remélnünk kell azt, hogy legalább jól oldják meg.

Közben nézzük azt az előzetest:

Marc Webb ugye a filmrendező, ami megint fura, mert ő a (500) Days of Summer című remek romantikus komédiával futott be (ami nem mellesleg az én egyik kedvenc filmem is), ami ugye távol áll a képregényfilmek világától. De bízok benne. Aggodalomra ad okot az is, hogy a film stílusát illetőleg hangulatát sötét tónusúnak, realisztikusnak mondják, ami egyértelműen a Sötét Lovag hatása. Mióta kijött az a film, mindenki azzal jön, hogy az ő filmje “dark” meg “gritty” lesz, ami oké, rendben, de nem mindegyikhez illik ez a jelző, pláne nem Pókember kalandjaihoz. Ugyanakkor azt is rebesgetik, hogy Póki végre vicceskedni fog, tehát olyan lesz, mint a képregényben ami jó jel. Ez látszódik a trailerben is, például amikor az autótolvajt húzza. Na az klasszikus Spidey, szóval remélem rendben leszünk ezen a téren.

Egyébként így ezek alapján jónak tűnik. Az akciók is rendben lesznek szerintem, de remélem nem csak éjszaka fog bunyózni Póki, annak nem örülnék, ő nem Batman. A Gyík egy remek ellenfél, kíváncsi leszek milyen lesz itt, és izgatottan várom mit hoznak ki ebből a “Parker szülei”-sztoriból. Mindenesetre tényleg, eddig ez a legjobb előzetes, ami ígér is valamit és remélem be is tartja, illetve még többet hoz. Nem fogok nagyon meglepődni, ha kiderül a végén hogy egy bitangjó film készült, hiszen az X-Men: First Class-nél is sokat kételkedtek, a reklámkampány béna volt és mégis, el lett találva a cucc. Remélem itt is ez lesz a helyzet.

A szellemlovas: A bosszú ereje (2011)

Hol is kezdjem? Ha egy kőszívű, sznob kritikus volnék, azt mondanám, hogy ez eddig az év legrosszabb filmje, és lehet igazam is volna. De jómagam nem vallom egy kőszívű, sznob kritikusnak, így nézzünk egy másik megközelítést, ami kevésbé kritikus. Igen, nehéz helyzetben vagyok egyébként, hiszen ez tipikusan az az eset, amikor tudom hogy egy szar filmmel állok szemben, de valahogy mégse tudok haragudni rá teljesen, mert akkora B és camp, mint innen Kunágota. Pauline Kael is megmondta, hogy muszáj megtanulni élvezni a trash-t, mert annyira kevés a magasművészeti babérokra törő filmalkotás. Én ezt teszem, a legtöbb alkalommal sikerül is értékelnem a szemetet, mert piszokmódon szórakoztatóak tudnak lenni. Nem kell mindig kaviár, mondják a bölcsek.

A szellemlovas első részének jókora szakmai bukása után úgy döntöttek leporolják a lángoló képű fickó legendáját, lecserélik a rendezőt, Nicolas Cage-et megtartják, és igyekeznek őrültebbre venni a figurát. Ennek érdekében felbérelték Mark Neveldine-t és haverját, akik a Crank-filmekkel bebizonyították, hogy tényleg eszeveszett kurafik ők, úgyhogy a cucc jó kezekben van. Hozták David Goyer-t, hogy írjon egy sztorit (a fickó, aki se forgatókönyvíróként, sem pedig rendezőként nem állja meg a helyét), és. Mark Steven Johnsonnak pedig már hűlt helyét látjuk, szegénynek úgy tűnik egy életre befuccsoltak a képregényadaptációs tervei. Nem mintha akkora probléma volna, mert sose volt hozzá túl sok tehetsége.

Most itt az jönne, hogy leírom a történetet, de mivel az egy darab szart nem ér, ezt a részt most átugrom.

Nos.

A helyzet az, hogy Neveldine-ék nem hazudtolták meg magukat, az eredmény egy pörgős, vad akciófilm lett másfél órában, ami hamar elrepül. Történet szinten nem nyújt semmit, ott tényleg ne is kutakodjunk, a cselekmény se egy nagy vasziszdasz, van Cage aki őrült-üzemmódba van állítva, és van egy-két vagány Szellemlovas-eksön, amik közben dübög a metál mert az passzol hozzá. Nincs viszont normális főgonosz, az előzetesben beígért Christopher Lambert meg csak egy jelenet erejéig bukkan fel és nem is csinál semmit. Én naiv valahogy azt hittem, ő lesz itt a fő nemezis, de ekkorát én még nem tévedtem.

Ne legyenek illúzióink, nem jó film ez. B-mozinak viszont tökéletesen megteszi, kurvajót szórakozhatunk rajta, ha tudjuk mire ültünk be, és nincsenek nagy elvárásaink. Mondom, pörög és megy, nincsenek igazán unalmas pillanatok, néha látványos is, és még poénok is fértek. Meg aztán arra is emlékeztetnek néha, hogy ne vegyük ám túl komolyan ezt az egészet. Trash ez, amit simán lehetne párosítani a Drive Angry-vel. Talán annyi különbséggel, hogy ez egy fokkal autentikusabbnak hat. Viszont, hogy őszinte legyek, simán kibírt volna az alapanyag egy R-es besorolást, amiben semmi tökölés nincs. Na nem mintha itt lett volna, csak…Na, azért érződik, hogy PG-13. Az azonban örvendetes, hogy míg az elsőben Cage leginkább egy unalmas alakítást nyújtott, itt már mega-actinget (sic) ad elő. Tüzet vizel, meg ilyenek. Már csak ezért is érdemes megnézni, egy doboz sör társaságában.

Gondolatok az AVENGERS-előzetesről

Tehát kezdjük azzal, hogy megérkezett az AVENGERS trailer teljes életnagyságban, nagy felbontásban, két perces hosszúságban és a helyzet az, hogy tetszik amit látok. Felmerülnek persze ilyenkor olyasfajta aggodalmak, hogy a film talán nem lesz olyan jó, de én optimista vagyok. Tudjátok hogy van ez, van egy film amit beharangoznak és a reményeid, az elvárásaid a magasba szökellnek. Ilyen film volt a tavalyi THE EXPENDABLES, ami a legnagyobb akciósztárokat sodorta össze és dobta be a közösbe. Az eredményt ugyan én nagyon szórakoztatónak találom, szívesen veszem elő újra meg újra, de persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy merem jó filmnek mondani. De örülök hogy elkészült, lehetett volna ez sokkal de sokkal rosszabb is. Remélhetőleg a második résszel kijavítják az első hibáit, de erre még kitérek később máshol.

Az AVENGERS-szel is ez a helyzet. Adott egy szuperhőscsapat, melynek fontosabb tagjai külön-külön kaptak filmeket. IRON MAN, THE INCREDIBLE HULK, THOR, CAPTAIN AMERICA. Ezek a filmek mind egytől egyig minőségi daraboknak mondhatók, a kritikusok és a közönség egyöntetűen pozitív véleménnyel volt róluk. De ők mind “csupán” apró részesei egy nagyobb, nagyszabásúbb mozinak. Végül mindet összeterelik egyetlen filmbe, és ez az AVENGERS. A film, aminek gondolatától az összes képregénybuzi nyála kicsordul és természetesnek vesszük azt a tényt, hogy ez az alkotás bizony nem lehet akármilyen. Persze, jók voltak az előző filmek, az eredetsztorik, de az egy teljesen más tészta, az ehhez képest egy sokkal könnyebb dió volt. Adott egy karakter, írni hozzá egy jó történetet, keresni egy jó színészt, ennyi. Plusz egy tehetséges rendező. A Bosszú angyalai viszont egy masszívabb valami, itt nem elégedhetünk meg annyival hogy “jó film”. Vagy hogy “Oké, nem szúrták el.”. Ennek a filmnek a tökéletes, mindennél szórakoztatóbb és epikusabb szuperhősmozinak kell lennie, mely tartalmazza azon pozitív elemek sorát amiket az eredetsztorikban megszerettünk. Humor, jól adagolt akciójelenetek kellő aránnyal és ami talán a legfontosabb, a karakterek. Rendkívül kényes téma ez, és az alkotók vállán hatalmas súly fekszik szerintem, mert nyilvánvalóan ők is tisztában vannak azzal hogy ezt bizony nem kúrhatják el. Ha elkúrják, rajongók hadát haragítják magukra és úgy fogunk gondolni a filmre, mint egy olyan alkotásra ami lehetett volna sokkal de sokkal jobb is. Mert az egy dolog, ha mondjuk csalódunk az új Guy Ritchie-filmben (most csak úgy hasraütés-szerűen mondtam valakit), de ha ennek csalódás a vége, a világ összeomlik. Képletesen persze. Talán túlzásba viszem ezt a hozzáállásomat, de tényleg úgy gondolom hogy óriási lehetőség van ebben az egészben, aminek minden egyes aspektusát kellőképpen ki kell használni.

A minap napvilágot látott a film első igazi trailere mint említettem, és az előzetes pontosan azt ígéri amit elvárunk a filmtől. Masszív rombolást, akciókat, veszélyben a világ, hősök összegyűlnek, vitába keverednek (külön várom már az előzetesben is elhintett Stark-Rogers szópárbajt) és nem mellesleg minden erejükkel azon vannak hogy megmentsék az emberiséget. Akad egy egocentrikus, playboy figura, egy isten, egy háborús hős aki több évig hibernálva volt, egy zsoldos, ügynöknő, valamint egy tudós aki nagy zöld melákká tud alakulni. Színes csapat ez, tehát remélhetőleg kapunk majd jónéhány összetűzést. Látni az ízelítőből hogy komolyan ki akarják elégíteni a rajongókat és nagyközönséget egyaránt, és tényleg iszonyúan tetszik amit eddig láttam. Nagyformátumú, epikus szuperhősmozit ígér ami után talán úgy jöhetünk ki mindnyájan a moziból, hogy: “Igen! Erre vártunk! Boldogok vagyunk!” Nos, jövő májusban(?) kiderül, hogy mit rejt a varázsló kalapja. Izgatottan várom a végeredményt.

Hugh Jackman a THE WOLVERINE-ről

Ezt mondja a fickó a készülő filmről:

“The Wolverine will do the character justice and show his uncontrollable “rage”. I think we’ve got the chance to nail the character this time, to do the hole-in-one. We haven’t managed that yet. On the last movie, we complicated it with too many other characters. And there’ll be more women this time, which is good. The last one was so masculine! The new film will go more into the character. I don’t think we’ve ever seen his rage expressed properly. We’re letting go with this one of the whole, ‘Who am I? Where did I come from? Oh no, I’ve lost my memory,’ thing. I feel like that’s sent us all to sleep. ‘Yeah, whatever pal. We’re bored! Fine, you were a sushi chef, whatever it was, can we just get on with the story now?’”

Tehát jobban belemennek a karakterbe. Lesz több nő, mert az előző annyira maszkulin volt (igen? ne röhögtess már). Meg hogy dühös lesz Rozsi. Ez utóbbi ismerősen hangzik, az előzőnél is elsütötte ezt Jackman, hogy bemutatják a mutáns sötét, haragos oldalát is és olyan lesz mint Max Cady a CAPE FEAR-ben. Hm? Persze, bullshit. Nem kétséges. Kérdés az, hogy ez alkalommal nem-e basszák el a dolgot. Légyszi. Pretty please, with sugar on top. Don’t fuck it up.

Zöld Lámpás (2011)

Bukta.

Lehetett volna ez másként is, lehetett volna egy remek film az eredmény, de Martin Campbell szuperhős-mozikba történő utazása majdnem minden téren teljes kudarc. Azért mondom hogy majdnem minden téren, mert egyébként a GREEN LANTERN önmagában egy egészen szórakoztató kis produkció lett, pazar effektekkel, rajzfilmszerű látványvilággal és egy olyan közismert cselekménnyel, amit már láttunk már nem egyszer, de azért némileg kellemes volt újra megnézni. A felelőtlen, félelmet nem ismerő, nőcsábász fiatalember hőssé válásának folyamatát vehetjük újra szemügyre, a megszokott klisékkel és fordulatokkal nyakonöntve.

A fő probléma a forgatókönyvvel van. Érezhetően sok változtatáson ment keresztül az eredeti cselekmény, biztosra veszem hogy több író tollán keresztül átzuhant a cucc, és itt rejlik a gond. Ahelyett, hogy egy érdekes, újszerű filmet írtak volna, az egészet annak rendje és módja szerint kisiklatták. Nem is volna persze baj, ha csupán klisékből építkezne a dolgozat, a Jó és Rossz harcának toposzaiból, de teszi ezt olyan összehányt módon, hogy a végén mikor a stáblistának vége lett, már nem éreztem semmit, bólogattam csak csalódottan.

A forgatókönyvön kívül a színészek azok akiknél kilóg a lóláb, Blake Lively ugyan csinos kirakatbaba, de nincs igazán módja arra, hogy többet nyújtson a nagy melleinél és a szépségénél, ahogyan Ryan Reynolds is limitálva van ilyen téren. Peter Skarsgard karaktere sínyli meg leginkább a dolgot, szegény Hemmond dokit olyan szinte ledegradálták, hogy fájó volt nézni. Figurája kimerül abban, hogy önző és gonosz, és persze szerelmes az imént említett asszonyságba. Pedig lett volna benne lehetőség, egy ideig tetszett is, ez az el nem ismert, rosszul öltözködő szánalmas fickó, de ahogy telik a játékidő, úgy silányul el egy papírmasé karakter szintjére. Nem tudja eldönteni a forgatókönyv hogy mit kezdjen vele, ezért hamar ki is kerül a képből, nyomot nem hagyva maga után. Tim Robbins is felbukkan, de róla jobb nem szólni egy szót se, hadd felejtsük el miért is vállalta el ezt az apró szerepet.

A látvány szépen van kezelve, de olybá tűnik, hogy az alkotók nagyon visszafogottan bántak a matéria által nyújtott lehetőségekkel. Nem használták ki azt, amit ki kellett volna használni, az akciók olykor látványosak ugyan, de hamar kifogy belőlük a szusz, a végén várt nagy látványtenger nem gyakorol semmilyen hatást a nézőre, elsikkad. Pedig ugyebár itt az egész univerzum léte a tét, jogosan várnánk el hatalmas csimbummot. A legrosszabb lépés az, hogy az idegen bolygón játszódó jelenetekből is kevéske van, Mark Strong hiába lenne baromi jó Sinestro, de kriminálisan alul van használva a fickó. A kiképzés-jelenet jónak mondható, de amikor vége van, csak elvétve térünk vissza a bolygóra. Ez pedig nagy szégyen, szerintem.

Mindezek mellett nem mondom, hogy nem szórakoztam a filmen, akadnak remek pillanatok (a film nyitánya tetszett, meg a repülőgép-szekvencia), poénok is találhatók és van egyfajta gyermeki bája az egésznek. Mégse tudok szemet hunyni afelett a tény felett, hogy mi minden lehetett volna még ez a film. Így ez a mű a lehetőségek elmismásolt tárháza lett.

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)

Elérkeztünk ide is. A naaagynagy AVENGERS-film utolsó bevezetőjéhez, Amerika Kapitány eredetfilmjéhez, Joe Johnston rendezésében. Mi is volt eddig? IRON MAN 1-2, THE INCREDIBLE HULK, THOR. Ennyi, ugye? Remélem nem hagytam ki semmit. Ezek a filmek mind hozták a színvonalat, szórakoztatóak voltak mind a képregényrajongók, mind pedig a laikusok számára, mindenki megkapta a magáét. Utalások az univerzumra, utalások a másik filmre, itt Tony Stark, ott Tony Stark, ott egy pajzs, ott egy kocka. Szóval minden összefügg, egy univerzum ez, egy világ. Ezt akartuk. A CAPTAIN AMERICA sem okoz csalódást igazán, egy-két kritikus pontra szeretnék rávilágítani a kész filmmel kapcsolatban, de egyik sem olyan hajdenagy dolog. De a hiba, az hiba. És muszáj beismernünk, még ha kicsit nehéz is.

A film Steve Rogers-ről szól. Fiatal, vézna, betegeskedő srác ő, tipikusan olyan gyerek akit folyton megvernek a nagyobbak, de van egy olyan remek tulajdonsága, hogy nem rohan el, hanem felveszi a harcot azokkal akik megverik. Még ha nem is nyer, de megvan benne az akarat, hogy visszavágjon, hogy felvegye a kesztyűt az elnyomókkal. Katonának viszont alkalmatlan, mert hiába van meg a szíve a harchoz, betegsége (asztma, satöbbi) és testalkata akadályozza őt abban, hogy bizonyítson Amerikának, hogy harcoljon a hazájáért. Egészen addig, amíg egy orvos fel nem figyel rá, és felhasználja őt a szuperkatona-kísérlet alanyának. A művelet sikeres lesz, a vézna Steve-ből izmos, megtermett férfiember válik, majd később kvázi Amerika szimbólumává növi ki magát. Közben pedig egy bizonyos Vörös Koponya világuralomra kíván törni.

A dolgozat nem rest időt tölteni az úgynevezett eredettörténet ismertetésével, ami nagyon is jó dolog. Kicsit lassú léptekkel haladunk előre az első órában, ez viszont kifejezetten tetszett, nem lett elkapkodva a dolog, hagytak időt ahhoz, hogy megszeressük Rogers-t, meg hogy megtudjuk milyen ember is ő. Amikor aztán átvált szuperkatonává, a film egy kicsit erőre kap, majd újra lassabb léptekkel lépdel. Kifejezetten tetszett, hogy némi iróniával kezelték ezt az “Amerika hőse”-dolgot, nem lett erőltetve a cucc, hanem kicsit túlzásba is vitték, ezzel adtak neki egy ironikus hangvételt. Amerika Kapitányból eleinte inkább egy amolyan cirkuszi majmot csinálnak, turnéztatják, vele próbálják eladni a háborút, és imádtam, hogy közben Steve-ből nem vált egy olyan piperkőc, beképzelt hülye, hanem ugyanaz a “brooklyn-i srác” maradt, aki volt, csak épp most már tud is tenni valamit a hazáért.

Na de amikor elindul megmenteni Bucky-t, a film pörögni kezd, és itt ketté oszlik a dolog. Egyrészt, egész jó iramot diktál többségében az alkotás, a nosztalgikus hangulat mindvégig ott van, remek ötlet volt, hogy a második világháborúba helyezték a filmet (amúgy is ott játszódik ez a része), ez külön ízt ad az egésznek. Az akciók ahogy elnéztem inkább kézművesek voltak, és olyan igazi old-school eksönöket tekinthettünk meg, vagyis ha valaki kiosztott valakinek egy pofont, azt láthattuk és hallhattuk is, mint régen, ráadásul még a lövéseket is mutatták, ha valakire rálőttek, összeesett. Nem tudom, ez azért fontos részlet. Tehát az akció része kipipálva, ment a haddelhadd rendesen, lőttek, robbantottak, szöktettek, mindez olyan masszív mennyiségben-mértékben és minőségben, hogy tényleg le a kalappal.

Természetesen az egyik legfőbb kérdés, hogy hogy állt helyt Chris Evans? Azt kell mondjam hogy remekül, ugyanolyan remek és testre szabott választás volt, mint Stark szerepére Robert Downey Jr. vagy mint Thor-nak Chris Hemsworth. Visszafogta magát a srác, nem ripacskodott, tényleg ő volt a Kapitány és Steve Rogers egy személyben, nem okozott csalódást. A többiek is mind jók voltak, kifejezetten tetszett Stanley Tucci karaktere, Tommy Lee Jones-t is bírtam, Haley Attwell is odatette magát (ahh…). Hugo Weaving, mint Vörös Koponya, igazi klasszikus gonosztevő aki a világot akarja uralni (mert ő felsőbbrendű és kész), és mint olyan, baromi jó volt, úgy gonoszkodott ahogy kell. Lehetett volna kicsit többet is a színen, azt hiszem, de nagyon nincs kifogásom ellene.

Egyedül a vágás zavart itt-ott. Nem az akcióknál, ott jó volt, hanem egyes jelenetek között, néha olyan tesze-toszának éreztem a váltást, volt hogy egyből belevágtak az akcióba, amit furának éreztem. Ez kissé néhol megtörte a lendületet, de annyira nem, hogy nagyon elrontsa a dolgot, csak mégis, nem tudok elmenni mellette úgy, hogy ne mondjam el. A másik, hogy a befejezés is kissé gyors volt, valahogy úgy éreztem, hogy olyan hirtelen rárakták a pontot, ugyanakkor megmentette a dolgot az az egyszerű, de kedves dialógus Carter ügynök és Rogers között. Esküszöm megható volt, a film utolsó mondata pedig erre egy szintén szívfacsaró pont volt arre a jelenetre.

After credits-scene

Természetesen most is volt, ezúttal egy AVENGERS-teaser, és olyat vigyorogtam, hogy lehet a jegyszedő csaj aki már szedte össze a szemetet, hülyének nézett.

Összesítve

Kisebb hibái ellenére a színvonal tartva van, elég szív és lélek szorult a filmbe ahhoz, hogy keblünkre ölelhessük, látványos akciók, nameg a jó öreg, sokadjára bevált képlet: good vs. evil. Ajánlom. Most pedig jöhet az AVENGERS!!! jupííí

Pókember 2 (2004)

Tegnap nosztalgiáztam és újranéztem Sam Raimi Pók-trilógiájának második fejezetét (most az elsőt átugrottam, ahhoz nem volt hangulatom), ellenőrizve, hogy még mindig tudom-e szeretni.

Máig ezt a filmet tartják minden idők egyik legjobb szuperhősfilmjének, nem is véletlenül, mert eléggé odatették magukat az alkotók több téren is. Az első rész hibáit feljegyezve gyorsan ki is javították azokat (nem volt gagyi zöldmanó-jelmez, sőt zöld manó sem, és az effektek is szebbekké váltak), a forgatókönyv biztos lábakon áll, az akciók még látványosabbak és ütősebbek, meg úgy összegészében egy szilárdabb, jobb filmet tettek le az asztalra. Peter Parker immáron elfogadta hogy ő Pókember és szuperhősi mivoltának próbál kétségbeesetten eleget tenni, közben pedig igyekszik Parker-ként is élni. A SPIDER-MAN 2 azzal a dilemmával játszik el, hogy mi történik ha az ember személyisége kettéválik, hogyan lehet valaki szuperhős és magánember egyben? A Pókember-képregények híre és sikere leginkább abban gyökerezik, hogy az olvasóközönség könnyedén tudott azonosulni a főszereplővel. Könnyebben, mint például Batmannal, mert míg a denevérember egy skizoid hajlamú, gazdag, antiszociális fickó, addig Pókember valójában egy kissé szerencsétlen fiatal, akinek amellett hogy meg kell küzdenie mindig valami szupergonosszal (néha világot kell megmentenie), az is fő problémája, hogy miből fizesse ki a lakbért, el kell tartania szeretett May nénijét és akkor még a csajokról nem is beszéltünk. Egyik oldalon a vörös Mary Jane, a másikon Gwen Stacy. Néha Fekete Macska, vagy Debbie Whitman. Szóval a srácnak van gondja bőven, de lényegében olyan mint mi mindannyian. Csak épp ő még ráadásként szuperhős is. Plusz, irtó jó beszólásai vannak harc közben. Mindebből a mozifilmekbe át van ültetve elég sok minden, de azért jópár dolog kimaradt.

Ami van:

- Pókembernek/Parkernek tényleg sok a gondja: May néni, Mary Jane, Oki doki
- A Hírharsona folyton lejáratja őt
- Lakbér kifizetése késik
- Legjobb barátja ellene fordul
- Akció

Oké, amit itt felsoroltam, az mind a “probléma”-részhez köthető. Ami azt illeti, Parker ebben a filmben nem is csinál mást, mint szenved, kivéve akkor amikor ledobja a Pók-gúnyát és újra csak Peter lesz. Akkor őszintén mosolyog és bárgyú arccal rója az utcákat, miközben a Raindrops Keep Falling on my head szól. Még mindig szerelmes Mary Jane-be, de miután az első rész végén kikosarazta őt (istenem…), itt meg MJ bejelenti hogy összejött mással és házasodni készül, de azért mégis szerelmes még Peterbe, de Peter még egyszer kikosarazza őt, mielőtt bepróbálkozott volna még egyszer MJ-nél, de MJ kikosarazta őt. Szóval kosarazzák egymást, mert ehhez értenek. Ez talán a három film egyik fő hibája, hogy Peter-t túlságosan nagy lúzernek állítják be. Sosincs szerencséje, mindig kapja az élettől a pofonokat, az egyetlen öröme a gonoszok ütlegelése lehetne, de ezt is unja már mert így nincsen magánélete. A másik probléma ebből fakad, hogy kedvenc Pókarcunk keveset poénkodik. Van egy-két beszólása a srácnak, de ha összehasonlítjuk a klasszikus képregényekkel ezt, akkor láthatjuk a nagy különbséget. Remélem, hogy Andrew Garfield már viccesebb Pók lesz. Tobey Maguire ugyan szimpatikus gyerek és jól megállja a helyét maszkban és maszk nélkül, de bevallom néha már idegesítő volt az a bárgyú arca és a folytonos szerencsétlenkedése. Továbbá, ami még húzza a filmet egy kicsit, az a néhol túlzásba vitt melodramatikus hangvétel. Sam Raimi hajlamos az ilyesmire, néha patetikus stílust üt meg azokkal a zsebkendő-szcénákkal (May néni kifakadásai és a dialógusok Peter és MJ között), meg ahogyan sulykolja a tanulságokat.

De még mielőtt a kedves olvasó azt gondolná, hogy lehúzom a filmet, nem. Nem húzom le, csak rámutatok néhány hibájára, mindezek ellenére azonban így is azt mondom, hogy kiváló munka a SPIDER-MAN 2. Persze, nem hibátlan, de a maga nemében remek. Az akciók pontosan kiszámítottak és kivitelezettek (talán néhol túl kimódoltak, de ne legyünk elégedetlenek), Octopus mint főellenség prímán kitalált alak, sajnáljuk szegényt, és vannak csúcspontok a filmben, nem is kevés. A humor is betalál sokszor, leginkább Jameson jelenetei érnek aranyat ilyen téren és az a kínos (de marhajó) jelenet a liftben.

Jól van megírva a film, mert érezhetően ügyeltek a karakterekre, azért a Pókember-érzés is benne van még ha kicsit változtattak is rajta. Tudjátok, a lelke megvan, és végülis az a lényeg.

Összesítve

Tudtam élvezni a filmet, még mindig bejön. Kritikusabb voltam vele mint máskor, de lehet azért mert már idősebb lettem. De tény ami tény, szórakoztató produkció ez, és akárhogy is nézzük: nagy fába üti a fejszéjét Marc Webb, ha ennél jobb Pókember-filmet akar csinálni. Nem lehetetlen, de azért nehéz.

Hellboy II – Az Aranyhadsereg (2008)

Nem tudom feltűnt-e valakinek, de ez a film mintha az emberek radarja alól egy csapásra kislisszolt volna. Úgy értem miután bemutatták, valahogy nem kapott akkora hírnevet, nem lett akkora siker, nem beszéltek róla olyan sokat. Persze, gondolom mindenki az új Batman-mozival volt elfoglalva, az egész világ a sötét lovagot nézte meg tízszer a nagy vásznon, de kicsit igazságtalannak tartom, hogy míg a TDK-t minden idők egyik legnagyszerűbb képregényfilm-folytatásának aposztrofálták, addig a HELLBOY II szart se kapott, max. azt, hogy “az első jobb volt”. Ezennel szeretnék hangot adni azon véleményemnek, hogy ez egy “bullshit”, úgy ahogy van. Ez az “első rész jobb volt”-dolog. Nehezemre esik felfogni, hogy valaki komolyan azt mondja hogy az első jobb volt, mert…Miért is?

Na…Tehát a HELLBOY II. az első rész után veszi fel a fonalat. Guillermo Del Toro rendezőt nyilván nem kell senkinek se bemutatni, ha valaki mégis felvont szemöldökkel kérdezné bele a monitorba, hogy “Ki a f@szom az a Del Toro?”, annak elmondanám hogy ő csinálja ma a legjobb fantasy-ket, továbbá kitűnő horrorfilmeket készít. Olyan, mint Peter Jackson volt anno, de őszintén, ha valaki most megkérdezné tőlem melyik filmet preferálom, Gyűrűk Ura vagy Hellboy 2, én az utóbbira tenném le a voksomat. Nem mintha bajom volna a gyűrűs filmekkel, nagyon jól meg vannak csinálva, de Del Toro munkája sokkal őszintébb nekem. Szórakoztatóbb, úgy értem a főszereplő egy nagy vörös fickó akinek a keze szikla. Szivarozik és remek egysorosokat tud kinyögni magából. A fickó egy badass. Oké? Vita lezárva. Szóval a HELLBOY II az első után játszódik. Liz és Hellboy együtt élnek, de megvannak a maguk problémái, például a vörös csávó nem szereti ha Liz hozzányúl a cuccaihoz, a lemezeihez. Ha vitatkoznak, akkor általában minden lángokban van, és teljesen természetes, ha lebontják a szoba falát. Hiszen ők már csak ilyenek. Közben új ellenség üti fel a fejét, és azt kell mondjam, ez a film már csak azért is jobb, mert a nemezis sokkalta érdekesebb és jobban kieszelt. Van súlya. Az első résznek az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy nem volt neki igazán érdekes rosszfiúja. Az egyetlen aki nagyon jó volt, az Kroenen, aki kutyamód jól bánt a pengékkel. Na ő egy klasszikus rosszfiú volt, über-badass. Nem beszélt, csak harcolt, de azt jól tette. Viszont a másik kettőnek nem volt semmilyen súlya, nem érezted hogy ott vannak. Ellenben Luke Goss, aki ebben a filmben játssza az ellenfelet, na ő már nagyon jó. Igazából az tetszett benne leginkább, hogy karakterét tekintve annyira nem is gonosz, inkább csak a saját fajtája miatt aggódik. Az már más kérdés, hogy a világra akarja szabadítani az Aranyhadsereget (melynek eredetéről megtudhatunk egyet s mást a film nyitó animációs jelenetében), de nem lehet teljesen haragudni a fickóra, jó érveket hoz fel a modern civilizáció ellen. Még sajnálni is lehet szegényt. Tehát simán kiütötte a nyeregből a kopasz náci csávót az első részből. Plusz, Nuadának van egy “jobbkeze”, Wink-nek hívják és ő egy troll akinek egyik keze helyén amolyan “repülő guillotine” van. Nagyon menő cucc, és átkozottul hatásos tud lenni. Így messze elér a keze.

Azon kívül, hogy a “gonoszak” jobbak mint az első részben, a legszebb az, hogy Del Toro itt láthatóan szabad kezet kapott. Míg az első részen érződött hogy kompromisszumokat kellett kötnie, bele kellett raknia egy civil fickót is akinek a szemén keresztül nézhetjük ezt a fura világot, meg az egész olyan…tipikus első rész volt. Látványos, szórakoztató, de valami hiányzott belőle. A második részben Del Toro teljes gőzerőre kapcsolt, kreativitását maximumra állította és abszolúte szabadjára engedte fantáziáját. Ha ilyesmi történik Michael Bay-jel, abból katasztrófa lehet, de Del Toro-nál egy remek film az eredményünk. Jó, oké. Annyira szabad kezet nem kapott, hiszen a költségvetés nem olyan sok, de látványt illetően is abszolút javult a film, az pedig csak a hab a tortán, hogy a legtöbb effekt, szörny, teremtmény kézzel gyártott. Ez sokat dob a filmen, látni old-school effekteket. Jobb, mint a CGI, én azt mondom. Az egész annyira sziporkázóan egyedi és fantasztikus, öröm nézni.

A szereplőkre sem lehet panasz, újra együtt az egész csapat. Kivéve a fiatal srác, őt kihagyták a buliból, de nem is bánom. Ő egy szürkeegér, nem vagyok rá kíváncsi egy ilyen filmben. Hellboy (Ron Perlman még mindig telitalálat) egyre inkább vágyik a rivaldafényre, arra, hogy az emberek észrevegyék, Liz teherbe esik, Abe pedig szerelmes lesz. Egyáltalán, ennek a filmnek az egyik legfőbb témája a szerelem, ez is nagyon bejött. Van egy jelenet a filmben, ami sokaknál kivágta a biztit, de én egy nagyon aranyos résznek tartom. Naiv kicsit, de őszinte és aranyos. Hellboy és Abe sört isznak és részegen éneklik Barry Manilow Can’t Smile Without You című dalát. Annyira jó ez a jelenet, mindig megmosolyogtat.

Műfaját tekintve ez a film már inkább fantasy, mint szörnyfilm. Inkább a Faun labirintusával hozható egy kalap alá, ami nagyon is jó. De persze, míg a Faun egy komoly dráma volt, addig a HELLBOY II. egy könnyedebb hangvételű akcióvígjáték, de így is tartalmaz egy-két megható jelenetet. Például amikor az a zöld lény elszabadul a városban és Hellboy-nak kell megállítania. Ez a jelenet is remekül példálózza azt, hogy itt nem egy egyszerű ellenséggel állunk szemben.

Az akciók is sokkal jobbak mint az elsőben. Jobban kivitelezettek, látványosabbak, jobb a koreográfia, egyáltalán…Sokkal jobbak, tényleg. Több ilyen részt is ki lehetne emelni.

A befejezés abszolút mosolyra fakasztó, de azért egy kis sötét jövőkép fel van vázolva, kvázi a harmadik részt előkészítve. De itt még minden szép és minden jó. happy end. És ezt szeretem.

Összesítve

Csupaszív fantasy remek karakterekkel, kitűnő akciókkal.