Kapott egy kis hype-ot ez a film az elmúlt pár hónapban, ezért gondoltam hogy meg kéne nézni. Egyébként is szeretem a jó karácsonyi mozikat, amik nem a giccsfaktor szerint játszanak, hanem arra mennek, hogy szembemenjenek a konvenciókkal. Tudjátok, mint a SILENT NIGHT, DEADLY NIGHT, a DIE HARD, a BAD SANTA. Ezek a legjobb karácsonyi filmek véleményem szerint, és a kritikák a RARE EXPORTS-ot illetően egy hasonló kaliberű művet igyekeztek sejtetni. Sőt, sokan John Landis műveihez hasonlítják ezt a finn produkciót. Tudjátok azokhoz a filmekhez, ami egy kicsit horror, de a tűréshatáron belül van, olyan amit ha gyerekként megnézel, akkor nyomot hagyhat benned. És simán felnőhetsz rajta, majd felnőttként klasszikusként tekintesz rá. Na, egy ilyet vártam a filmtől.
A történet Finnországban játszódik, ahol – és most rövidre fogom – találnak egy fószert akiről kiderül hogy a Mikulás egyik krampusza (egy elf…). Eltűnik a városkából az összes gyerek. Közben megismerjük a Télapó igazi történetét. Mert a Télapó bizony létező figura. Csak éppen nem annyira jófej és kedves, mint ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva, és ez a csavar az, ami valamilyen szinten eredetivé teszi a RARE EXPORTS-ot. Holott, ezzel már sokan eljátszottak a filmtörténet során (megint: SILENT NIGHT, DEADLY NIGHT például), hogy a csúnya rossz kisfiúkat meg kell büntetni.
Ami különlegessé teszi ezt a produkciót, szerintem egyértelműen a hangulat. Az ilyen alkotásoknál egyébként is marhára fontos, merjél úgy karácsonyi filmet csinálni, hogy nem fog el a karácsonyi atmoszféra. Nem tudom lehet-e olyat, de ha már azt elbaszod, akkor nem érdemes tovább folytatnod. Itt, ahogy néztem a filmet, egyre inkább elfogott egy különös hangulat, a karácsony érzése, közeledte, az a kellemes, bizsergető érzés. Tudjátok. Mindenki átélte már a karácsonyt. Nem vagyok én se olyan érzéketlen. Szóval tetszett, ahogy a rendező az atmoszférát megteremtette, pusztán a képekkel, és a havas tájakkal. Van egy sanda gyanúm, hogy elő fogom venni az ünnepnapokon.
De…
A hangulat önmagában nem elég. A film – habár gyönyörűen van fényképezve és jó a sztori – kicsit tökéletlenre sikeredett összességében. Folyton azt éreztem, hogy a direktor visszafogja magát egy kicsit az erőszak terén, nem lett sose eléggé félelmetes vagy fenyegető, még mielőtt azzá vált volna, meggondolta magát és megszelídült. Ez nem olyan nagy probléma, inkább egy észrevétel, nem volt annyira zavaró tényező, de mégis, akár egy aprócska tüske ott szúrt. Ezen kívül a befejezés lehetett volna erőteljesebb. Poén volt ez is, de valami nagyobb durranásra számítottam. Nem tudom, talán nekem voltak az elvárásaim nagyobbak, vagy pedig szimplán kritikusabb voltam mint alapjáraton. Franc se tudja. Csak egy ilyen sztori, valahogy jobb cselekményt igényel véleményem szerint. Fenyegetőbbet, veszélyesebbet. Ugyanakkor mégse tudok igazán haragudni a cuccra. Oké, vannak kifogásaim, persze. Nyilván. De így is több mint korrekt lett az eredmény, talán a finn vér teszi. Vagy a hangulat és a képek kettőse, amit nagyon eltaláltak. Az alapsztori. A kicsit sötét tónusú atmoszféra ami néha még Spielberg családi filmjeit is eszünkbe idézi. Mondom én. Ezért bejött. Ezért tetszett. Nem vagyok tőle annyira elájulva (habár kitudja, lehet eljutok idővel arra a szintre), de említésre méltó dolgozat született, olyan ami kicsit alázza megint Hollywood-ot.
Ajánlom hát megtekintésre, leginkább Karácsonykor, mikor a hó nagy pelyhekben esik kint, bent meleg, a bejgli illata száll a levegőben…Olyankor jólesik az ilyen.
), de a tai chi-vel tésztát gyúró Vicky Zhao különösen kiemelkedő (őt legutóbb pl. a Woo-féle Vörös sziklában láthattuk): olyan borzalmas sminket visel a film nagy részében, hogy képtelenség elhinni róla, milyen szép is valójában – a végén ez lekerül róla hálistennek – bár azért egy igazi shaolinhoz méltóan kopaszon jelenik meg.
