DANGEROUS LIAISONS (1988)

A Veszedelmes viszonyokat pár éve modernizálták Ryan Phillipe és Sarah Michelle Gellar főszereplésével. Amikor néztem akkor azt kell mondjam hogy tetszett, de így visszagondolva és hogy láttam Stephen Frears filmjét, csak röhögni tudok rajta. Ryan Phillippe mit keres John Malkovich szerepében? Nonehogymáár

A történet szerint van két unatkozó arisztokrata, akik azzal szórakoznak, hogy kihasználják az embereket. A Glenn Close által alakított nő egy igazi kétszínű, képmutató ribanc, aki tanulmányozza a körülötte lévő embereket, játszótársa pedig Valmont, aki azzal múlatja idejét, hogy nőket csábít el. Minél nehezebb a préda, annál nagyobb a győzelem, de szerelemről szó sincs, ő csupán játékból műveli ezt. Amikor azonban megismeri a Michelle Pfeiffer által játszott hölgyet, aki a következő prédája egyben, akkor megtörténik a baj, és belészeret. Klasszikus cucc.

Na most, első látásra kicsit megijedtem a filmtől, mert ez kérem szépen egy kosztümös dráma, és mint olyan számomra némileg rémisztő. Féltem némileg, hogy unalmas és érdektelen filmmel állok szemben, de azért kíváncsi voltam, hiszen a történet az kedvemre való. Tudom, hogy általában a blogomon jókat írok a filmekről, egyszer már szeretnék egy igazi negatív kritikát írni valamiről, de most megint azt kell mondjam, hogy ez a film több mint említésre méltó. Kezdeti félelmem, miszerint halálra unom magam a film közben, hamar tovaszállt, a Veszedelmes viszonyok elejétől a végéig lekötött. Ez leginkább két dolognak köszönhető. Egyrészt, a forgatókönyv az ami bitang erős, élvezetes párbeszédek során jutunk el a végkifejletig, remek karakterábrázolás, olyan mintha egy jó regényt, akarom mondani drámát olvasnék. De hülye vagyok, mert ez valóban egy dráma volt eredetiben, ami érződik is. A másik fő erőssége a produkciónak az pedig – meglepetés! – a színészi játék. Malkovich láthatóan marhajól érezte magát a szerepben, sziporkázik Valmont bőrében, egész egyszerűen mindenkit seggbe rúg az alakításával. Nagyon jól állt neki ez a szerep. Partnernője Glenn Close úgyszintén brillírozik, igazi utálatos p*csát keltett életre. Számító dög. Bocsánat. Piszokjó figura. Michelle Pfeiffer még akit muszáj említeni, ő szép volt és tehetséges is, puszi az arcára, Uma Thurman meg remekül hozta a kis naiv kislányt, akiből szép lassan egy lotyót akarnak faragni. Keanu Reeves is tiszteletét teszi, hát ő…Ő Keanu Reeves. Tejfelesszájú. De nem rontja el az élményt.

A film vége itt bejött, nem úgy mint a Kegyetlen játékoknál, holott némileg hasonló volt, de míg Ryan Phillippe karakterének a halála enyhén cukros ízt adott a filmnek, úgy itt ezt sikerült elkerülni, nem estek ebbe a csapdába. De a manóba, szóljon rám valaki, hogy ne hasonlítsam a két filmet, hisz’ ég és föld. Az egyik mestermű, a másik meg egy langyos utánzat. Hiába dögösebb Sarah Michelle Gellar, Glenn Close alázza őt rendesen. Malkovich pedig…Malkovich még ilyen hülye frizurával is elképesztő. Példát tessék róla venni!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.