Wow! Úgy értem basszus ez rohadt jól néz ki! Ez kell, ez kell nekem most! De most nézem hogy ez is remake, azaz mégsem, hanem könyvadaptáció csak már ’79-ben csináltak egy filmet belőle. Ennek a rendezője Tomas Alfredson, aki a LET THE RIGHT ONE IN-t rendezte, a szereposztás meg annyira illusztris, hogy beszarás. Gary Oldman, Tom Hardy…Soroljam még? Nézd meg magad inkább.
Jó látni, hogy Spielberg végre kicsit összekapta magát, legalábbis így a trailert elnézve elég nyerőnek tűnik ez a filmje. Egy lóról szól, és képileg rohadt jól néz ki az egész. Érzelmes zene, impozáns beállítások, operatőri munka, tudjátok, olyan igazán spielberges kinézete van. És ez tetszik. Inkább ez, mint hogy egy negyedik Transformers-t pénzeljen.
A harmadik Transformers-filmről sok mindent el lehet mondani. Elmondhatjuk, hogy ez az eddigi legjobb. Elmondhatjuk, hogy bizonyos értelemben ügyeltek arra, hogy a történet érdekesebb legyen mint az előzőekben. Ebből következően, óvatosan ugyan, de azt is kijelenthetjük, hogy Michael Bay tanult egyes hibákból melyeket vétett eddig. Az akciók minden eddiginél masszívabbak, látványosabbak és nagyobbak. Chicago városát az utolsó órában olyan szinten zúzzák porrá, hogy azt tanítani kéne. Ámbár…
Kezdjük a történettel. Sam immáron nem iskolás kölök, hanem főiskolát kijárt fiatalember, aki állásinterjúról állásinterjúra jár, miközben oldalán ott van egy új lány. Hogy mi történt Megan Fox karakterével, azt nem tudjuk meg, mintha nem is létezett volna. A film egy impozáns, sokat ígérő flashback-kel indul, a hatvanas években vagyunk, a Holdra szállás idején. Kiderül, hogy az amerikaiak a Hold sötét oldalára mentek, ahol egy idegen járműre (a transformerek hajójára) bukkantak. A jelenben az történik, hogy az Autobotok védik az embereket, kutatják Megatront, és úgy néz ki, az Álcák már eltűntek. Látszólag, eltűntek. Hogy aztán kiderüljön: valami nagy dobásra készülnek.
Ne legyenek illúzióink. Az a tény, hogy ez az eddigi legjobb a három film közül, nem feltétlen jelent sok jót. Michael Bay legújabb filmje ugyan megtesz minden tőle telhetőt, hogy az átlag moziba járó embert levegye a lábáról pompás effektusaival és a 3-D élményével, de olybá tűnik hogy még mindig nem tudta megtanulni, miként kezelje a karaktereket és a cselekményt. Sam figurájával nincsen sok gond, láthattuk őt három filmen keresztül ahogy “fejlődik”, miként lett lúzer srácból az a srác aki már kétszer megmentette a világot és persze hogy többre vágyik az életben. Elismerésre az emberektől, hogy tudja mindenki: ő valaki. Ez rendben van. A többi szereplő viszont ugyanolyan egysíkú szerencsétlen marad mint eddig. A robotok ugyan többet harcolnak, mint eddig, de azzal továbbra se vagyok kibékülve, hogy nem lehet őket megkülönböztetni egymástól. Kivéve Optimust és Űrdongót, ők előtérben vannak (habár Optimus megint kicsit alul van használva. Úgy értem volt hogy csak úgy eltűnt…hová a fenébe? Optimus, mi van veled?), miattuk még tudunk izgulni, de a többiek olyannyira elsikkadnak hogy az szinte fáj. Nem jut más szerep nekik azon kívül, hogy lőnek és valamit mondanak, de nem ismerjük meg őket, ergó: leszarod hogy élnek-e avagy halnak. Nem mások, mint töltelékek. Ugyanez vonatkozik az emberi tényezőre is. Minden egyes szereplő lecserélhető, nem vált ki belőled semmi szimpátiát, a mellékszereplők egytől egyig csapnivaló ripacsok, akiket legszívesebben egy szívlapáttal agyonütnél. Hiába ígérte Bay azt, hogy ezúttal ügyeltek a karakterábrázolásra, ez nem igaz. Nem ügyeltek. A Sam barátnőjét alakító Rosie Huntington-Whiteley nem csinál semmit, csak néz bután maga elé, arról nem is beszélve, hogy érte pláne nem tudsz aggódni. Jelenléte maximálisan steril, és hiába látjuk 3D-ben a fenekét – amely meglehetősen csinos – , semmit nem tesz hozzá a filmhez. Elhiszem, hogy ő a nagy Ő Sam életében. Elhiszem, mert mondják. De komolyan? Ez a csaj? A film végén azon gondolkoztam, hogy vajon milyen érzelmeket váltana ki belőlem az, ha egy robot agyontaposná. Rájöttem: semmit. És ez nem azért van, mert egy érzéketlen tahó vagyok, hanem azért, mert karaktere annyira egysíkú és lapos, hogy fáj nézni. De azt olvastam Jason Statham csaja, szóval ne többet, befogom a pofámat. Felbukkannak hősünk szülei is, de szerencsére most kevesebbet vannak a színen. Sőt, a filmből olyan hirtelen és semmitmondóan kiírták őket, hogy azt nem tudtam hová tenni. Mi lett velük? Vagy most ez így tök lényegtelen? Nem mintha érdekelne, de legalább az írók megtarthatták volna a látszatát annak, hogy törődnek az ilyen apróságokkal.
Ami a humort illeti, abból ugyan kevesebb van most, de azért akad. Újra tanúi lehetünk a tipikus Bay-humornak, ami agyzsibbasztóan együgyű és fájó. Szegény John Malkovich is céltáblává válik, John Turturrót is visszahozták, valamint két kis robot szolgáltatja még a poénokat. Ami ezt a két kis hülyét illeti, ők olyanok voltak kb. mint a másodikban az ikrek. Tehát hiába mondta a rendező, hogy nem lesznek benne, a szellemük itt van. Igaz, ezek legalább tesznek valamit…És most kis SPOILER: feláldozzák magukat a végén. Öhm…Oké. Igen. Szóval feláldozzák magukat, ami úgy tűnt hogy a szart se érdekel.
Ebből következik, hogy a film legnagyobb hibája az, hogy nincsen szíve. Itt van a probléma. Nincs szíve, nincs lelke, ennek folyamán pedig lehetnek az akciók eszméletlenül robosztusak, amiket jó nézni…De engem tökéletesen hidegen hagyott. Nem mondható el, hogy visszafogta magát a végén a rendező, láthatóan arra törekedett hogy az akció minél durvább legyen és drámaibb, de én túl hosszúnak és fárasztónak éreztem. Pedig egy kurvanagy toronyház is ledőlt. Hm…Talán én vagyok öreg ehhez a szarhoz, vagy tényleg valami nagyon el lett számolva. Egy idő után már azzal mulattattam magam, hogy azt néztem, mikor lesz koszos a lány ruhája. Nem lett koszos. Basszus…De félreértés ne essék, aki rombolást akar látni, megkapja a magáét. Mert kurvajól néz ki! És voltak akciók amik odabasztak. Tényleg. De ez számomra kevés. Így nem lehet akciófilmet csinálni, ha valaki ebben a zsánerben dolgozik, annak ügyelnie kell egyes dolgokra. Ha egy John Woo-filmet megnézel, amiben szintén elég stilizált fegyverharcok vannak, ott érzed. Érzed, hogy minden egyes lövés mögött van valami. Azok az akciók tele vannak élettel, energiával, felérnek egy kész drámával. Ez a különbség Woo és Bay filmjei között. Míg Woo akciói hozzájárulnak az érzelmek kifejezéséhez (ez így korrekt? remélem érthető vagyok), addig Bay az akciókkal próbálja helyettesíteni őket. Nem ugyanaz a kettő. 
Persze biztos vannak olyanok akiknek ez bejött. Akik ebben az év egyik legjobb filmjét látják. Ahogy kijöttem a moziból elkínzott arccal, valaki azt mondta mögöttem: “Ez egy nagyon jó film volt.” Lehet, hogy tényleg az volt. Lehet, hogy csak én nem tudtam azonosulni. De tudjátok mit? Picsába, ez nem jó film. Nem vagyok a rajzfilmsorozat rajongója, a képregényekből is csak néhányat olvastam, de állítom hogy abból az alapanyagból egy sokkal jobb filmet is lehetne csinálni. Egy olyat, ami végre konkrétan a robotokról szól. Amiben számba veszik őket és tudsz velük azonosulni. Vagy ha már az emberi tényezőt helyezzük előtérbe, akkor az számítson is. De itt nem számított. Klisét klisére halmozva halad előre a cselekmény, anélkül hogy hatna. Vannak fordulatok, amik ha meglepőek is, de olcsók. Játssza el azt mindenki magában, hogy elveszi a filmből az akciókat. A millió dolláros látványvilágot. Mit kap? Ugye? Nem sokat. Ha figyelembe vesszük az X-MEN: FIRST CLASS című dolgozatot, akkor ott azon kapjuk magunkat, hogy akkor is lendületes, élvezetes és izgalmas a film amikor semmi akció nincsen. Sőt, megkockáztatom: a film akció nélkül is kurvajó volna. A TRANSFORMERS 3 az én szememben tehát nem más, mint annak a demonstrálása, mit lehet művelni a számítógépekkel. Annak példája, hogy az effektektől bizony nem lesz jó egy film. Hangos, látványos. De belül üres. Háromszor lettem hát átbaszva Bay által. Negyedjére nem fogok bedőlni, hacsak nem valaki más rendezi. Pénzpocsékolás magasfokon.
Tehát összegezve: többé-kevésbé szórakoztató, nagyon látványos, de nincs szíve. Viszont ha már az elsőért is rajongtál mint egy veszett szamár, akkor lehet ettől orgazmusod lesz. Szóval mindenki döntse el maga, az én véleményem úgyse számít mert úgyis mindenki megnézi és a legtöbben tényleg imádni fogják. A többiek meg órákat töltenek el azzal hogy kifilézik az egész produkciót.
Ami pedig a 3D-t illeti, engem nem győzött meg. Ez volt a harmadik 3D-élményem, de számomra nem nyomott sokat a latban. őszintén, tököm tele van ezzel a technikával.
A MISSION IMPOSSIBLE túl van három különböző stílust képviselő direktoron. Brian De Palma volt az első a sorban, és továbbra is fenntartom, hogy ő csinálta a legjobb filmet eddig. Persze, egy laza huszárvágással kiiktatta a csapatot (bocs, ez SPOILER), majd megtette Jim-et árulónak, de egy kiváló, stílusos ügynökfilm volt. A másodikat már John Woo vezényelte le 2000-ben, amit annak idején ugyan imádtam, és borzasztóan rajongtam a cuccért, de újranézve azt kell mondjam: katasztrofális. Ugyanakkor, bizonyos értelemben rohadt szórakoztató, csak éppen az egész egy Tom Cruise-show lett. A harmadikban már ügyeltek arra, hogy a sorozat klasszikus elemei meglegyenek a filmben. Végre láthattuk a csapatot dolgozni, behatolni, lopakodni, verekedni, és itt is megvoltak ugyan a hibák, de J.J Abrams-nek nem lehet igazán szégyellnivalója, szórakoztató és ütős film kerekedett belőle.
És most decemberben bemutatják a negyedik epizódot. Tom Cruise természetesen újra itt van, a rendező pedig ezúttal Brad Bird, akinek ez lesz az első élőszereplős műve. Eddig a THE INCREDIBLES-t láthattuk tőle, ami úgy zseniális, ahogy van. Ez a trailer pedig arra enged következtetni, hogy kellően ütős filmnek nézünk elébe. Csak Eminem nem kéne…De akkor is. Ez így nagyon rendben van.
A nagy nyári felhozatalból ezt várom még mindig a legjobban. Az új előzetes sok akciót ígér, némi poént, és gonosz nácikat. Tommy Lee Jones olybá tűnik hogy nem csupán a csekkért vállalta el a filmet, hanem valóban remek lesz benne, ami pedig Chris Evans-t illeti, sokan nem bírják a pofáját de azt hiszem van annyi karizmája (meg kis karizma. értitek…ha..haha) hogy cipelje a filmet a hátán. Ha mégsem, akkor ott lesz Hugo aki itt Red Skull és azzal próbálja “jobb” belátásra bírni a Kapitányt, hogy “We are much alike.” Kicsit ódivatú, nem? Úgy értem ilyet a kilencvenes években hallhattunk. De tetszik. Mondom, jegyezze meg mindenki a szavaimat: ez a film oda fog baszni. Ha mégsem, akkor tagadok mindent.
A WALL-E nem csak egy remek animációs film, nem. Több annál. Nem egy animációs a sok közül amit a szülő nyugodtan megtekinthet a gyerekével, és amire ráaggatjuk azt a címet hogy “Minden korosztály élvezheti”. Nyilván, ez is igaz. Mert minden korosztály megtalálhatja ebben a dolgozatban a maga számítását, azokat az aspektusokat amiket fontosnak tart egy filmben, de azt hiszem ennek most fölébe hajolok, megpróbálom másként rázni a fát. Szerintem azt fogom mondani, hogy a WALL-E az elmúlt évtized egyik legjobb filmje. Túlzás? És ha azt mondom: minden idők egyik legjobb sci-fije? De akár mondhatnám azt is, hogy az egyik legőszintébb, legaranyosabb romantikus film amit valaha láttam, és még csak nem is emberek a főszereplők. Kicsit fura, nem? Ne felejtsük el egy pillanatra se, ez egy Pixar-mű. A Pixarnak köszönhetjük azt, hogy láthattuk a TOY STORY-t. Sőt, az úgy még jobb, hogy én gyerekként láthattam, még annak idején. Büszkén állíthatom, hogy rongyosra néztem VHS-en. Igen, VHS-en, nem DVD-n és nem blurayen. Eredetiben volt meg (még mindig megvan valahol azt hiszem), és nagyon imádtam. De elkalandoztam. WALL-E.
A WALL-E a jövőbe (nem tudom most hogy távoli, nem túl távoli vagy nagyon távoli jövőről van szó) kalauzol bennünket, ahol megismerkedünk hősünkkel, a kis robottal akinek az a feladata, hogy egybegyűjtse a sok szemetet a bolygónkon. Mert tudni kell, ebben a jövőben az emberiség elköltözött a Földről a sok hulladék miatt, és itt lehet mondani hogy “ááháá, itt a tanulság! ne szemetelj”. Így is lehet nézni a filmet, és valóban, van benne valami szorongató érzet, hogy ez akár még meg is történhet, de az alkotók nem erre helyezték a hangsúlyt. Sőt, az audiokommentárban elmondja a rendező, hogy neki ez nem is volt célja, nem egy oktatófilmet akartak vászonra vinni, csak ez tűnt a legjobb történetnek. Hiszem is meg nem is. A végeredményen nem változtat. A kis robot, kinek neve WALL-E, szorgalmasan csinálja a feladatát, minden nap. Mint később kiderül, a kis fickó már maga is elavult modell, gyakorlatilag már senki nem tartja számon a munkáját, még csak dicséretet se kap, de ő azért végzi a dolgát mert amúgy sincsen más dolga, gondolom. Közben felfedez apró dolgokat, elraktároz szuveníreket (Rubik-kocka, melltartó, pingpong-ütő, meg ilyenek), és minden harmonikusan, eseménytelenül zajlik, amíg a Földre nem küldenek egy másik robotot, aki sokkal hatásosabban tudná végezni Wall-E feladatát. Pontosabban egy küldetése van: növényt találni a kies bolygón, valamiféle életnek a jelét. És igen, itt jön képbe a szerelmi szál, ami kissé furcsa, ha belegondolunk mert mégis csak két robotról van szó, de a poén az, hogy elképesztően érzékletesen tudták bemutatni kettejük kapcsolatát. Ráadásul úgy tudták ezt megoldani, hogy nem próbálták felruházni őket emberi tulajdonságokkal (igen, tudom a szerelem eléggé emberi, de nem lett belőlük Bambi vagy ilyesmi, nem beszélnek emberi nyelven és nem is énekelnek). Azt hiszem ez a két robot sokkal őszintébb mint az emberek többsége, és akár a végsőkig kitartanak egymás mellett.
A film nyitánya egyébként már önmagában megér egy misét. Sokáig nem hallunk egy árva dialógust sem, kvázi némafilmet látunk, képekkel mesélnek nekünk. Látjuk ahogy Wall-E dolgozik, ahogy zenét hallgat, az égre tekint, érezzük hogy magányos, ahogy néz egy régi szerelmes filmet és felfedezi azt az érzést, hogy sokkal jobb lenne egy társsal élni mint így egyedül. Gondolom nem igazán van tisztában ezekkel a dolgokkal, de érzi, és ez a lényeg. És amint megpillantja EVE-et, a kifinomult technológiával bíró menő robotlányt, egyből szerelembe esik. Kissé ügyefogyottan, de rendületlenül igyekszik felhívni magára a figyelmet, de EVE sokáig nem veszi őt figyelembe. A cselekmény lényegi része akkor üt be, amikor WALL-E potyautasként felmegy arra az űrhajóra amivel a “csajt” szállítják.
Van ugyan a filmben emberi tényező, de egyértelmű, hogy itt nem ők a főszereplők. Nem elhanyagolhatók ők sem a történet szempontjából, de inkább a két robot megismerkedésére összpontosít a film, és teszi ezt rendkívül hatásos eszközökkel, ahogyan azt az imént már taglaltam röviden. Okosan megírt, érzékeny, érzelmes történetet láthatunk amely azonban nem válik sose giccsessé, vagy közhelyessé. WALL-E-nek karaktere van, akivel könnyedén tudunk azonosulni, át tudjuk érezni amit ő érez, ez pedig az animátorok zsenialitásának is köszönhető. Apró arcrezdülésekkel képesek velünk tudatni hogy éppen mi jár a nemlétező agyában.
Egyenesági sci-fiként is megállja a helyét könnyedén ez a dolgozat, annak tekintetében hogy milyen részletességgel vázolja fel nekünk ezt az alternatív jövőt. Valamiképpen még a 2001-re is emlékeztet a film, de lehet ez távolabbi párhuzam. Az viszont mindenképpen mesteri, ahogyan a “néma” jeleneteket kezelték.
Székhez szegez, lebilincsel, megérint. Ha fiatal vagy akkor a kitűnő látványvilágával és őszinte érzelmeivel vesz le a lábadról, ha felnőtt vagy, akkor a jövőképével és/vagy a szerelmi szállal. Akárhogy is, a WALL-E nem kis teljesítmény a Pixar történetében. De mit beszélek…Nem csupán a Pixart nézve zseniális, de ahogy mondtam, bátran odasorolom az elmúlt évtized legjobb filmjei közé. Nem tudom eléggé dicsérni…
Mivel holnapután már rohanhatunk megnézni a Transformers újabb részét, ezért úgy döntöttem még előtte írok pár sort az első epizódról. Most hogy…tudjátok, trilógiává bővül ez az egész haddelhadd. Szinte fáj leírni a “trilógia” szót, hiszen sokáig olyan klasszikusokra használhattuk ezt, mint a STAR WARS, GODFATHER, vagy egyebek. INDIANA JONES, hogy még példálózzak. De tudja mindenki: az idők változnak, a nézői igények is, a rendezői instrukciók szintúgy. Michael Bay esetében ez azt jelenti hogy legyen a film minél látványosabb, történet nem számít. Pedig volt okunk reménykedni valamilyen szinten, hiszen Steven Spielberg ült a produceri székben, és ha valaki, hát a sapkás, szakállas örökgyerek aztán tudja miként nyűgözzön le bennünket. Kicsit tévedtünk. Mert amíg tényleg, látvány tekintetében a film mondhatni kielégíti az embert, addig minden más aspektusával bánt minket. Offenzív, na nem annyira mint a második, de éppen eléggé bántó produkció ahhoz, hogy kikergesse az intelligens embert a világból. Lehet ám azzal védekezni, hogy ez egy nyári popcorn mozi, és hogy ha nem szeretem az ilyen filmeket, akkor nézzek Jim Jarmusch-t meg Woody Allen-t. Lehet jönni ezzel, de én erre azt mondom, hogy írásos bizonyítékaim vannak azokról az időkről, amikor még a nyári kasszasikerek intelligensnek voltak mondhatók. Volt egy film, abban is űrlények voltak. Meglehet, az olvasó is hallott már róla, annak idején elég szép siker volt. Az a címe, hogy ALIENS. De volt egy másik, egy bizonyos Bruce Willis nevű úriember szerepelt benne és DIE HARD volt a titulusa a dolgozatnak. Mennék tovább, de szerintem érti mindenki, hogy mire akarok kilyukadni. De persze, ne legyünk ennyire mocsokmód sznobok. Lássuk be, hogy igenis jólesik néha úgy bemenni a moziba, hogy nem kell túl sokat használni az agyunkat (mondom: NÉHA!), és csak bámulunk a vászonra amíg a nyál folyik a szánkból. Természetesen, megvan ennek a bája. Erre épített ez a legelső TRANSFORMERS-mozi is. És ez még önmagában nem baj. A baj az, amikor az alkotók annyi szart próbálnak beletömni a szánkba, hogy az már az orrunkon folyik ki. Értem én, Michael Bay tudja miként kell a látványra fektetni a hangsúlyt. Ez pedig a film legfőbb pozitívuma, egyben egyik negatívuma. Pozitívum, mert az akciók tényleg jól néznek ki. Lehet fikázni a stílust, de el kell ismerni, vannak baszottul menő jelenetek a filmben. A nyitó akció, meg…A záró akció. Igen. Azon kívül ott van Optimus Prime maga, és a hangja. És…Rohadjak meg hogy ezt mondom, de több említésre és dicséretre érdemes dolgot nem találtam a filmben.
Pedig persze, annak idején szerettem ezt a filmet. Moziban teljesen lenyűgözött. De én egy fura szerzet vagyok, hajlamos vagyok elfelejteni egy film hibáit…Nem, nem elfelejteni. Egyszerűen nem veszem észre. Eltelik pár hét vagy pár nap és már tisztán is látok. Ez volt itt is. Tetszett mert látványos volt. Mert hatalmas robotok küzdöttek egymással. Mára már többé-kevésbé a falat kaparom attól, ha valaki elkezdi dicsérni ezt a cuccot. Miért is? Nincs azzal probléma ha valaki szeret egy szar filmet. Lehet szeretni, de senki ne mondja nekem, hogy ez a mű így rendben van. Ami leginkább lehúzza nálam az egészet az a poénok minősége. A mellékszereplők. Istenem, ha megszabadulnánk ezektől az ominózus jelenetektől, akkor a film fele ennyi játékidővel se bírna mint most. Shia még csak-csak, de ha ránézünk Megan Fox-ra akkor sokkal inkább el tudnánk képzelni egy pornófilmben. Aztán ott vannak a sztereotíp karakterek. A vicces fekete, a kemény fekete, a halmozottan fogyatékos minirobot. Aztán a klisék tömkelege. A viccesnek szánt szcénák, mint mondjuk amikor Bumblebee levizeli az ügynököt. Vagy a kínos pillanatok a szülőkkel. Említhetném azt a részt is, amikor a robotok bemutatkoznak, majd Bumblebee elkezd hip-hop zenére mozogni. Én érzem magam hülyén. Külön fejezetet lehetne szentelni annak, miként csinálnak komplett segget John Turturro-ból aki egyébként jó színész. Bizonyíték erre az a pár Coen-film amiben szerepet vállalt. Most direkt nem fikáznám a forgatókönyvet magát, mert abban még talán van némi kraft (de ha meggondoljuk…). A baj ott van, hogy mint film mellényúlás. Szórakoztatónak lehet ám nevezni, mert időnként tényleg az. De szétcsúszik a dolog, mikor túlzottan komolyan veszi magát. Mert ez történik két órában. Vagy ha épp nem veszi túl komolyan magát, akkor béna poénokkal igyekszik affektálni, amin mondjuk nevet egy ötéves vagy egy olyan aki eléggé le van zsibbadva agyilag ahhoz, hogy…Mindegy. Talán minden más lenne, ha Spielberg mint rendező veszi kézbe a dolgokat. Akkor egy igazán emlékezetes dolgozat kerekedett volna. Még ha nem is tökéletes, de akkor értékelhetőbb lenne. Így viszont csak egy popcorn-mozi a sok közül. Szív nélkül. Hatásvadász látványelemekkel. Egy évvel később elkészült az IRON MAN, ami okos, példamutató adaptáció volt olyan szempontból, hogy megmutatta: kell a forgatókönyv és legalább egy remek karakter. Az a film se mérföldkő, de sokkalta jobb mint Bay filmje. Az akció nem minden. Bocs. De ha már akció! Van egy jelenet a TRANSFORMERS-ben ami nagyon felidegesít. Amikor Sam először kerül összetűzésbe az idióta, kicsi robottal. Elkezdenek viaskodni, közben Bumblebee és egy másik bazirobot elkezdenek bunyózni. Valaki magyarázza el, miért volt szórakoztatóbb az, hogy Sam-et nézzük ahogyan buzul azzal a görccsel, ahelyett hogy normális robotbunyót néztünk volna. Ez egyszerűen érthetetlen számomra és rossz. way to ruin a scene, Bay!
Ami a robotokat illeti, az se túlságosan jó, hogy gyakorlatilag alig lehet őket egymástól megkülönböztetni. Nem ismered meg őket, nem hat meg, ha történik velük valami mert…Azt se tudod melyik melyik. Kivéve Bumblebee-t, mert ő sárga. És Optimust, mert ő kibaszott Optimus. De a többieknek még a nevét se tudom felidézni, nemhogy a külsejüket. Helyettük kapunk emberi tényezőt ami viszont kárára megy a produkciónak, de ezt már említettem. Nem tesz jót egy filmnek, ha a legtöbb szereplőt legszívesebben agyonvernéd egy szívlapáttal.
Agykikapcsolásnak tehát elmegy a TRANSFORMERS, de másnak nem. Hosszútávon nem állja meg a helyét. A kérdés pedig az, hogy miben lesz jobb a harmadik rész. Egy jóindulattal közepest érdemlő első rész és egy katasztrofális második után mi a garancia arra, hogy ezúttal beletrafált Bay? Nem mondom, hogy nem várom, nagyon is kíváncsi vagyok a filmre és alig várom hogy megnézzem miként amortizálják le Chicagót a robotok. Várom. Komolyan. Csak fenntartásokkal. Egyszerűen elfáradtam két film után.
Jason Statham, Clive Owen és Robert De Niro. Három név. A KILLER ELITE egy új akciófilm mely igaz történeten(?) alapszik és ez az előzetes odabasz. Nem vicc, aggódtam én hogy béna lesz, de ez alapján tutira nézős. Úgy értem Statham alapjáraton badass, és ha jó filmbe rakják bele, akkor kő kövön nem marad, Clive Owen pedig az a színész aki szintén képes arra hogy kemény legyen (és itt még pornóbajusza is van, hát nem szép?), és…Igen, De Niro is itt lesz és láthatóan szétrúg néhány segget. Láthatóan formában van. És az akciók is valahogy jól néznek ki, szóval már csak az kell hogy Rated R legyen (szerintem az lesz) és akkor meg vagyok véve száz százalékban. Azért vicces, hogy pont így szülinapomon jön ki ez a trailer, mintha direkt nekem kedveztek volna. A napom így faszán indul.
Jonathan Hensleigh 2004-es Punisher-adaptációja ugyan sok rajongót tudhat magáénak, de én így másodszori megtekintés után se vagyok képes ezt megérteni. 
A Megtorló figurájával 1974-ben találkozhatott először az olvasóközönség, mégpedig az Amazing Spider-Man 129. számában. A Megorló, alias Frank Castle egy antihős, aki – miután családját meggyilkolták – úgy dönt saját maga veszi kézbe az igazságszolgáltatást, kb. mint ahogyan azt Paul Kersey is tette a Bosszúvágy című filmben. Halálfejes pólóban küzd a gengszterek ellen és mindent megöl ami bűnös, mindent ami mozog, tehát nem egy vidám személyiség ő, mint Pókember. Inkább Batman-hez lehetne hasonlítani, olyanformán hogy mindketten sebesült lelkek, látens pszichopaták akik folyton árnyékban járnak, és nem kímélik a gonosztevőket. Mindketten saját múltjuk foglyai, és ez ellen pedig az az egyetlen ellenszerük hogy újabb és újabb bűntényeket hiúsítanak meg. A Megtorló világa sötét és delejes, nem vicces, nem hahotázó, leginkább a hetvenes évek bosszúfilmjeihez lehetne hasonlítani. Erőszakos, realisztikus, borús.
Nem ez volt persze az első kísérlet a karakter nagy vászonra adaptálására, egyszer 1989-ben Mark Goldblatt is megcsinálta a maga verzióját Dolph Lundgren-nel (ami szerény véleményem szerint sokkal jobb film, mint ez, de erre még visszatérek) karöltve. Az a film nem aratott valami nagy sikert, sőt sokan nincsenek is annak tudatában hogy elkészült. Jonathan Hensleigh 2004-ben újra elővette az alapanyagot és úgy döntött filmet csinál belőle ő is. Az egykori forgatókönyvíróból rendezővé avanzsált ember igencsak dicséretre méltó attitűddel látott munkához, célja az volt hogy relatíve alacsony költségvetésből készítse el a művet, CGI nélkül, igazi kézműves akciókkal melynek nyoma ott maradt a filmen, ez tény. Főszereplőnek megtette Thomas Jane-t, aki azelőtt olyan filmekben villogott ismeretlenül mint a Háborgó mélység (Renny Harlin rendezése), vagy az Édes kis semmiség. További koncepció az volt, hogy a Megtorló figuráját mai környezetbe ültetve mesélje el az alapoktól kezdve, eredet történetet faragva az egészből, a helyszín pedig legyen Miami…Vagy Los Angeles? Őszintén, fogalmam sincs, de ez biztos nem New York. 
A történet egy bosszúnak a megbosszulása. Frank Castle a film elején beépített emberként pózol, az akció során eljátssza a halálát, mert vissza akar vonulni és családjának szeretné szentelni életét. Azonban hiba csúszik a számításba, a rajtaütés során életét veszti Howard Saint milliárdos gengszter fia, majd miután a gyászoló apuka tudtára jut hogy az a fickó beépített volt és még mindig él, az embereit ráküldi a családi összejövetelre ahol mindenki meghal. Csak Frank éli túl. Ezek után nyilván mindenki számára világos, mi következik.
Namármost, ahogyan azt elmondtam, dicséretes, hogy a filmben kézműves akciókat láthatunk, igazi robbanásokat, vért és verejtéket, tűzharcokat és ökölpárbajokat, kvázi megidézve a nyolcvanas évek akciófilmjeit. Igenám, de míg ez papíron tök jól mutat, a filmben ezt nem tudták teljesen visszaadni. Egyrészt, a forgatókönyv totális mellényúlás több szempontból is. Mert amíg akadnak jó jelenetek, és a tónus alapjában véve komoly, sokszor beüt egy olyan szcéna mely felborítja a rendet, és teljesen oda nem illőnek hat. Ilyenkor történik meg az, hogy mintha átmenne az egész cucc saját maga paródiájába. A dialógusok sokszor fülsértően bénák, és Thomas Jane ugyan megtesz minden tőle telhetőt hogy hitelesen adja vissza az emlékekkel és a bosszú gondolatával küzdő apa szerepét, nem sok helyet ad a forgatókönyv arra hogy mindezt kellőképpen átérezzük. Ugyanez a helyzet Travolta szerepével is. Travolta egykoron a legjobb színészek közé volt sorolható, de itt mintha nem tudná mit kezdjen a szerepével. Egyszer ripacskodik, máskor komoly, de nem adja azt az alakítást, amitől megnyalnám a szám szélét (képletesen, tudjátok. nem az a jófajta főgonosz, na). A kedves feleségét alakító Laura Harring-ről ne is beszéljünk, az ő szerepe annyiból áll, hogy jók a mellei. Jó nagyok. De teljesen jelentéktelen figura.
Ami még a forgatókönyvhöz tartozik, és leginkább szúrta az agyamat megint…Az maga a bosszú. Mert ugye ha az ember beül egy bosszúfilmre, akkor igazi bosszút akar látni. Még ha a forgatókönyv kissé fogyatékos, a színészek se jók, de a néző reménykedik hogy majd a bosszú kielégítő lesz. Megint, papíron talán jól mutatott az a tény, hogy Frank nem megy full contact megy harcba sokáig, hanem fondorlattal áll bosszút Howard-on, ez mind szép. Jól is elsülhetett volna, de nem jött össze. Sajnos ez a bosszúállási módszer itt tökéletesen gyengének hat és bénának, nem teljesen értem miért kellett ennyit vacakolni azokkal a tűzcsapokkal, meg fényképekkel. Értem én hogy mit akart elérni Frank, de egyszerűen nem tetszett hogy ezt csinálja. Sokkal jobb lett volna, ha egyenként levadássza a tagokat, és brutálisan kivégez mindenkit. De nem. Ehelyett baszakodik egy sort. Így ha normális akcióra vágyunk, ki kell várnunk a film végét, amikor is végre fegyvert ragad és halomra lövi a népet, de mire elértem ehhez a jelenethez, elvesztettem minden hitemet. Szép akció volt, de nem használt. És hadd ne kezdjek bele abba, mennyire nevetséges volt amikor arról beszél hogy “Ez nem bosszú. Ez megtorlás.” Megtorlás, a seggem! Ez csak szimpla bosszú volt, sajnálom. Nem megtorlás. Vagy ha az is volt, én nem éreztem erősnek. Az is zavart, hogy Travoltát ráköti egy autóra félholtan és a kocsi elindul, fickó nyüszít…Megint, azt mondom: egy sima fejlövés hatásosabb lett volna. És az a sok autó ahogy felrobban, majd kirajzolódik a lángokból a halálfej? Ne akarja senki bemesélni nekem, hogy ezt Frank kitervelte és direkt véghezvitte, mert kirúgom a falat.
A sötét hangulat oldására kellettek gondolom a jópofa szomszédok, de igazán őket se értem, hogy miért vannak itt. Jó, értem…Ők a jópofa, segítőkész szomszédok. De a cselekmény szempontjából tökéletesen haszontalanok és jellegtelenek, kivéve talán Rebecca Stamos, az ő figurája most egészen megfogott, de sajnos nem kapott elég játékidőt. Pech…
Összegzésképp…Nagyon szerettem volna szeretni ezt a filmet, de nem ment. Koncepciót tekintve kb. megállja a helyét, de az a sok vacakolás és a “self-parody” lehúzta a WC-n az egészet. Az akciók azonban egész jók, lehet látni mindent, és a jelenet amikor Frank családját megölik, szintén elég erősre sikerült, ezt elismerem. De ezzel együtt se lopta be magát a szívembe ez a produkció.
És mondtam, hogy még visszatérek Dolph-hoz. Mint mondtam, az ő Megtorlója sokkal jobb. Mert habár ott nincsen halálfejes póló (ja, itt meg a gyerekétől kapta…nemár), de sokkal jobban visszaadja a karaktert. Ha ránézel Dolph-ra és megnézed a szemeit, azokat a pszicho-szemeket, majd ránézel Thomas Jane mindjártsírok-arcára, akkor látod a különbséget. Dolph megenné reggeliere Jane Megtorlóját. És még a hangulat is sokkal ütősebb, sötétebb és komorabb mint a 2004-es verzióban.
(de azért a rendezői változattal majd még teszek egy próbát, hátha…)
A nyolcvanas évek egyik klasszikus táncosfilmjének remake-je. És annak az előzetese. Tudjátok, az eredetiben ott volt Kevin Bacon és itt…Nincs Kevin Bacon. Sőt, fogalmam sincs, hogy ki ez a srác, de ez az ember nem Kevin Bacon. És nem is lesz az. No Way! De persze ebben is táncolnak…Vagy legalábbis úgy tesznek, de igazából csak rázzák a seggüket. Lesz szerelem is. Meg lázadás. Mindez Craig Brewer rendezőtől akit eddig kedveltem a BLACK SNAKE MOAN miatt. Way to ruin a good carreer. ááh, minek is beszélek erről…
| Earn Cash Online The… on Cannibal Ferox | |
 | Andriska on SRPSKI FILM (2010) |
 | Maya on A leleményes Hugo (2011) |
 | sanya08 on Electric Shadows (Az utolsó sz… |
 | Molnár Istváb on Electric Shadows (Az utolsó sz… |
